Gyurkity Péter

Mikrobák lehetnek a Mars talajában

Erre a következtetésre jutott egy tanulmány, amely szerint a ritka légkör nem jelent akadályt.

A Marsról, a bolygóval kapcsolatos kutatásokról az utóbbi időszakban számos különböző hír érkezett. Ezek között kiemelt szerepet kap a Curiosity, amely a helyszínen folytatja munkáját, ezzel egy időben azonban számos tanulmány is készül, amelyek már kifejezetten az élet jelenlétével foglalkoznak, ezek egyike pedig alátámasztani látszik a korábbi feltevéseket.

Arról ugyan már évekkel ezelőtt olvashattunk, hogy az élet valamilyen formában jelen lehet a Marson, egy nemrég megjelent tanulmány azonban mintha megerősítené ezt, hiszen ennek eredménye szerint egyes mikrobák valóban ott lehetnek a talaj felső rétegeiben. Az Arkansas Center for Space and Planetary Sciences két hallgatója az úgynevezett metanogének, vagyis oxigénszegény környezetben metánt előállító mikroorganizmusok négy változatát vizsgálták meg, amihez az adta a kezdőlökést, hogy korábban a bolygó ritka légkörében már kimutatták a metán jelenlétét. Ez ugyan egyéb úton-módon (így például vulkánkitörések révén) is létrejöhet, a szerves alternatívák között azonban logikus választásként jelennek meg az említett mikrobák, hiszen ezek a Földön szinten minden környezetben, olykor extrém körülmények között is megmaradnak.

A Földön többnyire mocsarakban, egyes élőlényekben, illetve pusztuló szerves anyagban jelenlévő metanogének a rendkívül alacsony légköri nyomás mellett (amely az általunk megszokottnak százada, netán ezrede), a gyorsan elpárolgó víz hiányában, hidrogéngázon „élve”, a Mars talajához hasonló összetételű, oxigénmentes közegben több napig, sőt akár három hétig is megmaradtak, még úgy is, hogy a kutatók a nyomást egészen alacsony szintre, a Föld felszínén tapasztalható érték hatezredére szorították le. Ezáltal igazolták, hogy az alacsony légköri nyomás nem kizáró szempont, de azt még vizsgálják, hogy ilyen körülmények között mennyiben megy végbe a metántermelés folyamata.

A következő lépés a hőmérséklet drasztikus csökkentése lesz, hiszen itt a fagypont alatti szinteken is szeretnék megismételni a tesztet, még jobban illeszkedve a Mars viszonyaihoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kara kán #20
    Te mit mártogatsz?
  • alex1976 #19
    Olyan határozottan írják ,hogy szinte lehetséges. Bár ha Márt a lakott földet pusztítják ,miért ne Márt egy másik bolygót is. Az ember ássa Márt a sírját,mindenhol
  • MZperX75 #18
    És a ti flex korongotok is 8-10m-es volt ,15-20ezer km/h-val ment,ja is ti is millás cuccal rögzítettétek 4K-ban,és csak otthon videónézés közben vettétek észre hogy valami nem stimmel rajta. 4K30fps1/1000 záridő.
    Utoljára szerkesztette: MZperX75, 2017.01.29. 10:37:54
  • wraithLord #17
    Nem a roverek, azok csak megfigyelésre vannak, nem idegen mikrobák exterminálására. :D
    A földi mikrobák, amiket a rover odavitt, azok nyírhatják ki maximum. De tekintve, hogy az ottani feltételezett mikrobák valószínűleg a Marson fellelhető szervetlen anyagokat hasznosítják, ezért akkora verseny nem lenne. Max. akkor nyírnák ki a földi mikrobák a Marsit, ha pl. valami marsi mikrobákra káros anyagcsereterméket választanának el, vagy élősködők lennének - és rendesen el tudnának szaporodni.

    De valószínűleg kvp nem kiírtásra gondolt, hanem arra, hogy ha odaviszünk valamit, esetleg elszaporodik. Az egysejtűek generációs ideje (a tenyészet sejtszámának duplázódása) optimális körülmények között 1-2 napban mérhető, ezért viszonylag gyorsan változnak. Emiatt esetleg hibás következtetéseket vonhatunk le, ha megtaláljuk őket... Persze más kérdés, hogy a roverek összeszerelő helyéről kerülhetnek-e a roverre extrém körülmények között nem csak kitartó képletekben vegetálni képes mikroorganizmusok. Szerintem a valószínűsége kicsi lehet, mert a rovereket normál környezeti körülmények között szerelik össze... :D
  • johnfly #16
    Jaaaaj, ufó videót én is csináltam. Egy elhasznált flexkorongot dobtam el a gyárajtó előtt, amíg sógor videózta. Aztán a munkatársakat copattuk vele, hogy ufót láttunk, és le is videóztuk. Tökre bevették. Amikor kimerevítettük a felvételt, akkor sem látszódott, hogy egy flexkorong.
  • tom_pika #15
    Pár nyeszlett, majdnem mozgásképtelen rover kinyírta az egész marsi életet? Nem hinném. Ilyen erővel a földi élet is rég ki kellett volna pusztuljon egy-egy itt helyben elemében lévő vírustól vagy baktériumtól.

    Ha meg kinyírta, hát ez az ember terjeszkedésével jár. Vagy maradjunk örökre a fenekünkön?
  • Irasidus #14
    Egyik sem medveállatka.
  • xyl #13
    "A Mars-szondákat sterilizálják, nem valószínű, hogy azt a medveállatkák túlélik".
    Sajnos, a sterilizálás nem tökéletes.
    Itt arról ír, hogy nem sikerült tökéletesen betartani a sterilizálási előírásokat.
    Itt meg arról, hogy hányféle baktériumot vihettünk a Marsra a Curiosity-vel.
    És akkor még nem beszéltem a Viking szondákról, az orosz Mars 3-ról, stb, amikor még nem tudták, hogy egyes élőlények mennyire ellenállóak tudnak lenni.
  • Kisssssss #12
    meg vállon is veregetheted magadat.. ezt se felejtsd ki.
  • MZperX75 #11
    És azt az UFO-t amit levideóztam 1.5 hónapja,kik vezették ,tuti vagyok Medvedisznógyíkemberek a Marsról...
    Utoljára szerkesztette: MZperX75, 2017.01.25. 18:59:50