MTI

Versenyhátrányt okoz az informatikai lemaradás

A magyar vállalkozások az informatika, az információ, a digitalizáció terén "bizony lemaradásban vannak" nemcsak az unió, hanem a visegrádi négyek országai között is - mondta Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke "A Modern Vállalkozások Programja - Vállalkozz Digitálisan!" projekt miskolci rendezvényén.

Közlése szerint ez jelentős versenyhátrányt jelent, miközben a digitális eszközök használata, alkalmazása a fenntartható gazdaság kulcsa, amellyel a gazdasági növekedés is felgyorsítható. "Lemaradásban vagyunk a termelés irányítás, az ügyfélkapcsolatok rendszerében és az informatikai rendszerek használatában is" - tette hozzá, kiemelve: fontos, hogy a vállalkozások a digitalizáció adta lehetőségeket minél jobban, gyorsabban használják, és bár erre költeni kell, ez bőségesen megtérül majd a hatékonyságban, a termelésben - hangsúlyozta.

Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy az informatika a mindennapok, elsősorban a gazdaság részévé vált. Úgy fogalmazott: ma már egy cég sem létezhet számítógépek nélkül, a kis vállalkozásoknak is szükségük van az info-kommunikációra. A kormányzati program keretében 127 településen mutatják be a mikro-, kis- és közepes vállalkozások digitalizációját elősegítő lehetőségeket. A találkozókon a vállalkozókat tanácsadással segítik, emellett egy olyan minősítő rendszerbe is szeretnék bevonni őket, amely segítségével öt százalék többletforrást kaphatnak a pályázatokon.

A program legfőbb célja, hogy nőjön a digitális alkalmazásokat használó vállalkozások száma, és minél többen használják a felhő szolgáltatásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!