MTI

Megnyílt New Yorkban a Tribeca Filmfesztivál

A Saturday Night Live című tévéműsorról szóló dokumentumfilm világpremierjével nyitottak.

A Live in New York! című produkció a szórakoztató sorozat negyven évét és az amerikai kultúrára gyakorolt hatását mutatja be. A fesztivál további fénypontjai között említette a BBC News beszámolója Harold Lloyd Rohanás című New York-i némafilm-klasszikusát, amelyhez élőben DJ Z-Trip szolgáltatja a zenét, az Arnold Schwarzenegger szereplésével forgatott Maggie című zombidrámát, amiről a sztár kijelentette, hogy "eddigi legemberibb szerepét" játszotta el benne, továbbá Simon Pegg Man Up című romantikus vígjátékát.

A dokumentumfilmes programban láthat a közönség egy National Lampoon-komédiákról készült produkciót, valamint Michael Winterbottom The Emperor's New Clothes című munkáját is. A fesztivál műsorában több panelbeszélgetést is rendeznek, a meghívott vendégek között lesz George Lucas, Christopher Nolan és Bennett Miller is. A Tribeca Filmfesztivált 14 éve alapította Robert De Niro és Jane Rosenthal. A mustra április 26-án zárul Martin Scorsese 25 éve készült, és most felújított Nagymenők című filmjének vetítésével. De Niro a film egyik szereplőjeként maga is csatlakozik a jubileum alkalmából a díszbemutatóra összesereglő egykori szereplőgárdával.


Rosenthal a megnyitó alkalmából rendezett hagyományos partin elmondta, hogy természetesen mindig izgatott egy kicsit, amikor eljön a megnyitó pillanata, pedig egy év munka áll a szervezők mögött. Elárulta, hogy leginkább a Monty Python társulat 40. évfordulóját ünneplő előadást várja, aminek kedvéért a csoport mind az öt még életben lévő tagja összegyűlik. Rosenthal hozzáfűzte: alig várja, hogy együtt lássa őket, mivel nagyon szerette a Monty Python-filmeket. Arra is kíváncsi - mondta -, hogy vajon mire készülnek majd a róluk készült film vetítése után.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!