Gyurkity Péter

Már repül a kínai lopakodó

A hivatalos bemutató után leszállították az első példányokat.

November elején kerítettek sort a kínai illetékesek az új J-20 típusú vadászgép hivatalos bemutatójára, amely az Airshow China rendezvény keretében zajlott le. A Csengtu révén Kína hivatalosan a második hatalom, amely ötödik generációs lopakodó fejlesztéssel rendelkezik, az elmúlt hetekben pedig – legalábbis a jelek szerint – már az első példányokat is leszállították a berepülést elvégezni hivatott alakulatnak.

Az elmúlt hetekben sorra futottak be a kisebb-nagyobb hírek, miszerint a leszállítás és az átvétel már gőzerővel zajlik. November végén egy műholdas képen a Dingxin légibázist láthattuk, ahol legalább két J-20 tartózkodott a számára kijelölt helyen, közvetlenül a Y-9 szállítógépek mellett. A hónap elején egy újabb fotó jelent meg, amely a Chengdu Aircraft Corporation bázisán, a kifutópályán álldogáló három vadászgépet mutatott meg nekünk, ezek valószínűleg a leszállításra várakoztak. A Népi Felszabadító Hadsereg légierője december 12-én egyszerre hat példányt kapott, az eddigi becslések szerint pedig az említett légibázison berendezkedett 176. ezred (amely a China Flight Test Establishment kötelékébe tartozik) 8-12 géppel kezdheti meg a részletes tesztelést.

Erre mindenképpen szükség lesz, hiszen a pilóták ennek során szereznek közvetlen tapasztalatokat a típusról, felmérve annak pontos tulajdonságait és az éles körülmények között tanúsított viselkedését. A szakértők igyekeznek rögtön kiemelni, hogy nem ez a végleges változat, hiszen a most átvett példányok még az orosz eredetű AL-31 gázturbinás hajtóművekre épülnek, a kínaiak azonban már dolgoznak a nagyobb cirkálósebességet biztosítani hivatott WS-15 típuson, amely valamikor 2019 és 2021 között állna nagyobb számban rendelkezésre. Ezt követően indulna meg a J-20 vadászgépek sorozatgyártása, hiszen a meglévő elektronika nagyobb teljesítménnyel egészülne így ki.

A prototípus elkészülte után nagyjából 6 évvel történt meg az első példányok leszállítása, ami rövidnek mondható – itt is megmutatkozik azonban az orosz közreműködés hatása, ezt ugyanis egyelőre nem tudják teljes mértékben megkerülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #110
    Még1 gondolat a ha nem fegyverekbe toljuk az erőforrásokat akkor előrébb tartanánk témához.
    Jól láthatóan ebben a prehisztorikus időszakban más léptékben haladt a fejlődés, 100e év csak a hibahatár 1-1 korszak vagy faj esetén.
    Az evolúció malmai lassan őröltek, egy nyugodt időszak állandósult állapottal pedig nem is ösztönzi a fejlődést.
    Hol is tartanánk ma ha csak egy ilyen 100e év hibahatárnyival gyorsabb a fejlődés, nem nagyon tudjuk még elképzelni sem.
    No és mi az ami képes serkenteni/katalizálni az evolúciós szelekciót? A körülmények drasztikus megváltozása. Ez lehet egy meteorit becsapódása ami teret nyitott az emlősöknek hogy kilépjek a náluk jóval erősebb dinók árnyékából, de az is ilyen ha a szomszéd hominin csapat kitalál egy fegyvert amivel elkerget és elorozza az területed/erőforrásaid. A lassú változás helyett akár egy generáció alatt megtörténik a jobb génállomány terjeszkedése. A békésen elbogyózgatunk egymás szomszédságában scenario esetén ilyen nincs, beáll a fejlődés. Mind embereknél mind az állatvilágban folyamatos a rivalizálás a kiszorítgatósdi, ez történt a neandervölgyiek és az amerikai indiánok esetében is, meg még kismilliószor. Összegezve ha nincs fegyverkezés amivel ez gyorsabban, sőt egyáltalán megtörténhetett, akkor simán lehet hogy még mindig kőkorszakban lennénk...
    Utoljára szerkesztette: defiant9, 2016.12.31. 06:47:07
  • defiant9 #109
    "Na közelítünk."
    Mihez is? Ahhoz nem hogy az első találmány nem harcászati indítatású volt.

