Berta Sándor

Guruló táblagép lesz a Nissan új autója

A Nissan kidolgozta egy új elektromos autó koncepcióját, amelyben az egész műszerfal egyetlen kijelzőből áll.

A japán autógyártó a gépkocsit kifejezetten a digitális korszak fiatal felhasználóinak szánta és az október 29-én kezdődő tokiói motorkiállításon akarja hivatalosan bemutatni. A konszern az új jármű célközönségéül tudatosan választotta az új vívmányok iránt érdeklődő generáció tagjait.

A hivatalosan Teatro for Dayz nevű koncepció számos kijelzővel fog rendelkezni, amelyeket többek között a műszerfalon, a visszapillantó tükrökben és az ülésekben helyeznének el. A sebességmérő, a navigációs rendszer és más megoldások, illetve eszközök adatai éppúgy leolvashatók lesznek a képernyőkről, mint ahogy digitális felvételek is megtekinthetővé válnak a segítségükkel. A fedélzeti kamerákkal a vezető és az utasok fényképeket készíthetnek, míg a külső LED-ekhez különböző tetszőleges funkciókat lehet majd hozzárendelni.


A Mashable az új koncepciót egyszerűen guruló táblagépnek nevezte. A digitális korszak felhasználói közül is elsősorban azokat célozza meg az autógyártó, akik mindenhol és állandóan össze vannak kötve egymással, s mindent megosztanak a többiekkel. Japánban ennek a generációnak a kezdete a 2003-as esztendőhöz köthető, akkor érte el ugyanis az országban a világhálós lefedettség a 64,3 százalékot. A korábbi generációk tagjai és az e csoportba tartozó személyek között az a legnagyobb különbség, ahogy az utóbbiak az információval bánnak.

Az internet korában az információ interaktív és a felhasználók által ellenőrzött, a megosztása pedig teljesen természetes dolog. Az információáramlás határtalanul valósulhat meg. A Teatro for Dayz pedig egy olyan platform, amely lehetővé fogja tenni a tapasztalatok szerzése és megosztása mellett a kommunikációt és a tartalmak lejátszását is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #4
    Szép kocsi, csak gondolom nem európába szánják illetve ide max áttervezett kocsik jönnek kevésbé élénk színhasználattal, és kevésbé szögletes formával
    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2015.10.17. 16:17:23
  • paj01 #3
    Azt mikor csinálják már meg, hogy az egész műszarfal, sőt minden ami a vezető/utas előtt van egy nagy kijelző ami az autó előtt lévő képet vetíti ki kvázi áttetszővé téve az autó elejét...király lenne.

    De nem kell ennyire extrémnek lenni, a kijelzőkkel már annyi minden megoldható, hajlíthatóak bármilyen alakban beépíthetők. Autó interiorokban lehetne bátrabban használni őket sztem.
  • Sir Cryalot #2
    inkább guruló motion blur
  • norbre #1
    biztos kényelmes az ülés.. sok értelme van ott is kijelzőnek, a műszerfal figyelemelvonó hatásáról inkább nc