Gyurkity Péter

Megduplázódik a viselhető kütyük forgalma

Az okosórák azonban csak a teljes szegmens nagyjából felét teszik majd ki.

Az IDC piackutató cég a hónap közepén jelentette meg a viselhető termékekre vonatkozó friss előrejelzését, amely a 2016 és 2020 közötti időszak főbb számainak várható alakulását vetíti előre. Ebből kiderül, hogy a növekedés gyors lesz, ám az okosórák csak a piac mintegy felét mondhatják majd magukénak.

Az idei évben globális szinten 29 százalékos bővüléssel számolnak, aminek köszönhetően a teljes forgalom eléri majd a 101,9 millió darabot. Ennek azonban csak mintegy 40 százaléka áll majd a különböző okosórákból, míg további 50 százalékot a szabadidős tevékenységgel és edzéssel kapcsolatos termékek fednek majd le, tehát az olyan cégek számíthatnak komoly bevételre, mint a FitBit és a Jawbone. Az órák terén többek között az Apple, a Samsung, a Huawei, az LG, valamint a Motorola igyekszik majd megkaparintani egy nagyobb szeletet.

2020-ra némileg megváltozik a helyzet, hiszen akkor egyetlen év alatt már több mint 213 millió ilyen produktum találhat gazdára, vagyis a növekedés (a 20 százalék körüli éves szinten) jól érzékelhető lesz. Az okosórák részesedése a szegmensen belül addigra elérheti az 52 százalékot, míg az okoskarkötők és aktivitásmérők aránya visszasüllyed 30 százalék alá. A ruházat és a szemüvegek terén óriási robbanásra számítanak, itt a piaci részesedés a jelenlegi 1 százalék alatti szintről 7-8 százalék körülire emelkedne, ez lesz tehát a következő két slágertermék.

A folyamatos elérhetőség és az állandó online jelenlét, pontosabban az ezzel kapcsolatos felhasználói igény játszik majd kiemelt szerepet a piac alakulásában, ez pedig új lehetőségeket kínál a gyorsan reagáló fejlesztők és gyártók számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!