Berta Sándor

15 millióan használják az Apple Music platformot

A kaliforniai konszern szolgáltatását immár annyian használják, mint a konkurens Deezert.

Tim Cook, a társaság vezérigazgatója bejelentette, hogy az Apple Music alig három hónappal az elindulása után már összesen 15 milliós felhasználói táborral büszkélkedhet, ebből 6,5 millióan számítanak előfizetőnek. Azok a felhasználók, akik nem lépnek ki időben a próbaidőszakból, komoly meglepetésben részesülnek, ugyanis a rendszer ezután már havonta több mint 10 dollárt számít fel nekik.

Az Apple Music június vége óta érhető el. Az első két hónapban nagyon sokan érdeklődtek az új platform iránt, de ezzel párhuzamosan nagyon magas volt a lemorzsolódási arány is. Sokan fordítottak hátat az ajánlatnak, mert az közel sem nyerte el a tetszésüket. Tim Cook most azt nyilatkozta, hogy szeptember végén regisztrálták a legnagyobb növekedést az előfizetők számában. Ez egyértelműen arra volt visszavezethető, hogy sok embernél akkor járt le a tesztelési időszak.

A zenei stream-szolgáltatások területén továbbra is a Spotify a piacvezető. A platformnak ugyan 75 millió aktív, ezen belül 20 millió fizető felhasználója van, de nem igazán keres a tevékenységével. Az Apple ebből a szempontból sokkal jobb helyzetben van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakvarnyu #3
    Ja a spotify király, és csak 5 EUR/hó.
  • theone91 #2
    A Spotify tökéletesen ragadta meg a kardot, mikor elkezdték komolyabban is rebesgetni az Apple Musicot. Egyvalamire összpontosítottak leginkább a belső renoválás közben: Hogy a felhasználói a lehető legtöbb új zenét ismerjék meg, egy olyan playlisteken keresztül, amelyek tényleg a személyednek és az ízlésednek szólnak. Mindezt többnyire igen komplex algoritmusokkal érik el, és még a szkeptikusok számára is igen kellemes meglepetést okoztak.

    A Discovert Weekly (Eheti Kaland, ha magyarul használod) szerintem az egyik legjobb dolog ami a modern zenefogyasztási szokásokkal történt. Hitetlen, hogy mennyire pontos, személyre szabott, nagyjából két órás zenei válogatást kapsz a "Spotify-viselkedésed" alapján, minden hétfőn. A közösségi oldalakon is szinte csak pozitív tapasztalatokat hallani és én is rengeteg új zseniális előadót ismertem meg ezen keresztül.
  • ostoros #1
    Az a szám az Apple-nek kudarc. Persze a részvényesek felé így kell kommunikálni, tudom.