MTI

Ezekről a kérdésekről fogunk szavazni az internet­konzultáción

Összeállt az internetről szóló nemzeti konzultáció javasolt 20 témából álló kérdéssora, amelyből a hónap végére készül kormány-előterjesztés - jelentette be Deutsch Tamás, a folyamat előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos.

Közlése szerint a kérdéssor véglegesítését követő, szeptemberre lezáruló folyamat során a részt vevő polgárok "válaszaiból kirajzolódó javaslatokat a kormány végre fogja hajtani". A véglegesített kérdéssorról minden, 14. életévét betöltött magyar állampolgár véleményt nyilváníthat majd, egyes válaszoknál több opciót is támogatásáról biztosítva. "Ez a lehető legjobb időpont; európai kérdéseket tudunk befolyásolni" - jegyezte meg a konzultáció időzítéséről szólva a miniszterelnöki biztos.

A konzultáció honlapján, a https://www.internetkon.hu címen elérhető javasolt kérdéssorról szólva megemlítette, várják a polgárok véleményét arról, hogy az úgynevezett penetráció növelése érdekében csökkenjenek-e az internet-előfizetési díjak adóterhei, a szociálisan rászorulók számára legyen-e elérhető egy kedvezményes árú alapcsomag, s ha igen, bővítsék-e az azt igénybe vevők digitális kompetenciáját. Van kérdés, amelyik arra vonatkozik, legyen-e minden településen ingyenes wifi-pont, tanítsák-e a mainál mélyebben a digitális ismereteket, hozzák-e korábbra az informatikaoktatás kezdetét, illetve bővítsék-e az óraszámot. De arról is kikérik a polgárok véleményét, hogy milyen módon támogatnák a hazai szélessávú hálózat kiépítésének felgyorsítását.

Egy kérdés arra irányul, támogatják-e, hogy e fejlesztés során preferálják a hazai kis- és közepes kábel- és internetszolgáltatókat, de van a listán a gyerekeket az interneten keresztül érő káros hatások kivédésére, a felelős internethasználat terjesztésére, a világhálón keresztül elkövetett zaklatások és személyiségijog-sértések visszaszorítására, az e-kereskedelem biztonságosabbá tételére vonatkozó kérdés is. Az egyik pontban a hazai start-up cégek támogatásának szükségességéről nyilváníthatnak véleményt a polgárok, míg egy másikban arról, hogy az eddigieknél határozottabban támogassák-e a hazai kis- és középvállalkozások informatikai fejlesztéseit és internetes megjelenését.

Van pont, amely arra vonatkozik, hogy kötelezze-e el magát az állam a nyílt forráskódú szoftverek felhasználása mellett, de véleményt nyilváníthatnak a polgárok arról is, mit tegyen az állam az ingyenes tartalommegosztás területén, melyek a legsürgetőbb teendők az e-közigazgatás lehetőségeinek javítása, bővítése terén. Emellett a konzultáció egyik pontja a Deutsch Tamás által "Google- vagy Facebook-adónak" nevezett elem, amelynek kérdésében arról foglalhat állást mindenki, hogy - szemben a mai helyzettel - egyes nagy forgalmat generáló cégek is hozzájáruljanak-e az internet használatához nélkülözhetetlen infrastruktúra fejlesztéséhez és fenntartásához, illetve a minőségi tartalmak és szolgáltatások fejlesztéséhez.

A kérdéssor záró eleme a netsemlegességre vonatkozik, azaz arról kéri a felhasználók véleményét, hogy egyes szolgáltatások számára fontosságuk, gazdasági értékük vagy a szolgáltatók jogos üzleti szempontjai miatt lehetséges, illetve érdemes lehet-e elsőbbséget biztosítani az internetes forgalomban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #22
    Azért próbált a gyerek szalonképeskedni egyfajta mímelt semlegességgel. Gondolom ő is érzi, hogy kiállni a fidesz mellett vérciki.
  • cateran #21
    Ebredjel mar fel!:D Nincs olyan, hogy ingyen....valahol valaki fizet erte. Vagy megis mit gondolsz, ki es mibol fogja kiepiteni, karbantartani a jelen peldaban levo "ingyen" wifit? A Mikulas? Aztan meg nem kellene megkerdezni az atlagembert, pontosan azert, mert kurvara nem ert hozza. Az allam donthet ugy, hogy maga kiepiti a rendszert (ekkor a jo kis adobol megy majd, azaz mindenki fizeti) vagy kotelezi a helyi onkormanyzatokat, hogy csinaljak meg (detto atlag beno fizeti) vagy az internetszolgaltatokat kotelezi (akik meg beepitik valahova, ugyhogy azok fizetik, akiknek van internet elofizetese amugy is....na az am a kibaszas....:D)
    Ez az egesz porhintes, parasztvakitas....A "Mit hazudjunk hajnalban, reggel, delelott, delben, delutan, este, ejszaka?" 1ik adasa by Fidesz
  • VolJin #20
    Megkaptad már a kis füzetecskébe gyüjtött öt CÖF rendzvényen való részvételt igazoló bélyegecskéért járó személyesen Orbán Viktor által dedikált narancsszínű bögrét,amelyet a helyi fidesz alapszervezet Viktorka születésnapjának tiszteletére szervezett ünnepségén adnak át?
    Na amikor a helyi fidesznyik nomenklatúra vezetésének feleségei elcseverésztek a maldvin-szigeteki nyaralásukról, nem vetted észre a tekintetükben a lesajnáló mosolyt a rezsicsökkentísből már félig összespórolt csángóföldi tervezett, hónalj alá csapott was Albert kötetes, hátizsákos túrádról tartott révedezéseidkor?
  • VolJin #19
    A konzultációcskád a politikai maszlag.
    Várjad csak a postásbácsit,hogy mikor hozza meg a kis boritékocskát, amiben türkménbasink kikérdez ennek a díszfasznak a segitségével.
    Hatalmas kollégiumi érdemei lehettek Viktorka szemszögéből nézve abban a kommunista elitképzőben,hogy a mai napig abból él ,eg az a bazári majom...
  • Csaba161 #18
    Igazából te vagy nagyon eltévedve a Narancsos szemüveged mögött. Ja, majd lesz a fideszes tanácselnököknek ingyen wifi-je a pártház 20 méteres körzetében, oszt majd az egész falu azt használja??? Vagy mi a szar lesz ez az ingyen wifi szerinted? Vagy hogyan lehet kivitelezni?

