Gyurkity Péter

Orosz rakétákat akar a Pentagon 

A Pentagon feloldatná a szankciókat, hogy továbbra is hozzájusson az orosz rakétákhoz.

Alig néhány nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy a SpaceX sikeresen átment a vizsgán, ennek köszönhetően pedig a jövőben ők is indulhatnak a különböző küldetések tenderein, saját rakétáikkal juttatva az űrbe bizonyos rakományokat és műholdakat. A Pentagon azonban orosz rakétákra is támaszkodna, hogy fenntartsák a választási lehetőséget.

Elon Musk cége a feltételek teljesítése mellett valószínűleg azért is kapta meg az illetékesek jóváhagyását, mert a feladatokat eddig szinte kizárólagos jelleggel ellátó United Launch Alliance (a Boeing és a Lockheed Martin közös vállalkozása) az orosz-amerikai viszony kiéleződése miatt nem jut hozzá az általuk használt rakétákhoz, ezzel pedig veszélybe került a folyamatos ellátás. Az orosz fél az amerikai szankciókra válaszul tiltotta be saját rakétáik eladását, nemcsak pusztán válaszként az eredeti intézkedésekre, hanem azért is, mert az amerikaiak többek között olyan katonai műholdakat juttattak velük a megfelelő pályára, amelyek bizonyos adatait és felvételeit később megosztották a már-már polgárháborúba süllyedt Ukrajnával, közvetett módon veszélyeztetve ezzel a szakadárokat és az őket kimondva-kimondatlanul támogató orosz egységeket.

A Pentagon most, alig öt hónappal a kongresszus hasonló, tiltó jellegű határozatának meghozatala után, arra kéri a törvényhozókat, hogy enyhítsenek az előírásokon, mivel az öreg orosz rakétákra saját számításaik szerint még évekig szükség lesz. A SpaceX részvétele ugyan némileg nagyobb biztonságot jelent az egyes küldetések kiírása és lebonyolítása terén, de a helyzet nem sokban változik, ha időközben az elapadó utánpótlás miatt az ULA kidől a sorból. A Pentagon szeretne minél több félre támaszkodni a tendereken, ebben pedig kiemelkedő fontosságú az orosz féllel való együttműködés, hiszen például az Energomash céggel már a kilencvenes évek óta gyümölcsöző a közös munka.

Amíg tehát az USA egyfelől felszereléssel és kiképzőkkel támogatja az ukránokat, a másik oldalon szeretne kiegyezni az oroszokkal, hogy a fellövéseknél biztosítsák a kellő utánpótlást. Meglátjuk, mennyiben jár majd sikerrel ez a bonyolult, komplex manőver.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fonak #27
    Ez van, amíg az EU-ra parancsolt szankciók miatt csökkent az EU-orosz kereskedelem, az amerikai-orosz még nőtt is állítólag, szankciók ide vagy oda:)
  • caius marius #26
    "A másolást azért nem csinálják, mert még ha le is másolnák, akkor is drágább lenne otthon gyártani. Akkor meg minek amíg meg lehet venni olcsóért az orosztól?"
    Mondjuk mert amíg az oroszoktól vásárol, addig a csúnya, rossz, gonosz demokrácia ellenségét támogassa.
  • fonak #25
    Mert mások nem? :) A franciák pl. szerinted nem segítik a cégeiket akár ipari kémkedéssel? A japánok meg nem másoltak anno ugyanolyan gátlástalanul, mint manapság a kínaiak? :)
  • errorista #24
    " Le tudná, csak másokkal ellentében tiszteletben tartják a szerző jog fogalmát a nagy cégek, nem mint Kína... "

    Most az az USA, akik a "szövetségesi" hírszerzését is ipari kémkedésre használja?
    Utoljára szerkesztette: errorista, 2015.06.13. 02:02:39
  • kamov #23
    Amiből az oroszok sokat indítanak az a Szojuz rakéta.
    Viszont ebből csak a töredéke az, ami külföldi műholdak kereskedelmi indítása.
    A Proton eladások erősen csökkennek, pár év és kifutnak a kereskedelmi rendelések.