    "Nézz meg egy csimpánz csapatot ma, ha nyílt terepen - meglepő módon erdőben is van ilyen- köveket, botokat ragadnak és dobják"
    Kerestem de nem találtam rá videót. Egy ilyet találtam:)
    Why do chimpanzees throw stones at trees?

    "A lándzsa , mint olyan már készített eszköz és a Homo s. sem dobta "
    Ez biztos nem igaz, erről csomó videót is tudok mutatni youtube-on:)
    Sőt egy neandervölgyi anatómiája alapján is van ilyen állítás:
    "Archaeologists unearthed 200,000-year-old left arm bones at Tourville-la-Rivière which are believed to belong to a young Neanderthal.
    An unusual raised ridge on the upper-arm bone suggests that the Neanderthal suffered should muscle damage from repeatedly throwing a spear."
    Vagy még korábbra is:
    "Early human ancestors may have evolved to throw spears allowing them to hunt around two million years ago, a new study has suggested.
    This would have enabled Homo erectus to become a proficient hunter, able to throw weapons like spears and rocks at potential prey."

    De a lándzsa feltalálás ami igazán fontos, mert az már egyértelműen találmány, használati módja másodlagos ahogy az is hogy volt-e kőfeje, ütős az mindenképp, mammut ellen tuti jobb a kőfejű.

    "Species of Paranthropus had smaller braincases than Homo, yet they had significantly larger braincases than Australopithecus"
    Pont. Te mit is támasztottál alá? Ja , várj semmit. Tényleg befejeztem."
    Jobb is. Alapvető dolgokat keversz. Figyelj a számokra:
    1. állításod: "Homo erectus erectust tartják az első eszközKÉSZÍTŐnek"
    1. cáfolatom: "Ez egyértelműen hibás. Australopithecus afarensis 3,4 millió évesen bizonyítékkal megtámogatott. 700e-1 millió éves Homo erectus erectus ehhez képest fasorban sincs."
    1. cáfolatod: Species of Paranthropus had smaller braincases than Homo, yet they had significantly larger braincases than Australopithecus. Paranthropus is associated with stone tools
    2. cáfolatom: Az sem igazán vili hogy miért gondolod hogy az első nyilvánalóan hibás állításod azzal korrigálható ha egy másik fajt is becitálsz a képbe. Lentebb találsz egy evolúciós fát, amin a Paranthropus csoportot az Australopithecu leszármazotjakéánt látod. Tehát azzal hogy megemlítetted semmi érdemlegeset nem mondtál, hiszen a fenti 3,4MY utánra pozicionálsz. Tudtál mégegy fajt mondani ami ugyanúgy nem lehetett az első kőpattintó mint amit elsőre említettél.

    Egyébként a zsákutca evolúciós ágak alapvetően irrelevánsnak tekinthetők, a mi szempontunkból csak a saját őseink lényegesek, bár szintén van rá elméleti lehetőség hogy egy kihalt faj átütő találmánya volt a kulcs a fejlődés szempontjából, ez azonban valószínűtlen.
    Utoljára szerkesztette: defiant9, 2016.12.30. 18:51:04
  • tamas79 #108
    "Species of Paranthropus had smaller braincases than Homo, yet they had significantly larger braincases than Australopithecus. Paranthropus is associated with stone tools both in southern and eastern Africa, although there is considerable debate whether they were made and utilized by these robust australopithecines or contemporaneous Homo. Most believe that early Homo was the tool maker,[7] but hand fossils from Swartkrans, South Africa, indicate that the hand of Paranthropus robustus was also adapted for precision grasping and tool use.[8] Most Paranthropus species seem almost certainly not to have used language nor to have controlled fire, although they are directly associated with the latter at Swartkrans."

    Pont. Te mit is támasztottál alá? Ja , várj semmit. Tényleg befejeztem.
  • defiant9 #107
    "És ha mélyebbre megyek akkor mi van? Nem tetszik , hogy belerobdít az elméletedbe?"
    Nem rondít bele mert olyan dolgokkal akarod felruházni az australopithecus eleit amire én nem nagyon ismerek mondást a tiéden kívül. És a csontváz/agytérfogat alapján ami bizonyíték ebből a korból maradt nem is tűnik logikus következtetésnek. Nem is támasztottad alá csak kijelentetted.

