Berta Sándor

A jövő autója inkább szolgáltatás, mint hardver lesz

A jövő városi infra­struktúrája még nincs kiépítve, ezért már most el kellene kezdeni kifejleszteni a jövő rendszereit. Rupert Stadler, az Audi vezérigazgatója az EU gazdasági bizottságában fejtette ki gondolatait.

"A 21. században az egyének szerepe jelentős mértékben megváltozott, aminek oka a minden életterületet érintő digitalizálás. Az ügyfelek napjainkban maguk is részt akarnak venni a termékek létrehozásában. Aki rendelkezik saját 3D-nyomtatóval, az akár ki is nyomtathatja a személyre szabott termékeket. Ma a vásárlók az értékteremtő lánc középpontjában és nem pedig a végén látják magukat, s ha nem elégedettek, akkor nagyon erősen bírálják a vállalatokat a közösségi portálokon."

"Amennyiben ma a jövő hálózatba kötött világáról beszélünk, akkor nem csupán a laptopokra, WiFi-hotspotokra, a Facebookra és a Twitterre gondolunk, a jövőben ugyanis minden életterület össze lesz kötve egymással. Tavaly csupán az összes eszköz 7 százaléka volt online, öt év múlva ez az arány 25 százalék lesz. Akkor már 50 milliárd intelligens tárgy lesz a bolygónkon, ez pedig drámai módon meg fogja változtatni a társadalmunkat. Ezért fel kell tennünk a kérdést, hogy milyen szerepe lesz az autónak az áttörés ezen szakaszában és milyen többletértékeket kínál majd nekünk. A dolgok internetében az új autó több lesz mint hardver: a vezető és a digitális élete közötti interfész szerepét fogja betölteni. Amennyiben pedig a gépkocsi több lesz hardvernél, akkor mi is többek leszünk gyártóknál és szolgáltatókká válunk" - jelentette ki Rupert Stadler, az Audi vezérigazgatója.

Csak akkor fognak megfelelni az infrastruktúra-projektek a jövő kihívásainak, ha már most is foglalkozzunk a jövő technológiáival. Az, aki ki akarja fejleszteni 2030 operációs rendszerét, annak fel kell készülnie az akkori viszonyokra. A menedzser hangsúlyozta, hogy a jövő közúti járműve túlnő önmagán, összeköttetésben lesz a környezetével és más közlekedési szereplőkkel. Az autók megtanulják kezelni az új közlekedési szituációkat és megosztják egymással a tanult dolgokat. Emellett a város és a gépkocsik is egy hálózat tagjai lesznek.

A digitális világ olyan lehetőségeket kínál nekünk, amelyről soha nem álmodhattunk. Elég csak a közlekedési helyzettel kapcsolatos összes információra gondolni. Különbség van aközött, hogy valaki belehajt egy dugóba, véletlenül hallja a közlekedési híreket, a navigációs rendszere automatikusan új útvonalat tervez vagy valós idejű adatok folynak be más vezetők mobiltelefonjairól.


Stadler szerint mindenképpen a digitalizálás a kulcs. Az intelligens tárgyak közé tartoznak majd a lámpák, a közlekedési táblák, a parkolóhelyek, a buszok, a vasutak, a kerékpárok és autók. Ugyanakkor a 2050-es városi infrastruktúrák 75 százaléka még nincs kiépítve. A jövőben minden eszköz rendelkezni fog digitális operációs rendszerrel. A legjobb példa a jövőbeli megoldásokra a közlekedési lámpák állapotát neten megosztó Ampelinfo online, amely folyamatos haladást tesz lehetővé azáltal, hogy tudatja a vezetővel milyen sebességgel kell mennie, hogy zöldhullámban haladjon, és ehhez alkalmazkodik a motor start/stop rendszere is. Amennyiben Németországban mindenki használná a rendszert, akkor az üzemanyag 15 százalékát, 900 millió litert lehetne megtakarítani. Ez egymilliárd euróval kevesebb üzemanyag-költséget és több mint kétmillió tonnával kevesebb kibocsátott szén-dioxidot jelent.