    A amerikai Lockheed rendelkezik az RD-180 teljes gyártási licenszével, azonban egyrészt csak drágábban tudnák gyártani, másrészt öt évbe telne a kapacitás felépítése. A drágább hajtómúvet meg már a SpaceX előretörése miatt sem engedhetik meg maguknak.

    Ezért aztán 2019-től pár év alatt az ULA a Vulcan rakétával kiváltaná az orosz hajtóműves Atlast.
    Az új rakéta az RD-180-hoz hasonló működési elvű, de kerozin helyett az olcsóbb folyékony földgázt (metán) használó, amerikai BE-4 hajtóművet használná, amit a Blue Origin már fejleszt.
  • fonak #22
    > Tök logikus, hogy nem a régi sajátjukat kezdik el gyártani, hanem megveszik a régi oroszt addig, amíg a saját újat kifejlesztik.

    A SpaceX már kifejlesztette közben. :) (mármint a Merlint) A Pentagon áttérhet a Falcon rakéták használatára hamarosan, ha igény van az oroszok bojkottálására. A Szojuz/Progresszre sem lesz örökké szükség, ott lesz a Dragon meg a CST-100. (Az Orion is egyszer, ha igaz, bár azt nem űrállomástaxinak szánják).
  • VolJin #21
    Tisztában vagy azzal, hogy ezek a rakéták a 60-s évek színvonala? Az amerikaiak leálltak ezek gyártásával az űrsikló használatakor. Ahogy leállították az űrsiklókat, választhattak, hogy felépítik a gyárakat újra vagy megveszik az oroszoktól. Osztottak, szoroztak, és bevásároltak, hogy így egyenlőre olcsóbb, amíg kifejlesztünk újakat, mert azóta változtak az igények.
    Tök logikus, hogy nem a régi sajátjukat kezdik el gyártani, hanem megveszik a régi oroszt addig, amíg a saját újat kifejlesztik.

    És nem azért fejlesztik az újat, mert az jobb, hanem a paraméterei olyanok, amikre igény lesz olyan eszközök feljuttatására, ami a terveikben szerepel.
    Utoljára szerkesztette: VolJin, 2015.06.12. 10:52:22
  • molnibalage83 #20
    Te most komolyan abból extrapolálsz, hogy hány rakétát indítottak tavaly? Az fel sem merült benned, hogy ennyi az igény...? Ha ezzel akarsz igazolni bármit is, akkor nagyon nem vagy képben...
  • molnibalage83 #19
    Ez megint min alapszik? Megnéztem a '60-as évek óta asz összes hordozórakéta felbocsátási statisztikát? Agyfaszt kapok és a falnak megyek, amikor élből ekkora marhaságokat ír le... Linkeljem vagy megtalálod magad is?
  • cylontoaster #18
    A minőség is számít, nem csak a mennyiség. És a rakétatechnológiát nem hasonlíthatod össze pusztán az utóbbi pár év felbocsátásainak számával.
    Az USA épp átalakította az iparának ezt a részét, és fejleszt, és amíg nincs meg a következő generációs technika (az olcsó és többnyire újrahasználható gépek szerintem ezt jelentenék), addig megveszi mástól a szükséges részeket, és nem költ még arra is, hogy erre a (remélhetőleg) pár évre létrehozzon egy új gyártósort.

    És még ha elfigadjuk is azt, hogy az orosz technika fejlettebb, akkor is mérföldekre vagy attól, hogy bebizonyítsd, hogy a jenkik nem tudják lemásolni.

    A presztizses rész csak bullshit, eltörpül a gazdasági dolgok mellett. Ha ennyire érdekelné őket a presztízsveszteség akkor nem állítják le az űrsiklókat. Tolhatták volna a pénzt még bele, csak a gazdasági hátrány fontosabb volt.