Berta Sándor

Vezetőt segítő eszköz kerülhet minden új Audiba

A gyártó kifejlesztette azt az új egységet, amely a közeljövőben minden modelljükbe bekerül majd. Az Apple autója, az iCar körül is nagy a mozgolódás.

Az Audi vezetést segítő központi vezérlőeszközébe (zFAS) új processzorokat építettek be. A zFAS többek között a Mobileye EyeQ3 mobil processzorára és az nVidia Tegra K1 chipre épül, ez pedig akkora számítási teljesítményt biztosít, amely bőven elegendő egy jól felszerelt közepes kategóriás gépkocsi vezérléséhez. A megoldás akkora méretű, mint a tábla PC és moduláris, így rugalmas alakítható és megfelel a jövő kihívásainak. A szenzorokat és az alkatrészeket olyan neves beszállítók biztosítják, mint a Bosch, a Continental és a Valeo.

A rendszerbe beépített szenzorok információi alapján létrehozható a jármű környezetének teljes értékű modellje és egyúttal az adatok minden hasonló rendszer számára rendelkezésre állnak. A gyártó létrehoz egy központi doménarchitektúrát is, így a funkciók, a szükséges szenzorok, az elektronikai hardver és a szoftverek egyetlen központi rendszert képeznek majd, amelynél az elsődleges szempont a biztonság lesz. A jelenlegi cél a közös szabványok kidolgozása és az, hogy az ügyfeleknek korszerű rendszereket kínáljanak, amelyek növelik a biztonságot és a kényelmet.


Az Audi autói a közeljövőben képesek lesznek az Audi connect rendszerrel együtt tanulni. A különböző adatok a számítási felhőbe kerülnek majd, ahol a mesterséges intelligencia segítségével elemzik és feldolgozzák azokat, majd visszaküldik a járműveknek. Ezáltal a zFAS képes lesz arra, hogy a bonyolult helyzeteket is egyre jobban megoldja. A gépkocsik így minden egyes nap minden új szituációból tanulni fognak. A Delphi cég már meg is kapta az engedélyt a sorozatgyártásra. Az Audi a zFAS-t a TTTech, a Mobileye, az nVidia és a Delphi szakértőinek segítségével alkotta meg. A szakemberek a különböző hardvereket és szoftvereket közösen fejlesztették ki. Az Audi a Delphi-t választotta a zFAS jövőbeli rendszerszállítójának.

A Continental a legnagyobb IT-cég, az Apple elektromos autó-projektjében is érdekelt. Helmut Matschi, a vállalat elnöke azt nyilatkozta, hogy már most is dolgoznak a gépkocsik hálózatban való összekötésén és a Szilícium-völgyben lévő leányvállalatukon (Intelligent Transportation System) keresztül mind az Apple, mind a Google képviselőivel kapcsolatban vannak. A társaság ezt használná ki azért, hogy több millió dolláros megbízásokat kapjon az Apple vezetőitől, ha a konszern valóban megalkotná az iCar nevű elektromos autóját. Matschi hozzátette, hogy teljesen logikus dolog az, hogy folyamatosan egyeztetnek az emberekkel.

Az Intelligent Transportation System vezetője Seval Oz, a Google egykori menedzsere, aki korábban részt vett az IT-konszern robotautójának a fejlesztésében. Oz a járművek hálózatba kötésének és az automatizálásnak egyaránt a szakértőjének számít. Matschi azt hangsúlyozta, hogy - az ágazatoknak átnyúló együttműködésekkel - már hosszú ideje felkészültek a várható változásokra és most azon vannak, hogy ezeket a folyamatokat aktívan alakítsák is.

Az elmúlt hetekben számos olyan információ bukkant fel, amelyek alapján a kaliforniai óriáscég saját elektromos járművön dolgozik. Amennyiben ezek az információk igaznak bizonyulnak, úgy az Apple alaposan átalakíthatja az autópiacot. Nem véletlen tehát, hogy a beszállítók máris próbálnak a vállalat körül helyezkedni. A Continental is ezért kereste a kapcsolatot a társaság képviselőivel. A Continental együttműködik az IBM-mel, a Ciscóval és a partnerei között van a Nokia leányvállalata, a Here is. A világ második legnagyobb autóipari beszállítójának számító cég robotautói 2012-ben tesztengedélyt kaptak Nevadában, majd 2013-ban együttműködési megállapodást kötött a Google és az IBM vezetőivel. Idén januárban pedig kiderült, hogy a Google tesztautó-programjában is szerepet vállal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #2
    Nem is értem, hogy mivel/mitől lesz jobb a sofőr élete...akkor már inkább tegyenek bele egy Frank Drebin-fél svéd vibrátorszopót.
  • VRSDM #1
    "a számítási felhőbe kerülnek majd, ahol a mesterséges intelligencia segítségével elemzik és feldolgozzák"

    feltölti a netre és statisztikákból visszaküldi a legoptimálisabb döntést.
    mesterséges intelligencia a számítási felhőben mi?!
    true shit sg.