"Az ENSZ közlekedési bizottsága szerencsére felismerte, hogy fontos megteremteni a vezető nélküli autózás jogi hátterét. Választ kell kapni arra a kérdésre például, hogy milyen etika alapján dönt majd egy autó vészhelyzetben? Amennyiben a parkolóhelyeket szenzorokkal látjuk el, akkor ezek majd felismerik, ha egy hely szabad és ezt jelezni is fogják. Várakozásaink szerint a parkolóházak területe az egyharmadára fog csökkenni, a felszabaduló helyeken pedig a város például piacokat és parkokat alakíthat ki. Az intelligens parkolás összességében 30 százalékkal mérsékelheti a szén-dioxid-kibocsátást" - szögezte le Rupert Stadler.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #4
    Komoly informatikai beruházás lehetett az Audinál, mert egy ilyen bullshit generátorhoz fejlett MI szükséges.
  • MsUser #3
    Majd a sok taxis és biztonsági őr elmegy "biztonsági problémák ezreit" javítani és a harder eket karbantartani. :)
    Vagy bejön nekik és hawai-oznak :)
  • Skylake #2
    Igazi felsővezetői zagyvaságsaláta vízióként tálalva. Konkrétum nuku. Ha fél kezemet a s*gg*mbe tolom, a másik kezemmel klimpírozok a billentyűzeten, ennél koherensebbet összeütök fél óra alatt, mint amit ez a nagyonokos macskajancsi lenyilatkozott. Ezen a bullshitgenerátor szintű dumán konkrétan felröhögtem, pedig szokva vagyok az ilyen médiaszeméthez, hogy aszongya: "az, aki ki akarja fejleszteni 2030 operációs rendszerét, annak fel kell készülnie az akkori viszonyokra." Operációs rendszerét, b*zmeg! Aztán, figyeld a másikat: "a digitális világ olyan lehetőségeket kínál nekünk, amelyről soha nem álmodhattunk." = még több időnket fogja elvinni digitális technológiánk állandó, már ma is feltűnően időzabáló baszkurálása, aminek eredményeként emberileg egyre távolabb kerülünk egymástól. Végül is az okostárgyaimmal, az okoskecómmal, a jövőben kifejlesztésre kerülő robotjaimmal és drónjaimmal, amelyek társaságot nyújtanak a k*rástól kezdve a berúgásig biztosan érdekesebb együttélés lesz, mint bármely más emberrel, akinek egyénisége, és emberi mivolta csak problémát okoz! Ebbe a körbe az okosautó, az okoskávésbögre, a többi okosizé mind beletartozik. Én azt mondom, az ember legjobb barátja a SaaS, meg mindaz, amit a robotika a jövőben kinyom a piacra! Mindegyik legfőbb előnye, hogy az emberi lényeget teljesen kiküszöböli, a (kvázi) kontrollt meg meghagyja nálunk. Előre a kiborgizáció útján! 2030 környékén már kb. szociopata lesz az, aki élő emberi társaságra vágyik majd - az ilyenek kezelésére lesznek majd megfelelő intézetek. Helyette dumálok egy jót az okosautómmal (is) amely részéről érezhetem, hogy bármely emberi társnál többet ér!

    Ne pörögjünk már ennyire túl ezeken az IoT dolgokon! Tudom, hogy a nagy biznisz ígérete bennük van, ezért megy is a masszírozás, de azért a Nagy IoT Forradalom azért nem lesz annyira rózsaszín, mint amennyire ezek kitalálják! Mondok egy példát: az IoT technológiák rengeteg, jelenleg állásban dolgozó embert fognak utcára tenni, a meglévő emberekkel betöltött feladatokat gépesíteni, a biztonsági őröktől kezdve a karbantartókon át, a taxisofőrökig, és még rengeteg szakmában, hogy azt alig lehet elképzelni! Ezek az emberek 2020 környékétől kezdve hatalmas tömegekben kerülnek majd ki a munkaerőpiacról, olyan szintű társadalmi feszültségeket generálva a fejlett országokban, hogy azokat elképzelni sem lehet majd! Majd akkor lehet ennek meg a fejlődésnek tapsolni, főleg a mellett, hogy az új rendszerek, amelyekkel ezeket a foglakozásokat kiváltották, más okból sem lesznek betonstabilak - biztonsági problémák ezreit fogják elhozni.
  • gforce9 #1
    "Amennyiben Németországban mindenki használná a rendszert, akkor az üzemanyag 15 százalékát, 900 millió litert lehetne megtakarítani."

    És azzal mennyit lehetne megtakarítani, ha egy sebességkorlátozást vezetnének be az autópályákon? Olcsóbb. Zöldebb és emberéleteket is mentene.