Berta Sándor

Adatvédelmi szem­pont­ból aggályosak a fitnesz­­karkötők és az okosórák

A készülékek akkor is továbbítják az információkat, amikor azt semmi sem indokolná.

Hét német tartományi adatvédelmi biztos hivatala összesen 16 egészségügyi funkcióval rendelkező okosórát és fitneszkarkötőt vizsgált meg. A szakemberek arra voltak kíváncsiak, hogy az eszközök hogyan vizsgáznak adatvédelmi szempontból. Nos, az eredmény kiábrándító lett, mert egyik termék sem tudott teljes mértékben megfelelni az adatvédelmi előírásoknak. Az adatvédelmi biztosok munkatársai laboratóriumi körülmények között elemezték a készülékek adatfolyamatait. A vizsgálatok során kiderült, hogy szinte az összes gyártó az amerikai cégek úgynevezett nyomkövető megoldásait alkalmazza. Ez azt jelenti, hogy olyan programokat használnak, amelyek képesek feltérképezni a felhasználói szokásokat.

Barbara Thiel, Alsó-Szászország adatvédelmi biztosa kifejtette, hogy a viselhető termékeket használóknak tudniuk kell arról, hogy az egészségügyi adataikat rendszeresen harmadik fél részére továbbítják és eközben tisztázatlan, hogy mi történik az egyes információkkal. Ugyan az egyes adatok, például a testsúly, a megtett lépések száma, a szívritmus vagy az alvás időtartama önmagukban nem sokat mondanak, de a hosszabb távon gyűjtött információkkal és azok helyszínadatokkal való ötvözésével rendkívül precíz képet lehet kapni valakinek az egészségügyi állapotáról és a napi programjáról.

Thiel kiemelte, hogy elvileg semmi szükség nincs arra, hogy az adatokat továbbítsák a gyártók vagy harmadik fél számára. Amennyiben ez mégis megtörténik, akkor ezzel a cégek azt jelzik, hogy saját érdekük fűződik az információk megszerzésére. Ez pedig gyanakvásra ad okot.

Problémás az is, hogy a legtöbb termékhez csatolt adatvédelmi nyilatkozat nem felel meg a törvényi előírásoknak. Így a felhasználók gyakran nem is tudják, hogy konkrétan kik férhetnek hozzá az információikhoz és azokat mennyi ideig tárolhatják. Gyakran csupán az van leírva, hogy a gyártók a fitneszadatokat saját kutatási és marketingcélokra használhatják fel, s azokat az e tevékenységekhez kapcsolódó vállalatoknak adhatják tovább. A hiányzó átláthatóság miatt a felhasználók már nem birtokolják a személyes információikat. Mindez pedig világos megsértése az adatvédelmi jognak.

Az adatvédelmi biztosok hivatalai megkeresik az érintett gyártókat és felszólítják azokat arra, hogy orvosolják a felmerült hiányosságokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #3
    Meg vannak olyan emberek, akiknek fontos a privátszféra..... lehet neked nem az, azért nem aggaszt. Viszont az ehhez való jogot még azt hiszem nem tüntették el, úgyhogy a felháborodás jogos.
  • Elemir #2
    mert hát nagyon fontos tényleg, h milyen adatot adnak rólad. Értem, hogy fel kell készülni a rosszindulatú dolgokra is, de ez sok esetbe kb vicc kategória, buta felfogás.
    Legtöbb esetben ezek az adatok olyan információkat adnak, amire a gyártók tudnak reagálni és terméket fejleszteni. Se nem vagyok bűnöző, se nem vagyok adatlopás szempontból számító, mint egyébként az emberek 95%-a nem az...
  • Skylake #1
    Mindent mindenkor az userekről x+1-edik iterációja. Szénné büntetés, forgalmazás betiltása, ha ugatnak, és nem teszik nyilvánvalóvá és userek számára egyértelműen szabályozhatóvá a feltöltött adatok körét.