    "Nem készített, vagy feltalált,"
    Az alapvita az hogy katonai találmány a fontosabb vagy a civil, melyik is volt előbb, melyik szükséges minden azt követő találmányhoz. Ami nem találmány kategória az out of scope, az evolúciós adottság.

    "Figyelj, te hivatkozod. Itt is az szerepel, hogy nyílt területen élt."
    Igen az australopithecus ott élt és használt is fegyvert, előtte nem élt ott senki és nem is használt fegyvert. A kődobálás necces, azt akár tudhatták is, nyilván nem bizonyítható. Mondjuk az tette lehetővé hogy eljussanak a szavanna széléig:)

    "Ismét felhívnám figyelmed arra az apró tényre , hogy saját magad cáfold. A vadászat evolúciós hozadék"
    Nem is állítottam ennek ellenkezőjét, ha így látod idézd be hogy miből következtetsz erre, ha ebből akkor gondok vannak: "Így van, rengeteg álltat vadászik, ez önmagában semmit nem jelent, evolúciós hozadék"

    "Homo erectus erectust tartják az első eszközKÉSZÍTŐnek,"
    Ez egyértelműen hibás. Australopithecus afarensis 3,4 millió évesen bizonyítékkal megtámogatott. 700e-1 millió éves Homo erectus erectus ehhez képest fasorban sincs.
  • tamas79 #106
    Na közelítünk. Nézz meg egy csimpánz csapatot ma, ha nyílt terepen - meglepő módon erdőben is van ilyen- köveket, botokat ragadnak és dobják. A ragadozó, meg olyan fajta , ha ellenállásba ütközik, ahol megsérülhet inkább meghátrál és keres könnyebb zsákmányt, hisz ha megsérül -> nem tud vadászni -> éhen hal.
    A lándzsa , mint olyan már készített eszköz és a Homo s. sem dobta , hanem a csapdába esett állat leszúrására használta, mint egyfajta kegyelemdöfést.
  • tamas79 #105
    Így van szerinted. Másik jónéhány ember szerint meg nem. Ennyi.Az állati eszközhasználatot hagyd már el, az a te szalmabábod. Érted? Senki nem beszélt varjakról meg egyebekről.
    És ha mélyebbre megyek akkor mi van? Nem tetszik , hogy belerobdít az elméletedbe? Sajnálom, de ez van. Az Austrp. puszták lakója volt. Egyszerű eszközöket HASZNÁLT. Nem készített, vagy feltalált, mint te képzeled. Használt<--> Készített. Érted a különbséget?Éppen ezért a logikád is hibás. Előrébb helyezed a készítést , mint a használatot. És te beszélsz logikáról.
    Tehát: volt a Paranthoprus (majdnem ember) kb. 3-1 mill éve, erdőben élt , növényi táplálékon. Vele egyidőben az Austrop. füves pusztákon - tehát nem kellett kimennie, hisz ott élt)- eszközhasználóként, botok, kövek, kőszilánkok. Nem kellett feltalálnia semmit, "csak" használni.
    "4 MYA Australopithecines appear. They have brains no larger than a chimpanzee’s – with a volume around 400 – 500 cm3 -, but walk upright on two legs. First human ancestors to live on the savannah"
    Figyelj, te hivatkozod. Itt is az szerepel, hogy nyílt területen élt.
    "Az esetleges eszközhasználat nem katalizátor, ahogy a példán látszik egy apró agyú madár is tud botozni meg követ hajigálni is.. Ettől nem nyílik ki a világ az óriási táplálékforrásaival." Szalmabábod, senki nem beszélt apróagyú madárról.

    "Így van, rengeteg álltat vadászik, ez önmagában semmit nem jelent, evolúciós hozadék. A vadászat minősége pedig képességeik függvénye, amit egy megfelelő fegyverrel jelentősen lehet javítani. Őszintén szólva én pl. nem biztos hogy csatlakozok egy ilyen primitív botos hominid csapathoz a dinofelis-el szemben hanem húzok vissza az első fára:"
    Ismét felhívnám figyelmed arra az apró tényre , hogy saját magad cáfold. A vadászat evolúciós hozadék. A vadászat minőségi , tudatos formája, tehát tervezett és nem ösztönös, csapdába csalni pl. meg a Homo sapienshez köthető.

