Szekeres Viktor

Momentum - kiszámítható akció egy Bond-lánnyal

90 percen át tartó rohanás, akciózás a Momentum, ami révén kiderül, hogy akciófilmet nem csak a hollywoodiak tudnak forgatni.

Hogy tetszett a Momentum?
  • Tetszett, jó film.
  • Közepes lett.
  • Gyengén sikerült
  • Még nem láttam.
A technikai lehetőségek fejődésével, és az eszközök széles körű elterjedésével manapság egyre inkább globalizálódik a mozifilm- és tévésorozat-gyártás a tekintetben is, hogy az adott nemzetek filmkészítői is képesek lehetnek olyan produktumokat előállítani, melyekről első látásra nem lehet megmondani, hogy Amerikában, vagy a világ egy eldugott szegletében készültek. A Dél-Afrikai Köztársaság nem először jelentkezik ismert főszereplővel készített helyi akciófilmmel, nem is olyan régen a Pokoli futamot láthattuk (kritikánk itt) Paul Walkerrel. A Momentum főszerepére nem sikerült Walker-kaliberű színészt szerezni, a megkeresésekre adott vélhetően sok nemleges válasz után a készítőknek Olga Kurylenkóval kellett beérniük, míg gonosznak James Purefoy érkezett. Viszont három és fél jelenetre Morgan Freemant is sikerült megszerezniük.


A Momentum (a cím teljesen véletlenszerűnek tűnik a film ismeretében) in medias res kezdődik, egy elég profi, ám mégis némiképp balul elsülő bankrablásba csöppenünk bele, hogy aztán a tettesekkel tartva láthassuk, amint kinyírják egyiküket. A gyilkosok valamit nagyon keresnek, de eközben a szemtanú tettestárs nyomába vetik magukat, és megindul a klasszikus macska-egér harc, ami csakis úgy végződhet, hogy az egér megembereli magát, és visszavág üldözőjének. Akit persze láthatatlan kezek irányítanak.

A filmnem cáfol rá az alapsztori közhelyességére, teljesen tipikus alapfelállást kapunk, ezúttal erős női főhőssel, akinek a karakterizálására természetesen nem jut idő. Kurylenko olykor sikeresen hozza a (természetesen) badass figurát, és bár az akciójelenetei rendben vannak, többször tűnik inkább hiteltelennek, mintsem olyannak, akiről elhinnénk, hogy annyira elszánt és csavaros gondolkodású, mint filmbéli énje. A tipikusságot sajnos csavarok sem nagyon dobják fel, eléggé nyílegyenes a sztori, egyedül a nyakkendős trükk volt jópofa.


Alapvetően teljesen elfogadható akciófilm a Momentum. Attól eltekintve, hogy történet nem sok szorult bele, hiszen a kezdetekben az egész egy nagy üldözés, melyben a gonoszember már gonoszemberek megbízásából kergeti a szimpatikushőst (aki egyébként ugyancsak "rossz", de mégsem annyira gonosz, hogy ne szurkoljunk neki). És a koncepciónak köszönhetően sokáig egy percre sem ül le a film, így legalább nem unatkozunk rajta. Más kérdés, hogy az első, elég hosszú felvonás végén megáll minden, és a film végéig úgy is marad - ez nem nagyon értelmezhető döntés, hiszen így az egyetlen szórakoztatást nyújtó tulajdonságát bukja a film.

Persze elfogadhatóság ide vagy oda, ha a tempó mellett van időnk elmerengeni azon, hogy mennyire üres és sokszor esetleg az, amit látunk, akkor máris más a leányzó fekvése, de mindenkinek el kell döntenie, hogy egy filmnek milyen rendeltetést kell betöltenie az életében. A Momentum megtekintésével egyébként óvatosan kell bánni, hiszen kellő számú néző esetén folytatása következik, a készítők ugyanis bőven nyitva hagyták a befejezést.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Momentum (Momentum)
színes, magyarul beszélő, dél-afrikai akciófilm, 96 perc, 2015
16 éven aluliak számára nem ajánlott

rendező: Stephen S. Campanelli
forgatókönyvíró: Adam Marcus és Debra Sullivan
operatőr: Glen MacPherson
zene: Laurent Eyquem
producer: Donald A. Barton, Anton Ernst


szereplők:
Olga Kurylenko (Alex)
James Purefoy (Mr. Washington)
Morgan Freeman (szenátor)
Jenna Saras (Jessica)
Karl Thaning (MacArthur)
Richard Lothian (Mr. Jefferson)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cylonflatus #4
    Mint nőre én is bukok. Komálnám...
  • Aldo Moro #3
    Az első kép alapján azt hittem Sophie Marceu
  • Wittgen #2
    Azért az Oblivionban mutatott némi színészkedést is, ott pont olyan volt, mint a karakter megkívánta.
    Amúgy nekem nagyon tetszik a csaj, bár akcióhősként nem lehet elképzelni, egyszerűen nem olyan fizikumú, a színészi képességeivel pedig nem tud meggyőzni, hogy milyen badass.