MTI

Navracsics szerint nehézkes a szerzői jogi rendszer

Fontos az európai szerzői jogi rendszer megőrzése, modernizálása, ehhez azonban szükség van a szereplők közreműködésére is - mondta Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kultúráért felelős biztosa a Music Hungary zeneipari konferencián.

Az európai uniós kreatív iparról, illetve az üzletfejlesztési lehetőségekről szóló fórum egyik résztvevőjeként Navracsics Tibor arról beszélt, hogy a szerzői jogok rendszerének jövőjéről két álláspont kristályosodik ki. A "fogyasztóbarát" álláspont, amely szerint a kulturális tartalmak eléréséért semmit vagy csak a lehető legkevesebbet kellene fizetni. Ezzel szemben áll az "alkotóbarát" álláspont, amely szerint az alkotónak meg kell tudni élni a munkájából. "A kulturális és kreatív ipar szereplőinek a legrosszabb egy ilyen fogyasztó kontra alkotó meccs, hiszen a politikusok a tömegdemokrácia szabályai szerint a fogyasztók pártjára fognak állni" - mondta.

A politikus arról is beszélt, hogy ugyanez a vita az Európai Bizottságban is zajlik. Az egyik nézet szerint a szabad piac és a fogyasztó jogai mindennél előrébb valóak. Példaként hozzák az Egyesült Államokat, ahol a szerzői jog gyakorlatilag egy adásvételi szerződésre korlátozódik. Ezzel szemben az évszázadok alatt kialakult európai rendszer nehézkes, országonként eltérő a gyakorlat. Egy másik vélemény szerint azonban az európai kultúra ereje éppen ebben rejtőzik, hiszen olyan megélhetési modellt adott, amely jól működteti a kulturális ipart. Ezt mutatja, hogy a világ szerzői jogi bevételeinek 63 százaléka Európából származik - hangsúlyozta.

Ez a vita a digitális egységes piac kialakításához vezető út első részletkérdése, a bizottság foglalkozni fog törvényhozási szinten is a szerzői jogok modernizációjával - tette hozzá az uniós biztos. Navracsics Tibor arról is beszélt, hogy Európa a kis nemzetek hazája, és ez a sokszínűség az amerikai cégeket is sok esetben arra kényszeríti, hogy speciális, helyi megoldásokat keressenek.

Az uniós biztos kitért arra: beláthatatlan következményei lesznek, hogy Magyarország lemondott egy szabadalmáról, a Kodály-módszerről. Szerinte a zeneiskolai rendszer sorvadóban van. Az oktatásnak és a kultúrának nagy szerepe van egy társadalom integrációjában és kohéziójában. A zene, a próbaterem és az alapvető eszközök biztosítása az oktatás és a sport mellett nagyon fontos közösségkovácsoló erő - mutatott rá. Szavai szerint a kulturális és kreatív ipar az európai gazdaság 4,5 százalékát adja, a szektorban 1,4 millió kis- és középvállalkozás érdekelt és 8,5 millió embert foglalkoztat. Míg Európának a gazdasági életben való lemaradásáról lehet hallani, a kulturális iparban őrzi vezető szerepét - vélekedett.

A fórumon részt vett Mr. Busta, aki egyebek mellett a nehezen elérhető pályázati források jelentette nehézségekről beszélt. A rapper az illegális torrent oldalak okozta problémákra is kitért, mint mondta, ellenük a kormányzatnak is fel kellene lépnie. Az Artisjust képviselő Tóth Péter Benjámin ugyanakkor úgy vélekedett, a torrentezés lassan háttérbe szorul, helyét egyre inkább a fizetős tartalmakat elérhetővé tevő streaming veszi át.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FoodLFG #2
    bejámin (milyen elbaszott név már ez) mukinak érdeke, hogy a streamet nyomja, mert abban van a zsíros jogdíj, amin keresztül ők élősködnek a fogyasztókon. ettől függetlenül persze a színfalak mögött mehet a torrent elleni szervezkedés is. azt nem érdekük kitenni a kirakatba, nem szeretnének rontani az artisjustnak az élősködőkre jellemző nagyon pozitív megítélésén, ugye.

    egyébként meg minek fizet ne valaki akármiért is itt Mo-n? az átlagfizetések még véletlenül sem ütik meg azon országok szintjét, ahol a film készül. nem is beszélve a filmet készítő emberekéről... a világ igazságtalan, illene már beletanulni az ingyen munkába a másik oldalon is. (:
  • Skylake #1
    Egy a lényeg, lassan mondom, hogy mindegyik macskajancsi megértse, aki ebben a cikkben szerepel: torrentet nem piszkáljuk, különben olyan utcáramenés lesz, hogy ahhoz képest a 2006-os tv-székház szétkapás szépkorú nagymamák piknikje lesz. Poreszt és wareszt békénhagyjuk. Világos?!