    A tűz használatát, érted, használat, nem tüzet rakni, "csak" használni, egyes kutatók 1,4-1,5 mill évre teszik.

    Ismét egyes kutatók a Homo erectus erectust tartják az első eszközKÉSZÍTŐnek, illetve akik alkotó szellemi tevékenységre voltak képesek.
    Utoljára szerkesztette: tamas79, 2016.12.30. 17:21:21
  • defiant9 #104
    Kissé átgondolva a csoportos kődobálás elég durva dolog tud lenni. Talán ha nem botjuk van hanem egy halom kő + pár tag még akkor maradok a lenti csapattal:)
    Sokkal egyszerűbb találmány mint a dárda hajigálás, de hatótávolság/ütőerő tekintetében is komoly hozadéka van.
    Jelentősen tudta bővíteni az elérhető proteinforrásokat, mondjuk egy 5 fős csapat 10 kővel már komoly erőt képvisel mind támadás mind védekezés tekintetében(mivel a vadállatok nem gondolják át hogy előbb utóbb kifogynak a kőből a hominin-ek)
    Persze ez is harcászati 'találmány' lenne, és billeg is a találmány minősítésen. Nemtom, ez valami olyan találmány lenne amit kb. mindenki feltalált 3 éves korában, megmutatni sem kell neki. A 'találmány' nem jöhet ennyire magától érthetődben.
    Az viszont tény hogy az állatvilágban sincs rá példa hogy ez rutintevékenység lenne.
    Az első esszenciális lépés ezek alapján passzolna rá, de a lándzsa akkor is jobban tetszik :), azt tényleg ki kellett találni, majd továbbadni a készítési tudást a következő generációnak.
  • defiant9 #103
    "De ki jutott messzebb? Igen, akik "civil" dolgokat fejlesztettek. Szerintem te fordítva ülsz a lovon."
    Szerintem meg nem. Az afrikai vadászok az ősei az északi fejlett technológiájú népeknek, beleértve a australopithecus-t is, akkor is ha ők még nem jutotak ki afrikából, ez a következő evolúciós lépcsőre maradt.
    A képlet ugyanaz, nélkülük nem létezne az európai ember sem(aki nélkül meg nem létezne nem indián észak amerikai), nekik kellett kitalálni azon dolgokat amik ezt lehetővé tették, a leszármazottai már felhasználták a 'találmányt', bár az elvi lehetőség persze adott az újrafeltalálshoz.

    "hanem az eszközhasználat, kö, köszilánkok, letört botok, amit már az Austrop. elötti emberös is használt"
    Úgy érzem túl mélyre mész ha az Australop-k elé tekintesz:
    5.5 MYA Ardipithecus, early “proto-human” shares traits with chimps and gorillas, and is forest-dwelling 300 – 350 cm3 brain
    4 MYA Australopithecines appear. They have brains no larger than a chimpanzee’s – with a volume around 400 – 500 cm3 -, but walk upright on two legs. First human ancestors to live on the savannah
    Egy nagyon szűk előfordulási helyre korlátozott lényt látunk, akire én inkább azt mondanám hogy inkább egy butább majom, mintsem feltaláló.

    Az esetleges eszközhasználat nem katalizátor, ahogy a példán látszik egy apró agyú madár is tud botozni meg követ hajigálni is.. Ettől nem nyílik ki a világ az óriási táplálékforrásaival.

    "A vadászathoz nem kellett neki fegyver, hisz a mai csimpánzok és föemlösök is vadásznak kisebb társaik"
    Így van, rengeteg álltat vadászik, ez önmagában semmit nem jelent, evolúciós hozadék. A vadászat minősége pedig képességeik függvénye, amit egy megfelelő fegyverrel jelentősen lehet javítani. Őszintén szólva én pl. nem biztos hogy csatlakozok egy ilyen primitív botos hominid csapathoz a dinofelis-el szemben hanem húzok vissza az első fára:


