Gyurkity Péter

Bemutatkoztak az új kínai repülők

A katonai gépek és a drónok mellett a polgári repülés is képviseltette magát a bemutatón.

Az elmúlt napokban két alkalommal is beszámoltunk az Airshow China 2016 fontosabb szereplőiről, a különböző kínai gyártók által bemutatott újdonságokról. A katonai gépek és a drónok után most a polgári célokra szánt megoldásokat vesszük szemügyre, hiszen itt is bőven van miből válogatni. Több különböző forrásra támaszkodhatunk ezen kísérletünkben, bár ezek többnyire a témával foglalkozó fórumok, hiszen esetünkben kissé bonyolultabb az egyes gyártók hivatalos internetes oldalának felsorolása, tekintettel arra, hogy innen sokszor hiányoznak a friss információk, vagy akár maga a megszokott termékismertető.


Elől fehér-kékben a tengeri felderítésre szánt AG-600, hátul a katonai teherszállító Y-20. Kategóriájában mindkettő a világ legnagyobbja

A korábban lapunk hasábjain már megjelent óriás-hidroplán némileg kiemelkedik a mezőnyből, erről már több részletet is megtudhattunk. Az AG-600 most felbukkant változata 50 főt szállíthat, teljes súlya az 53,6 tonnát is elérheti. Ebből már összesen 17 darabot rendeltek meg az érdeklődők, a gép szerepet kaphat a tűzoltásban, a kereső-kutató expedíciókban, a tengeralattjárók felderítésében, vagy akár a kisebb támaszpontok utánpótlásában.


Az Y-20F-100 nehéz teherszállító a katonai Y-20 civil verziója helyi gyártásban készülő hajtóművekkel. 28 szabvány konténer fér el benne

Az Y-20F-100 egy kifejezetten áruszállításra szánt típus, ez a jelenleg gyártásban lévő legnagyobb katonai gép. A hasznos teher a 66 tonnát is elérheti, a gép teljes súlya felszálláskor maximum 200 tonna lesz, ezúttal pedig a hazai eredetű W-20 hajtóművekkel mutatták be, amivel megkerülik az esetleges exporttal kapcsolatos orosz kifogásokat. A T333 egy méretes helikopterdrón, amely 300 km/h-s sebességgel szállíthat le legfeljebb 1,5 tonna rakományt – ez a jóval kisebb T220 testvéreként jelenik meg, de itt később még nagyobb példányokat ismerhetünk meg.


A T333 is a legnagyobbak között van a másfél tonnás teherbírásával

Az utasszállításban szánnak fontos szerepet a C919 típusnak, amely Kína első ilyen modern sugárhajtású gépe. Itt csak a bemutató alatt újabb 56 megrendelés futott be, a 75 tonnás megoldás pedig a Boeing 737 és az Airbus 320 ellen száll versenybe, legfeljebb 156 utasnak biztosítva helyet. A szárnyfesztávolság 35,8 méter, a hossz 39,8 méter, a legnagyobb előny pedig az alacsonyabb ár lesz, már amennyiben a jelenlegi teszteken sikeresen szerepel majd a gép.


2015 végén készült el a C919 prototípusa, első repülését jövőre fogja végezni. Helyi légitársaságoktól már van rá 500 megrendelés, de export téren is sokat várnak tőle

Az orosz kereskedelmi minisztérium november 2-án jelezte, hogy a kínai partnerrel közösen fejlesztenék ki a jóval nagyobb C929 típust, amely már a Boeing 787 és az Airbus 350 ellen indulna, valószínűleg Rolls Royce vagy General Electric hajtóművekkel, 250-320 utast szállítva, jó eséllyel 10 százalékkal olcsóbban. Ez utóbbi változat 2025 táján állna szolgálatba, az egyes példányokat Sanghajban szerelnék össze.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gaszton421 #8
    A wingletek ma már szinte az összes új típuson jelen vannak vagy 20 éve, az lett volna furcsa ha nem úgy építik.
  • caprine #7
    Nekem nagyon tetszenek ezek a felfelé hajtott szárnyvégek.

    Kínai veszedelem meg adott. Az USA 3000 milliárdos adóssága az ő kezükben van, innentől kezdve azon se csodálkoznék ha kínai lenne a következő usa elnök:)
  • Akva #6
    "nem háborúról beszélek"

    Nyugodtan beleveheted a háborút is. A jég hátán is megélnek, tuti, hogy jobban bírnák.
  • gforce9 #5
    Szerintem alulbecsülöd Kínát. Oké még nincs a toppon... bár mondjuk a világ jónagyrésze örülne, ha úgy állna gazdaságilag, mint Kína. Be tud inteni bárkinek. Van ereje, háttere és tartalékai. De minek intene be annak akiből él? Mindenesetre és ezt így nem látom, hogy beint nyugatnak és abba ő is beledöglik. Az elmúlt évtizedekben olyan pályát futott be, az a kontinensnyi ország, hogy csak pislog a világ rajta. Hogy milyen eszközökkel? Ő dolguk. Én abszolúte nem mernék olyat állítani, hogy egy Kína vs nyugati világ ellentét esetén (nem háborúról beszélek), gazdaságilag Kína szopna nagyobbat.
  • gaszton421 #4
    Meg az Uraltól keletre is, szerined mit fog csinálni azután az a kb 100 millió kínai munkás akik az európai és az amerikai piacra termel most?
  • Ender Wiggin #3
    A 919-es (és úgy néz ki a 929-es is) alumíniumból készül, mikor már mindenki a kompozitra állt át. Ráadásul olcsón akarják eladni... Hát nem tudom, ha az autógyártásukból indulunk ki, akkor nem hiszem, hogy jól jár velük bárki. A 919-re van egy külföldi megrendelő.
  • bunny #2
    Ami nem kínában készül, az hamisítvány - a sárga veszedelem már régóta velünk van, vagy szerinted miért néz el a világ nagyjából bármit a kínaiaknak? Mert tudják, ha odaát beintenek, akkor Uraltól nyugatra bedől minden.
  • dzsagon #1
    A szó amit kerestek az a "sárgaveszedelem".