A miszticizmus és az idegtudomány két külön világnak tűnhet, pedig elképzelhető, hogy egymásnak teremttettek.

Az utóbbi időben a kognitív idegtudósok az én, az elme és a tudatosság természetének megismerésével küzdenek, melyek korábban megfoghatatlanságuk miatt rendre kicsúsztak a tudomány kezei közül. A miszticizmus követőinek nem voltak ilyen problémáik, igaz a többek számára kétes diszciplína jóval hosszabb történelemmel rendelkezik. Egy évezreden át kísérleteztek az öntudatmódosító technikákkal, köztük a testenkívüliség érzetével. Kamatoztathat a kognitív idegtudomány a miszticizmus tapasztalataiból? Fényt deríthetünk a tapasztalatok miértjeire?

Shahar Arzy neurológus és Moshe Idel, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora, zsidó gondolkodó szerint mindkét kérdésre igen a válasz. A Kabbala: a misztikus tapasztalatok neurokognitív megközelítése című könyvükben megpróbálnak értelmet adni a zsidó miszticizmus egy formájának anélkül, hogy "tisztáznák ezeket a tapasztalatokat", vagy a tapasztalatot neurokognitív sémára redukálnák".

A szerzők teológiai, pszichoanalítikai, társadalmi vagy pszichopatológiai megközelítéseket alkalmazva elemzik a tapasztalatokat, és azt, hogy mit tettek a misztikusok, hogy elérjék azokat. Kutatásaik során az eksztatikus kabbalizmusra, a miszticizmus azon iskolájára összpontosítottak, ami az eksztatikus élményeket elérését fejti ki. Itt nem az eksztázis ma értelmezett képeire kell gondolni, hanem a konkrét gyökerekre, az ex-statis kifejezésre, vagyis a testen kívüli létre.

Sok ilyen eksztatikus epizód magába foglalhatja egy "második" fizikai test észlelését saját valós testünk közelében, azt az érzetet adva, hogy tudatunk felváltva használja valós fizikai testünket és a másolatot, vagy amikor elhagyva testünket felülről szemléljük azt. Bárki, aki némileg járatos a modern idegtudományban felismerheti a párhuzamokat az autoszkópiával, vagyis önmagunk látásával, a heutoszkópiával, az autoszkópia azon válfajával, ami során nem tudjuk lokalizálni magunkat, valamint a testenkívüli élménnyel. Ezeket a jelenségeket mind észlelték epilepsziával, vagy neurológiai sérülésekkel küzdő embereknél. Ugyancsak előidézhető ezeknek az élményeknek egy része az agy kulcsterületeinek stimulálásával, amivel teljesen egészséges embereknél is előidézhetők a jelenségek.

Bizonyos értelemben a miszticizmus művelői is az agyat manipulálták. Arzy és Idel kutatásaiban megemlíti Abraham Abulafiát, egy 13. századi misztikust, aki kidolgozott egy technikát, ami intenzív koncentrálással eksztázist váltott ki. Héber betűket kántált, miközben erősen koncentrált légzésére és fejének pozíciójára, illetve elképzelte magát testtel és test nélkül, lelki szemei előtt megjelenítve és forgatva az elhangzó betűket. A kutatók szerint hasonló neurokognitív folyamat alakul ki, amikor a misztikusok egyéb eksztatikus állapotokat tapasztalnak meg.

A testhez kötött én érzete az agy érzékelő mechanizmusaiból ered, ilyen az érintéssel, a látással és a testet háromdimenziós térben észlelő propriocepcióval kapcsolatos mechanizmus. Ha követjük Abulafia módszerét, leromboljuk ezt az integrációt és létrehozunk egy alteregót, önmagunk látását. Az is egyértelmű, hogy jóval az idegtudomány megjelenéses előtt a miszticizmus művelői kidolgozták, hogyan zavarhatják össze az agyat, olyan furcsa jelenségeket indukálva, mint az autoszkópia. "A kabbalisták az emberi én, az elme és a tudatosság vizsgálatának úttörői lehettek" - véli Arzy és Idel. "Míg technológiailag rengeteget fejlődtünk, önmegfigyelési képességeink nem" - tették hozzá.

A kabbala nem egy vaskos könyv, és ez a gyengesége. Ha meg akarunk próbálni hidat vonni a két tudásanyag között, a kabbala önmagában nem képes feltárni a teljes igazságot. Jó eséllyel az új kutatások bővíteni fogják a kapcsolódásokat és végül elkészül a "híd" a modern és az ősi ismeretek között.