    "A tüzet ,mint használati tárgy , meg a pekingi ember is használta."
    Tűz az párszázezer év, fasorban nincs azon időtávhoz képest amiről beszélünk.
  • tamas79 #102
    "Ezt nem az ásóiknak, vagy akár a szarvasmarha tartásnak köszönhetik -ettől csak húsosabb célpont lennének- hanem annak ami a kezében van."
    Nem is jutottak tovább. Kb. mint akkor, ott tartanak. De ki jutott messzebb? Igen, akik "civil" dolgokat fejlesztettek.
    Szerintem te fordítva ülsz a lovon. Nem a fegyver megjelenése volt a katalizátor, hanem az eszközhasználat, kö, köszilánkok, letört botok, amit már az Austrop. elötti emberös is használt. A vadászathoz nem kellett neki fegyver, hisz a mai csimpánzok és föemlösök is vadásznak kisebb társaikr. A fegyverként való használat ennek folyománya volt, de nem ezmiatt történt a kitörés. A tüzet ,mint használati tárgy , meg a pekingi ember is használta.
    A természetböl meg csak te idézel más állatokat (szalmabáb), senki más.
  • defiant9 #101
    Gratula, az intelligens hangvételű érdemi hsz.-hoz.
    Tulajdonképpen egyet is értek vele, egy elemet leszámítva ez kezdeti a katonai kutatás szükségszerűségének mértéke.
    Jó megközelítés az állati analógia, vegyük a legközelebb álló emberszabásúakat. Csapatokban élnek,vadásznak,gyűjtögetnek valahogy ilyesminek képzeljük a korai hominin-ek világát is. Egy dolgot azonban nem tudtak megugrani, elhagyni a fák adta biztonságot és meghódítani a nyílt területeket. Mi ennek az oka? Nyilvánvalóan az hogy a hatalmas növényevő csordákon túl ez a macskafélék, hiénák, stb. territóriuma is. Vonzó hatalmas protein forrásokkal, de a ragadozók képességei annyival jobbak hogy hiába a csapat ereje, nincs ellenük más védekezés mint a fára menekülés. Mi az ami képes ezen a területen életbe maradni, sőt elérni hogy a csúcs-ragadozók már féljenek tőle és kerüljék ha meglátják, hát ők:

    Ezt nem az ásóiknak, vagy akár a szarvasmarha tartásnak köszönhetik -ettől csak húsosabb célpont lennének- hanem annak ami a kezében van.

    "1/3 részének egyéb problémája (hideg van, rá osztották a diótörést vagy a cipekedést, stb)."
    Hideg nem volt az a vándorlással jött be. A diótörés, pondró kipiszkálást márt tárgyaltuk, az állatvilágban madarak, majmok közt is létezik, nem ez a szükséges átütő találmány amit keresünk.
    Sequential tool use by crow
    Birds can use a tool
    Ostrich Eggs vs. Vulture
    Nem elégséges feltétel egy korai civil találmány, annak olyan evolúciós előnyöket kell adnia ami szinte megkerülhetetlen lökést ad a továbblépéshez. A tűz által biztosított jelentős kalória hozadék például már ilyen, azonban még ez sem tette volna lehetővé hogy egy korlátozott élettérből kitörjünk és hozzáférjünk a bolygó jelentős részének természeti erőforrásaihoz, de lehetővé tette volna hogy a nagyobb aggyal még nagyobb inventor-okká váljunk. A tűz kontrollálása sem egyszerű feladat sok idő is kellett e megjelenéséhez, atomfizikai ismeretek birtokában lévő mai embereknek sem megy egykönnyen a vadonban, pedig nem feltalálniuk kell.

    "mindenki úgy és oda képzeli el az ősembert ahova akarja,"
    Azért az evolúciós fa ad némi támpontot. Én az Australopithecus-ok időszakára tenném ezt az áttörési pontot, a lentebb idézett prof által lehetségesnek tartott 5 milló évet inkább 4 vagy kissé az alá pozicionálnám(a korábbi ténykedést csak egyszerű bothasználatnak minősíteném), de még jóval a pattintott kőeszközök elé, egyszerűen könnyebb legyártani és az evolúciós értéke jelentős.

    Amiről nem esett szó, de szintén lényeges az a jóval magasabb kooperációs szint és ez közel sem a csapatban történő vadászat szintje. Ezt a jellemvonást nyilván az evolúciótól kaptuk nem találmány, csak a teljesség kedvéért említem:)