Gyurkity Péter

Itt az Apple Watch, az új MacBook és az iOS 8.2

Három fontosabb bejelentést tett a cég saját rendezvényén, választ adva a megmaradt kérdésekre.

Azt már jóval korábban megtudtuk, hogy az Apple közvetlenül az MWC utánra időzítette saját rendezvényét, amely a Spring Forward nevet kapta, így nem volt meglepetés, hogy több fontos újdonságot is a hétfői napon jelentettek be. A címben szereplő három fejlesztés közül az okosóra számíthatott a legnagyobb visszhangra, ezért egyértelműen neki jutott a főszerep.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

A cég ugyan már tavaly megmutatta a nagyközönségnek saját megoldását, ezzel kapcsolatban azonban akkor számos kérdés maradt megválaszolatlanul. A bemutató alatt először azt közölték, hogy eddig 700 millió iPhone készüléket adtak el világszerte, ezt követően pedig elárulták, hogy az Apple Watch a hivatalos adatok szerint „tipikus” használat esetén 18 órán át bírja egy feltöltéssel, három eltérő változatban lesz kapható, az ár pedig a fizikai méret alapján is változik.

A 38 mm-es, alumínium tokkal érkező sportváltozat 349 dollárt kóstál, ennek 42 mm-es testvére pedig 399 dollárba kerül. A 42 mm-es acél változat a szíjtól függően 549 és 1049 dollár között mozog majd, míg az aranyból (korlátozott mennyiségben) készült órákért 10 ezer dollárnál is többet kérnek el. A megjelenés április 24-én esedékes, az első körben 9 országban (Ausztrália, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, Hong Kong, Japán, Egyesült Királyság és Egyesült Államok).

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

A hosszabb üzemidő ellenére mindenképpen szükség lesz minimum napi egyszeri feltöltésre, és a teljes feltöltési idő egy a falra felerősített MagSafe eszköz segítségével 4-5 óra között lehet. Ez jelentős mértékű javulást jelent a tavaly ősszel a prototípus kapcsán kiszivárgott időhöz képest. A hosszabb használathoz hozzájárul az új takarékos üzemmód is, amely a töltöttségi szinttől függetlenül elérhető. Ennél az üzemmódnál nem csupán a kijelző lesz sötétebb, hanem célzott dolgokra korlátozódik az iPhone készülékkel folytatott kommunikáció, és ilyenkor a képernyő már 2 másodperc inaktivitás után kikapcsol. Amennyiben a töltöttségi szint 20 százalék alá esik, akkor a képernyő narancsvörös színárnyalatot jelenít meg, a 10 százalékos határ elérésekor vörösebb színűre változik a kijelző.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Tim Cook vezérigazgató emellett egy új 12 hüvelykes MacBook készülékről is lerántotta a leplet, amely elődeihez képest jóval könnyebb, külsejét illetően egyértelműen a MacBook Air-re épít, ezt azonban 24 százalékkal vékonyabb kivitelben és szintén vékonyabb kerettel teszi. A cég szerint webes böngészés esetén 9 órán át használhatjuk az alig 1 kg-ot nyomó megoldást, amelynek kijelzője 30 százalékkal kevesebbet fogyaszt majd. Ára 1299 dollár, ezért egy 1,1 GHz-en futó Intel Core M chipet, 8 GB RAM-ot, USB Type-C csatlakozót, valamint egy 256 GB-os SSD-t kapunk, ez utóbbi megduplázásával azonban már 1599 dollárra ugrik az ár – a lista teljes billentyűzettel, valamint a Force Touch technológiát alkalmazó trackpaddel egészül ki, amelynek révén az erősebb érintésekkel további funkciókat vehetünk igénybe.

A bemutatóval egy időben felkerült az internetre az iOS 8.2 firmware is, amely számos hiba javításával, jobb stabilitással, valamint az új okosóra támogatásával vált elérhetővé. Az iPhone 4S, iPhone 5, iPhone 5c, iPhone 5s, iPhone 6 és iPhone 6 Plus készülékek tulajdonosai megkezdhetik a frissítést, ebből azonban (az első generáció kivételével) az iPad táblák és az ötödik generációs iPod Touch készülékeket használók sem maradnak ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • spartanburg #10
    Egyelőre 1 oldalon találtam magyar árakat:

    http://digitalbridge.hu/blog/250/

    Húzósnak tűnik, pláne az arany.
  • ProgServ #9
    :) Pebble Watch! :) És még vízáló is! És még olcsó is!
  • Papichulo #8
    ekkora méretbe ennyi üzemidő fér bele.

