Ötvös Tibor

Leállt a Nosgoth fejlesztése


Eddig tartott a Legacy of Kain és Blood Omen mellékágának szánt Nosgoth kálváriája.

Utoljára 2014. februárjában foglalkoztunk a Legacy of Kain és Blood Omen mellékágának tartott Nosgoth című projekttel, mely azonban nagyjából egy éve már elérhető a Steam Korai Hozzáférés részlegén. Az első reakciók, melyek élből elutasították egy MMO létrehozását eme világban kitartottak a végéig és a program viszonylag alacsony eladásokat produkált. Éppen ezért a Square Enix ma úgy döntött, hogy véget vet a szenvedésnek.

A hivatalos közlemény szerint a Nosgoth világa még május 31-ig nyitva tartja a kapuit, azonban utána végleg bezárja a szervereket. Ezentúl nem lehet megvásárolni sem a címet, így csak a már jelenlévő pár rajongó kalandozhat a világban és aki valódi pénzt költött el március 1. után a játékban, visszakapja az összeget. Reményeink szerint ezt a bukást nem úgy könyveli el a kiadó, hogy a világ már nem kíváncsi egy Legacy of Kain vagy Blood Omen játékra, mert ez nem igaz. De ilyen formában nem kér belőle.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Slee #4
    Kár pedig nekem tetszett a játék. Élmény dús volt és tényleg jó teamfightok vannak benne :)
  • NEOreg3 #3
    grat!
  • Fbn Lx #2
    én
  • NEOreg3 #1
    na ki nyert?
    Utoljára szerkesztette: NEOreg3, 2016.04.08. 18:40:54