Berta Sándor

Megállapodott a GEMA és a YouTube

Több éven keresztül húzódó vita végére sikerült pontot tenni.

A GEMA német szerzői jogvédő szervezet és a YouTube képviselői megállapodtak egymással, ezzel végre lezárult az évek óta húzódó ügy - a hírről a Frankfurter Allgemeine Zeitung számolt be és időközben mind a két fél megerősítette.

A vita előzménye az volt, hogy GEMA sokáig nem tette lehetővé azoknak a YouTube-videóknak az elérését, amelyekben az általa képviselt művészek szerepeltek. A videomegosztó platform ugyanis eddig nem volt hajlandó semmilyen jogdíjat fizetni ezen anyagok megjelentetése után. A GEMA többek között jogdíjat követel a rádió- és televízióadóktól, az online ajánlatoktól és zenei rendezvények szervezőitől is, míg a YouTube eddig azzal érvelt, hogy nem zenei portál, csupán a felhasználói tartalmak terjesztését segíti elő.

A most megkötött licencmegállapodás vonatkozik a YouTube reklámok segítségével finanszírozott szolgáltatására is. A videomegosztó vállalta, hogy jogdíjakat fizet a GEMA-nak és tájékoztatja a szervezetet a videomegtekintések számáról, az összegeket pedig a szerzői jogvédők továbbítják az ügyfeleiknek. Ugyanakkor a YouTube nem ismerte el a GEMA jogi érvelését. Thomas Theune, a GEMA adás- és online igazgatója, aki a tárgyalásokért is felelős volt, azt mondta, hogy a szerződéskötés mérföldkő az ő és a tagjaik számára. A kereken 70 000 dal- és zeneszerző, szövegíró és kiadó végre részesedést kaphat a szellemi tulajdonának használata után és részesedhetnek abból a sikerből is, amit a YouTube ér el a műveikkel. Mindez jelzés más platformok számára is.

Tobias Holzmüller, a GEMA jogásza hozzátette, hogy nagyon örülnek a szerződéskötésnek, ugyanakkor az nem jó, hogy az önkéntes alapú fizetésekre kell hagyatkozniuk, mert az aktuális bírósági ítéletek alapján a feltöltők és nem a videót nyilvánosságra hozó oldalak számítanak az első számú felelősnek. Ennek a jövőben meg kell változnia. Dr. Harald Heker, a GEMA vezetője azt emelte ki, hogy a megállapodás megkötése ellenére a politikának a közeljövőben világos jogi helyzetet kell teremtenie ezen a területen. A kulturális és kreatív művek gazdasági értékéből ugyanis az alkotóknak is részesedniük kell. Korszerű szerzői jogot kell kidolgozni.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy egy-egy felvétel megtekintése után mennyit fizet a YouTube, a két fél ugyanis egyaránt hallgat a megállapodás pénzügyi részleteiről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!