Gyurkity Péter

Jövőre indul az űrbánya tesztelése

A fejlesztő cég egy előzetes küldetésben tesztelné a technológiát.

Még májusban írtunk arról, hogy amerikai-luxemburgi összefogás révén jöhet létre az első űrbánya, amelynek tesztelése belátható időn belül elindulhat. A cég most bejelentette, hogy 2017-ben kerítenének sort a rajtra, ezt pedig az évtized vége előtt követné a végleges változat.

A Deep Space Industries közleményében arról olvashatunk, hogy Prospector-X néven indulna útnak az előzetes verzió, amelynek elsődleges feladata a technológia éles körülmények között való tesztelése lenne. Úgy érzik, hogy immár rendelkezésükre áll a megfelelő technológia, ezt pedig a helyes terv és menetrend, illetve kitűnő csapat egészíti ki, így elhárult minden akadály a 2017-es rajt elől. Ez egyelőre egy kísérleti jellegű küldetés lenne, amelynek során a Prospector-X alacsony orbitális pályán igazolná vissza a várakozásokat, mégpedig vízmeghajtásra építve, amely szuperforró párával hajtaná előre az űrjárművet.

Mivel a végleges változat többek között éppen vízre vadászna a Földhöz közeli aszteroidákon, a hajtóanyag utánpótlása nem jelentene különösebb gondot, ezzel pedig még lejjebb szorítanák a költségeket. A cég rendkívül olcsó megoldást ígér, egyelőre azonban csak annyit említettek meg, hogy a Prospector-1 névre keresztelt végleges példány valamikor az évtized vége előtt rajtolna el, ez pedig már elhagyná a Föld körüli pályát, hogy a térségben kijelölt célpont felé haladjon és azt elérve megkezdje a bányászást.

Az első kereskedelmi jellegű küldetésre tehát néhány éven belül sor kerülhet, a kicsiny, mindössze 50 kg-ot nyomó eszköz itt megadhatja a kezdőlökést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • molnibalage83 #14
    A hír vicc. Ez kb. még ott sincs, mint egy kisgyerek első lépései. Rohadtul semmi értelme sincs kísérletezni, amíg gyakorlatilag ötlet sincs arra, hogy mi a faszért kellene azt odafent bányászni, ami idelent is van a Földön...
  • VolJin #13
    Ilyen alapon ez lehet a halálcsillag előfeltételeinek a teztelése is. :-)
    Ez egy ilyen startup rt is lehet, és valami produktumot is fel kell mutatni, ha bírósági szakaszba ér a szélhámosság, lehessen védekezni, hogy ez csak egy szimpla csőd, nem sikkasztás, mert érwmi munkát is végeztek...
  • gforce9 #12
    Semmitől, szerintem ez egyelőre az alap feltételek tesztelése. Hajtómű, navigáció stb. Sok dolgot le lehet tesztelni kicsiben is. Mondjuk az biztos, hogy merész ezt űrbánya tesztnek nevezni. Inkább űrbányászat előfeltételeinek tesztelése ez.
  • VolJin #11
    Most tesztelnek egy kis 50 kg-os műholddal egy hajtőművet. Na most ez mitől űrbányászat, mit szeretnének bányászni és hogyan?
  • VolJin #10
    Ez most nagy sületlenség volt...
  • kvp #9
    Hat ez erosen tulhevitett goznek tunik a leiras alapjan. Ebben a felhasznalasban hajtoanyag a hivatalos neve es tekintve hogy vakuumba megy ki, viszonylag jo a megoldas energiahatekonysaga. Azert viszonylag mert egy rendes plazmahajtomuhoz kepest sehol sincs, viszont cserebe faek egyszerusegu. A fuvokak befagyasat lesz kihivas elkerulni ket aktivalas kozt.
  • Inquisitor #8
    Izé, a reakció tömeg nem jobb?
  • xyl #7
    A propellant-ot fordították üzemanyagnak. Kéretik jobb magyar elnevezést találni. Hajtóanyag pl? Hajtógáz, mint a dezodorban? De a víznél a gáz-gőz elnevezés is bizonytalan. Egyébként a gáz-gőz elnevezésre a Gáz-gőz Wikipédia cikk 1-2 pontja ad némi pontosítást, bár a köznapi nyelvben a vízet gáznak nevezni még nem hallottam.
  • molnibalage83 #6
    Jó az inkább 10-20k-nak is.
  • gforce9 #5
    Örülök, hogy gyogyósnak nézel. :)

    Az meg véletlenül se zavarjon, hogy felmelegített vízről, vízpáráról van szó nem vízbontásról. :)

    "1 kg föld körüli pályára juttatása jelenleg 4e dollár" Tényleg? Ne mondd. És ettől a víz már üzemanyaggá is válik, ugye?
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2016.08.13. 22:06:15