Gyurkity Péter

Idén jön az új orosz támadó helikopter 

A Kamov Ka-52 az első próbák után még idén szolgálatba lép, mégpedig két változatban.

Tavaly nyáron adtunk hírt arról, hogy az orosz fél a franciák által leszállítandó új helikopterhordozókon a friss fejlesztésként megjelenő Ka-52K harci helikoptereket alkalmazná, így növelnék a partraszálló hadműveletek támogatását, azok sikerességét. Az ukrajnai konfliktus miatt ugyan a projekt kimenetele még mindig bizonytalan, ez azonban nem hátráltatja a helikopterek debütálását.

Egyszerre több forrás számolt be most arról, hogy az orosz védelmi minisztérium a tervezési és gyártási feladatokat ellátó Russian Helicopters céget a haditengerészeti változat fejlesztésének folytatására utasította, dacára annak, hogy már gőzerővel dolgoznak az eredeti verzió szolgálatba léptetésén. A Katran először a két elkészült helikopterhordozón kapna elhelyezést, de ezek leszállításának elmaradása sem jelentene gondot, hiszen az illetékesek más hajókon is helyet szorítanának a helikoptereknek – a 2011-es próbákra például a Kulakov Admirális hajón került sor, ezt pedig idén januárban követte a prototípus újabb repülése. A típus legfontosabb változtatása egyébként az összehajtható rotor és a rövidebb szárnyak, amivel jelentős helyet takaríthatnak meg a hangárokban.


Az eredeti Ka-52 viszont már idén szolgálatba léphet, legalábbis az első 16 példányt még az év vége előtt átvenné a légierő, hogy azután a 2020-ig terjedő időszakban összesen 146 darabot szállítsanak le. A típus eredetileg a Ka-50 továbbfejlesztéseként jelent meg, a kilencvenes évek óta szolgáló előddel ellentétben azonban kétüléses kivitelben készül, a gépágyú és a rövidebb hatótávú rakéták helyett pedig inkább a jobb radarra, a felderítésre, valamint a hosszabb hatótávú rakétákra helyezi a hangsúlyt, bár a Mi-28 révén jóval korábban megismert 30 mm-es 2A42 gépágyú itt is elérhető lesz. Ezt Katran esetében a Vityebszk önvédelmi rendszer, az Arbalet radar, valamint a Vikhr rakéták lézeres irányításáért felelős eszközök egészítik majd ki.

A helikopterhordozók és ezzel a Ka-52K Katran sorsa nagyban függ az ukrajnai konfliktus kimenetelétől, itt nyilván még bőven lesz miről beszámolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • molnibalage83 #15
    Ez sem igaz. Nézd meg, hogy mikor voltak rendszerszintű eszközcserék a világ no1. haderejében is. Az energetika iparhoz képest a fegyverüzlet aprópénz. A no1. fegyverszállítási szerződés Szaúd-Arábiával is kevesebb volt asszem, mint Paks II és annak is évtizedes átfutása volt. Paks II meg csak egy "koszos" kis sima atomerőmű két blokkal egy Sz-A-hoz képest csóró országban.
  • molnibalage83 #14
    Ez így nem egészen igaz. A Pu-t is reaktorban termelték, csak a sietség miatt a hőt nem használták gőzfejlesztésre és áramtermelésre. Simán eldisszipálták oszt jól van...
  • Papichulo #13
    a nagy hatotavolsagu raketak

    Melyek lennenek ezek?
  • kvp #12
    Az a nagyobb phased array radar az orrban es a nagy hatotavolsagu raketak lehetove teszik, hogy mobil legvedelmi egysegkent is hasznalhatoak legyenek, azaz a helikopterek is kepesek legyenek robotrepulogepek es lopakodo vadaszgepek elharitasara. Mivel reszben partraszallo egysegek melle telepitenek oket, ezert barmilyen invazios muvelethez is bevethetoek lennenek. (ahova az orosz haditengereszet el tud menni, pl. ukrajna partvideke, eszaki tenger, stb.) Mindezt viszonylag olcson az amerikai koltsegekhez kepest.
  • Sequoyah #11
    Ez nem feltétlenül igaz. A polgári kutatásokat viszont nem államok végzik, így nehezebben kimutatható, de csak nézd meg mennyit költenek kutatásra egyes autóipari, informatikai vagy elektronikai cégek.
    Nameg pl a világ mennyit költ utasszállítókra vs katonai gépekre.
  • caius marius #10
    Vissza, persze... álmaidban.
  • ostoros #9
    Igazából csak arról van szó, hogy az ember többet költ hadi kutatásra, mint polgári célúra.
  • Ingy2 #8
    Sajnos szomorú tény, hogy a technika mindig a háborúk által fejlődött. :)
    Előbb volt atom bomba mint reaktor, GPS, Gauss-Krüger vetület ( ha jól emléxem, mert majdnem megb*sztak geodéziából mert megmertem említeni xD, lopakodó technika, stb.)
    Ebből látszik, hogy az emberiség rosszra használja azt amivel jobbá tehetné a világot.
  • endrev #7
    És mikor támadt ez a helikopter? A cikkben nem esik szó erről.

    (Helyesírással kapcsolatos célzás.)
  • Tetsuo #6
    LOL