Szekeres Viktor

Elkezdték keresni a Deadpool 3 rendezőjét

A második rész rendezője már megvan, de ki rendezheti meg a Deadpool 3-at?

Nemrég írtuk meg a Deadpool 2 kapcsán, hogy az első filmet rendező Tim Miller és a főszereplő, Ryan Reynolds között adódott némi kreatív nézeteltérés, aminek az lett az eredménye, hogy előbbi távozott a produkcióból. Ezt követően arról számolhattuk be, hogy rögtön megkezdődött az utód keresése, és David Leitch-et, a John Wick egyik rendezőjét szemelték ki a posztra. Nos, ez utóbbit most már hivatalosan is kijelenthetjük. Az érdekesség az, hogy a film előkészítése alatt a Deadpool 3 tervezése is elkezdődött, így értelemszerűen ehhez a projekthez is elkezdett rendezőt keresni a Fox stúdió.

A Deadpool 2 forgatókönyvét továbbra is Rhett Reese és Paul Wernick írja, mint az első rész esetében is, bár az új rendező kérhet módosításokat ezzel kapcsolatban. Még nem tudni, hogy mikor láthatjuk a filmet, eddig csak annyi biztos, hogy a forgatás 2017 elején kezdődik, így jó eséllyel a 2018-as premierben gondolkodik a stúdió. Gyors produkció és másik rendező esetében pedig a harmadik részt ezt már 2019-ben követheti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!