    Ez az egész egy sötét demagóg duma, egy végképp megbukott, velejéig korrupt tolvaj banda utolsó próbálkozása, hogy népszerűsítse magát, na de így az internet népével szembemenve????

    Nem beszélve arról, hogy ezt pedig melyik fideszes vállalkozó fogja kivitelezni tripla áron a falvakban???
  • mrzed001 #17
    Veled ellentétben én TÉNYEKKEL jöttem.
    Vitázz, ha van mivel, vagy hallgass, ha túl h.lye vagy hozzá ... felénk ez a mondás.
    Vagy soroljam a Lex Kurucinfótól kezdve a Lex Habony, Lex TV2 ...
    Utoljára szerkesztette: mrzed001, 2015.04.15. 18:36:16
  • M2 #16
    "de ha x politikus fikázásán túl nem tud érdemben hozzászólni, akkor menjen olyan fórumra, ahol x politikus fikázása a téma, van belőlük elég"

    Ezzel egy baj van: azt szól hozzá, amit akar és ott ahol akarja. De ettől függetlenül is: ide pont beillik Tompika vagy a Fidesz szidása.
  • asgh #15
    Minden politikusnak más a bizalmi szintje eltérő társadalmi csoportokban. Egy Bp. belvárosi értelmiségi bizalmi szintje mondjuk Vona Gábor iránt nyilván alacsonyabb, mint egy ózdi munkanélkülinek. Semmi értelme tehát belemenni x politikus minősítésébe, mert ez első sorban érzelmi kérdés, mégha sokan megpróbálják is racionalizálni az indulataikat. Persze jó érzés kiereszteni a gőzt, de mint lejjebb írtam, erre a célra vannak alkalmasabb fórumok is.
    Az ingyen wifi kérdés tök jól demonstrálja, miért is van értelme az internettel kapcsolatos kérdéseket szélesebb nyilvánosság előtt körbejárni. Az általad idézett hozzászólás bizonyítja, hogy még a téma iránt érdeklődő állampolgárok között sincs egyetértés és sokan nem is értik, hogy adott technológia mire való. Az ilyen vitáknak van értelme, mert segítik a kérdés tisztázását. Pl. a "minden faulba ingyen wifi" megoldható állami keretek között, akár EU pénzből is, de az alanyi jogon járó net pl. nem. (Vagy ha igen, akkor azon menne a sírás, hogy miért csak 1 mbit jár ingyen, és így tovább.) De az ötlet felvetése legalább elindítja az értelmes kommunikációt.
    A gond ott kezdődik, amikor a vitatkozó felek úgy kezdik a mondandójukat, hogy "ez hülye?" Nem azért, mert ne lehetne egy politikus lehülyézni, hanem mert lerángatja a vitát egy olyan szintre, ahol megint csak az indulatok dominálnak az észérvek helyett.
  • cateran #14
    Azert, mert minusz vegtelen a bizalmi szintje 1-1 ilyen Tompika szintu Fidesz olebnek. Raadasul errol az egeszrol is messzirol ordit, hogy nagy adag bullshit, populizmus szosszal nyakonontve, es demagogiaval vastagon meghintve. A kerdesek fele netto baromsag, bar amiota olvastam 1 klassz valaszt az Origon, azota tudom, hogy pont ez kell a nepnek...
    Idezem:
    "Legyen ingyenwifi minden településen?"
    A komment:
    "ez hülye? még net sincsen mindenhol főleg nem ingyenes mit akar ez wifivel...
    előbb legyen internetje állampolgári jogon ingyenes netje minden magyar állampolgárnak vagy családnak aztán majd megoldja mindenki a wifijét odahaza ami ingyen fog működni"
    Utoljára szerkesztette: cateran, 2015.04.15. 17:12:54
  • asgh #13
    Az internet semlegesség vagy a Facebook megadóztatása természetesen aktuálpolitikai kérdések és nyilván az egész kérdőívesdi fő motívációja - mint általában minden politikai kommunikációnak - a propaganda, de van némi különbség aközött, ha valaki hozzászól egy közéleti témához vagy csak ürügynek használja, hogy x párt vagy politikus ellen fröcsöghessen.
    Tőlem mindenki olyan politikai oldalt választ, amilyet akar, de ha x politikus fikázásán túl nem tud érdemben hozzászólni, akkor menjen olyan fórumra, ahol x politikus fikázása a téma, van belőlük elég, miért kell minden topicot lerángatni erre a szintre?