MTI

Júliusban is elutasíthatók a mobilos szerződésmódosítási ajánlatok

Július 1-je után is van módjuk a Telenor és a Telekom ügyfeleinek, hogy elutasítsák a szolgáltatók szerződésmódosítási ajánlatát - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

A hatóság közleménye szerint az ügyfélszolgálatok leterheltsége esetén postai úton, tértivevényes küldeményben is nyilatkozhatnak azok az ügyfelek, akik nem kívánják elfogadni a társaságok július 1-jétől tervezett, díjemelést is tartalmazó kétoldalú szerződésmódosítási ajánlatát. Az NMHH közlése szerint ha az ügyfél a módosítást nem kívánja elfogadni, akkor azt célszerű a szolgáltató tájékoztatásában szereplő módon és határidőig jeleznie szolgáltatójánál, annak ügyfélszolgálatánál.

Az NMHH arra is felhívja a figyelmet, hogy az ajánlat elutasítására a jogszabályok szerint alapesetben 15 nap áll rendelkezésre, de a feltöltőkártyás előfizetésekre speciális szabályok vonatkoznak. Az NMHH emlékeztet, hogy a szolgáltatókkal kötött hatósági szerződésben a társaságok vállalták, hogy kiegészítő értesítést küldenek ügyfeleiknek a tervezett szerződésmódosításról, és ezzel ismételten lehetőséget biztosítottak az ajánlat elutasítására, ezzel biztosítva, hogy az előfizetői jogok a hatósági elvárásoknak és a jogszabályi előírásoknak megfelelően kellően érvényesüljenek.

A Telenor június 24-én küldte ki a szerződésmódosítási ajánlatról szóló kiegészített értesítéseket, a Telekom július 1-je után kezdi meg az értesítések kiküldését. Az ügyfelek a kiegészített értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül jelezhetik, ha nem fogadják el a szerződésmódosítást. A kártyás előfizetői szerződésekre speciális szabályok vonatkoznak. A jogszabályok szerint ugyanis minden egyes egyenlegfeltöltés egy-egy új szerződés megkötésének minősül. Így ha az egyenleg feltöltése július 1-je után történik meg, abban az esetben az akkor hatályos díjakkal zajlik a számlázás.

Tehát a régi szerződéssel kapcsolatos módosításról szóló nyilatkozat kártyás előfizetés esetén addig tehető meg, amíg az előfizető a megváltozott feltételek ismeretében nem kezdi meg a szolgáltatás további igénybevételét - például hívást indít -, de legkésőbb az értesítésben megjelölt időpontig. Kártyás előfizetés esetén az egyenlegfeltöltéssel létrejött új kártyás előfizetői szerződésre a feltöltés idején hatályos általános szerződési feltételek díjszabása érvényesül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!