Gyurkity Péter

Kétéltű drón figyelné meg a tengereket

Az amerikai haditengerészet drónokkal figyelné a víz alatt közlekedő járműveket és a környezetet.

A drónok korának beköszöntével nem jelent óriási meglepetést, hogy az egyes hadseregek nemcsak a levegőben, de a víz alatt is ezen fejlesztésekkel tennék még egyszerűbbé és egyben még hatékonyabbá a számukra érdekes területek megfigyelését. Ezen dolgozik az amerikai haditengerészet is, amely saját kétéltű megoldását tökéletesíti.

A hónap elején az illetékesek egy rövidebb videót is közzétettek az interneten, amelyből kiderül, hogy a Naval Research Lab munkatársai egy kétéltű drónon dolgoznak, amely a különböző környezeti katasztrófák és jelenségek, valamint a tenger alatt közlekedő, ember alkotta eszközök megfigyelésében és pontos behatárolásában segítene. A Flimmer névre keresztelt drón az állatvilágban megfigyelt részletekre épít, az alkotók reményei szerint pedig mindkét környezetben ugyanolyan gyorsan és megbízható módon végzi majd munkáját.


Az érdekes megoldáson természetesen ott vannak a meghajtásért felelős alkatrészek, a kétéltű kivitel miatt azonban különös figyelmet kell fordítani arra, hogy mind az aerodinamika, mind pedig a hidrodinamika szempontjából is optimális kombinációval álljanak elő - ennek elmulasztása esetén ugyanis a repülés, illetve az úszás során jelentkeznének komoly akadályok. A propeller (ventilátor) mellett ezért uszonyok is helyet kaptak a járművön, ezek a levegőben függőleges pozícióban vannak, míg a vízbe merülés után szétnyílnak, hogy ezzel segítsék az előrejutást, a drón végleges változata pedig számos érzékelőt és egyéb műszert vinne magával, amelyek révén a környezeti jellemzőket, az esetleges katasztrófák pontos forrását, de az ellenséges járművek mozgását is követni lehetne, ez utóbbi a haditengerészet számára nyilván elsődleges fontosságú.

A Flimmer ráadásul csak egy a sok hasonló fejlesztés közül, ezért számíthatunk arra, hogy a drónok hamarosan a tengereken is elterjednek majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • overseer-7 #1
    nna. beszarok ezen