Gyurkity Péter

Újabb Windows-telefon a HP-tól

Egy középkategóriás megoldással bővítik a családot, miközben árat is csökkentenek.

A Windows 10 Mobile nem szerepel fényesen a mobil operációs rendszerek versenyében, itt az általa elfoglalt terület még saját táborán belül is elmarad a várakozásoktól. Ez azonban nem tartja vissza a HP-t attól, hogy az Elite X3 után egy újabb telefont mutasson be.

Külső források számoltak be a múlt hónap végén arról, hogy a HP valóban egy újabb telefonon dolgozik, ez azonban már egy kifejezetten középkategóriás készülék lenne, egy kisebb csavarral. A burkolat alatt ugyanis egy, a Snapdragon 600 sorozatba tartozó chip kapna helyet, ez azonban a Continuum támogatásával egészülne ki, vagyis ez utóbbi változat esetében is elérhető lenne a további kiegészítők és nagyobb kijelzők csatlakoztatását megkönnyítő funkció. Azt még nem tudjuk, hogy az árat milyen szintre lőnék be, de ez nyilván nem lehet túl magas, hiszen a felhasználói tábor jelenleg sem túl izmos.

Jól jellemzi az aktuális helyzetet, hogy az alig néhány héttel ezelőtt bemutatott Elite X3 árát rögtön megvágták, mégpedig egy december 3-ig élő akció keretében. A HP saját amerikai boltjában 799 dollárról egészen 599-re vitték le ideiglenesen az árat, ebbe pedig a speciális dokkoló is beletartozik, ami az egyéb kiegészítők csatlakoztatásakor jön jól, amennyiben a felhasználó asztali PC mintájára szeretné használni készülékét. A Microsoft a napokban a Holiday Bundle névre keresztelt ünnepi ajánlattal állt elő, ebben a telefon mellett két dokkoló, egy kijelzőt védő fólia, valamint egy tok is megtalálható – az ár az eredeti 1460 dollár helyett most csak 999 dollár.

Ezen kedvezmények valószínűleg nem elégségesek a platform újbóli megerősödéséhez, de a kedvezőbb árak talán felkeltik a felhasználók érdeklődését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • felemelő #2
    Ez mitől hír (hacsak nem a HP miatt) :)

    Ma már ezer 'garázscég' rak össze mobil telefont, nem látom azt a hatalmas problematikát egy új fejlesztés kihozatalában.

    Az meg hogy Android vagy W10 pusztán driver kérdés. Egy oprendszernek mindegy milyen vas megy alatta, amíg bizonyos (sokványos!) feltételeknek megfelel és vannak driverek.

    Hol itt a nagy hír? Mi a varázslat abban hogy egy telefonra felteszik a W10-et?

    Én azt vártam volna a MS-tól, hogy lassan meglépik, hogy nyitottá (nem open source, de egy adott licence mellett szabadon felhasználható bárki által) teszik az oprendszert és gyakorlatilag bármelyik gyártó dönthet úgy, hogy feltesz a hardverére. Talán nagyobb szerencséje lenne ezzel. :Oł

    Végülis a Windowsal egyszer már megtette, tudja menedzselni a heterogén hardvert és működtetni rajta az oprendszert.
  • Gauge #1
    Itthon miért nem kapható?????