    Es ugy tunik, hogy 8GB memoria...
  • M2 #7
    Fel kell fogni, hogy jelenleg itt tart a tudomány. Sorozatgyártásban ekkora méretbe ennyi üzemidő fér bele.
  • M2 #6
    A szenzorok egy felületben vannak, nem marad ott a nyomuk, ahogy képzeled.

    Mondjuk reggel 4-től este 10-ig az miért nem elég? Ilyen hosszú napokat tartasz?

    Felemeled, mutatja az időt. Nem kell "gombokat nyomogatni".

    Adott a nyomógomb, a Crown tekerhető oda-vissza és benyomható, a felület tapintható többféle erővel. Mennyi kell neked még?

    Aki úgy fog emlékezni, hogy mindent az Apple talált ki, az majd téved és valaki szépen helyreigazítja.
    Utoljára szerkesztette: M2, 2015.03.10. 13:41:20
  • kvp #5
    Az a szenzor csomag az aljan erdekes. Ezutan ora nelkul is latsznai fog, hogy ki hord apple orat, mert a lenyomata ottmarad az emberek csuklojan.

    Egyebkent egy oraval kapcsolatban nekem alapvetoen egy fontos igenyem van, kepes legyen 24 oran at mutatni az idot es mindezt gombok nyomogatasa nelkul ranezesre tegye.

    Egy okosoranal meg jol jon, ha van rajta egy kijelzo amire a telefon infot tud kuldeni es legalabb 4 (vagy tobb) beviteli funkcio, tehat vagy 4 nyomogomb vagy annak megfelelo tetszoleges eszkoz (pl. erintokijelzo), ami a kar terbeli poziciojatol es a fenyviszonyoktol fuggetlenul, lehetoleg ranezes nelkul is mukodtetheto legyen. Ezen kivul legyen kepes hangjelzest leadni (lasd: bip, bip) es nem baj ha van benne nehany szenzor, de ez utobbi opcionalis.

    Az apple oraja csak az ido mutatasat es az uzemidot nem teljesiti. Tehat nem latni rajta folyamatosan a pontosidot es nem birja ki egy teljes napig. Ezek utan a tobbi mar mellekes, de szerintem a kovetkezo vagy a kovetkezo utani generacio mar birni fogja akar 24 oran at is, sot talan a 4. mar az idot is kepes lesz folyamatosan mutatni, mint egy hagyomanyos karora. Sot ha tenyleg lesz 4. generacio, akkor addigra mar mindenki ugy fog emlekezni ra, hogy az apple talalta ki az okosorat is, mint a mobiltelefont, nem mondjuk a casio a 80-as evekben vagy a sony akitol a 2000-es evek ota lehet telefonhoz kotheto 'okosorat' venni, mint ahogy erintokijelzos 'okostelefont' is lehetett, csak azt szinte senki nem vette, mert akkor meg nem volt divat.
  • Ulkesh #4
    A Google referencia órájához képest még jobb is, mert az csak 12 órát működik és mellé még sokkal gyengébb a szoftvere is.
    A töltési idő meg nem mindegy? Éjjel, mikor töltöd úgyis alszol :D
  • Dynamic #3
    Miért? A laptopok még annyi ideig sem bírják mint a mobil, de azért érdekes módon senki nem háborog. Ja, hát értem én, hogy a régi mobilok tovább bírták, de azok nem is voltak kvázi kézi számítógépek. Az a vicc, hogy ha az első mobil okostelefon jellegű lett volna, tuti, hogy ma senki nem verné az asztalt, hogy miért csak egy napig bírják.
  • mortep #2
    A macbook rendben van, az apple-watch nem. Jól néz ki de 18 órát bírja? Ez viccnek is jó (by Tigris). Előre elnézést kérek érte, de perpillanat nem vágyom rá. Eleve rühellem azokat a mobilokat, amelyek normális körülmények közt nem bírnak ki egy napot mostmeg jönnek az egynapos órák (sajnos a samsung i-órája sem kivétel)... értem én, hogy a mechanikus órákat is naponta fel kellett húzni, de az nem 4-5 órát vett igénybe.
  • M0RN1NGST4R #1
    nesztek, gumicsont...