Berta Sándor

Teljesen átalakulhat az Apple Music

A lassuló iPhone eladások miatt nagy a nyomás a cégvezetésen, hogy javítsák a többi terület eredményét, de elemzők szerint a legnagyobb gond, hogy a gyönyörűszép hardverek mellé nem társul hasonlóan erős internetes jelenlét.

A zenei streamplatform elvileg sikeres, a vállalat mégis teljesen átépítené. Az Apple Music szolgáltatásnak jelenleg 13 millió fizetős ügyfele van. A társaság tavaly júniusban indította el a platformot, amelyről hamar kiderült, hogy nem teljesen kész és kiforrott, a kezelőfelülete pedig zavaros. Éppen ezért nem csoda, hogy az előfizetőknél nagyon magas volt a lemorzsolódás aránya. Az Apple most elérkezettnek látta az időt egy alapos átdolgozásra.

Az átalakított Apple Music szolgáltatást a júniusi WWDC fejlesztői konferencián mutathatják majd be. A tervek alapján a változások a platform minden területét érinteni fogják, így a rádióajánlatot bővíteni fogják, míg a felhasználói interfészt modernizálhatják, egyszerűsíthetik. A közösségi funkciók sem igazán váltak be, ezeken is változtathatnak. Mindezt masszív marketingkampánnyal fogják megtámogatni, hogy minél több embert tereljenek be a havi 10 dolláros streaming ajánlatuk előfizetői közé.

Az új dizájn megalkotása Robert Kondrk feladata lesz, ő az Apple tartalmakért felelős vezetője. A munkáját Trent Reznor, a Nine Inch Nails együttes alapítója és énekese; Jony Ive csapata, Jimmy Iovine, a Beats társalapítója és Eddy Cue, az Apple online szolgáltatásokért felelős menedzsere segíti. A nevekből is látszik, hogy rendkívül fontosnak tekinti a vállalat az Apple Music tökéletesítését. Az iTunes eladások stagnálnak, míg a rivális Spotify rohamosan fejlődik, gyorsan vissza kell szerezniük a domináns pozíciót, mindez azonban nehéz lesz úgy, hogy a vállalat még nem kovácsolta egységes stratégiává streaming és a letöltés szerepét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!