MTI

Elektronikus szavazás bevezetésével kacérkodik Ausztria

Vita kezdődött az elektronikus szavazás bevezetéséről Ausztriában - számolt be az Ö1 osztrák közszolgálati rádió. A legtöbb ausztriai politikai párt nyitott az internetes szavazásról szóló párbeszédre.

Az Osztrák Néppárt (ÖVP) már régebb óta támogatja az elektronikus szavazás bevezetését a fiatalok szavazási hajlandóságának növelése érdekében. A frakcióvezető, Reinhold Lopatka szerint az interneten keresztül szavazók az utolsó pillanatig megfontolhatják, kire voksolnak, míg a levélben szavazóknak már napokkal a választás előtt meg kell hozniuk a döntést. Az Ö1 szerint Ausztria nagyjából tíz éven belül kiépítheti az elektronikus szavazás rendszerét, amelynek feltétele egy központi választási névjegyzék létrehozása. A rádió emlékeztetett: 2009-ben az Osztrák Hallgatói Önkormányzat már próbálkozott az elektronikus szavazással, azonban akkor az alkotmánybíróság jogszerűtlennek ítélte az eljárást az átláthatóság hiánya miatt.

A ÖVP frakcióvezetője a rádiónak adott interjújában követendő példaként az észtországi szavazási rendszert említette. Észtország az informatika vívmányait bevetve 2007-ben lehetővé tette a választók számára, hogy a voksolás napja előtt interneten leadják szavazatukat. Az elektronikus szavazáshoz egy speciális személyazonosító kártya szükséges, amely rögzíti a választó adatait, valamint azt, hogy élt állampolgári jogával. Az észt választópolgárok mobiltelefonjukon keresztül is voksolhatnak. A 2015-ös választáson a választópolgárok 33 százaléka élt az előzetes választások lehetőségével, azonban a választási részvétel nem emelkedett - hangzott el a rádióban.

A beszámoló emlékeztetett, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a kellő átláthatóság miatt kifogásolta az internetes szavazás rendszerét. Reinhold Mitterlerhner alkancellár a felvetést "érdekesnek" nevezte, azonban meglátása szerint ennek megvitatása jelenleg nem aktuális. "Most elsődlegesen a fennálló rendszerrel kell lebonyolítani az államfőválasztást, és csak ezután lehet beszélni a választójogi törvény megújításáról" - jelentette ki az alkancellár.

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) frakcióvezetője szerint a felvetés pusztán figyelemelterelés, hiszen először a levélszavazatok rendszerének reformjára van szükség. A Zöldek pártja kétkedik az átláthatóság és a technikai megvalósíthatóságban, indoklásuk szerint a szavazatok újraszámlálására nehezen lenne lehetőség.

Az elektronikus szavazásról a levélben kiküldött hibás szavazócédulák és az államfőválasztás elhalasztása miatt kezdődött vita. A belügyminiszter hétfőn jelentette be hivatalosan, hogy elhalasztják az államfőválasztás októberben megismétlendő második fordulóját. Indoklása szerint "technikai hiba", vagyis számos hibás szavazócédula miatt "nem lehetséges a szavazás jogszerű és kifogástalan lebonyolítása". A voksolást azért kell megismételni, mert az alkotmánybíróság az FPÖ indítványa alapján megsemmisítette a májusi második forduló eredményét. Akkor a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen szoros küzdelemben megelőzte a szabadságpárti jelöltet, Norbert Hofert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!