Gyurkity Péter

Új törpebolygóra bukkantak a Naprendszerben

A Kuiper-öv számunkra legújabb tagja mintegy 700 év alatt kerüli meg a Napot.

Érdekes felfedezésről számolt be a Naprendszer külső részének eredetét kutató OSSOS, amelynek eredményeként egy újabb, eddig ismeretlen törpebolygóval bővült a katalógus. A több kutatócsoport közös munkája révén felmérték a Neptunuszon túli objektum pályáját, amelyet további részletek kísértek.

A szakemberek a 2015 RR245 névre keresztelték a törpebolygót, amely rögtön jelzi számunkra, hogy tulajdonképpen egy tavalyi felfedezésről van szó. Ekkor, egészen pontosan még szeptemberben készült a felvétel a kanadai-francia-hawaii teleszkóp (CFHT) segítségével, ezen azonban csak idén februárban vették észre a fényes pontot, amely végül elvezetett a katalógusba történő felvételhez. Egy nagyon távoli és apró objektumról van szó, amely elnyújtott pályán, mintegy 700 év alatt kerüli csak meg a Napot. Nagyon lassan mozog, vagyis a Neptunuszhoz képest is kétszer távolabb van a Naptól – az később derült csak ki, hogy a pálya révén olykor 120-szor távolabb kerül csillagunktól, mint a Föld.

Az ehhez hasonló törpebolygók jelentős része megsemmisült, illetve kilökődött a Naprendszerből, amikor a nagyobb bolygók elfoglalták ma is ismert helyüket. A Neptunuszon túl több tízezer ilyen objektum található, ezek azonban jórészt elrejtőznek előlünk, hiszen sötétbe burkolóznak és tőlünk igencsak távol mozognak. Az RR245 csak valamikor 2096 táján éri majd el a Naphoz legközelebbi pontot, amely akkor 5 milliárd kilométerre, vagyis 34 CSE-re rúg majd – a jelenlegi elliptikus pálya egyébként legalább 100 millió éve megvan.

Az elkövetkező időszakban az objektum megkapja majd hivatalos nevét, ezzel egy időben pedig a pályát is igyekeznek majd pontosabban felvázolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!