Ötvös Tibor

Titanic: Honor and Glory előzetes


Nagyon ambiciózus alkotás lesz a Titanic: Honor anf Glory, melyben a süllyedő hajón kell nyomozunk.

A Titanic katasztrófája talán az egyik legismertebb esemény a történelemben és ez nagyban köszönhető James Cameron filmjének is. A mozi után ugyanis rengetegen kezdtek el foglalkozni a hajó történetével és ezért mindenképpen meg kell emelni a kalapunkat a rendező előtt. A játékvilágban már kisebb az érdeklődés a katasztrófa iránt, ám ez elsősorban annak köszönhető, hogy nem nagyon tudtak értelmes programot készíteni az alkotók.

Mindez azonban a Titanic: Honor and Glory megjelenése után változhat, hiszen az alkotás nagyon ambiciózusnak tűnik. A program hőse a valóságban a Titanicon nem utazó Robert Morgan, akit ártatlanul akarnak elítélni egy bűncselekmény miatt és mindent megtesz azért, hogy tisztázza a nevét. Ehhez azonban meg kell találni a valódi tettest, aki a Titanic fedélzetén tartózkodik.


Így az első pár pályán Southampton városában kell megtalálni a kikötőt, feljutni valahogy a hajó fedélzetére, megoldani az esetet és túlélni a katasztrófát is. Ez pedig azt is jelenti, hogy minderre csak adott időnk van, hiszen az egész játék valós időben történik. Akinek ez nem tetszik, annak ott lesz a Free Roam lehetősége is, melyben szabadon járhatjuk be a hajót.

Mindenesetre a Titanic újraalkotásához a fejlesztők beszéltek a túlélők leszármazottaival, mérnökökkel és szakemberekkel és éppen ezért valóban úgy érezhetjük, hogy a fedélzeten járunk. Kérdés, hogy mennyi válik ebből valóra, hiszen az Indiegogo berkeiben még nem tudni, összegyűlik a 950 ezres támogatás. Reméljük igen és egy remek kalandban lesz részünk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #3
    ILyen szintű Titanic játék nem volt még. Én egy nyomozósról tudok, de a 20 éves, marha gyermeteg. Meg az egyik kedvenc hidden object játékom, ami megint csak a nevében Titanic.
  • barret #2
    És nem ártana elolvasni az írást,mielőtt rádőlünk az enterre...
    Tudom nagy kihívás,de idővel ezt is meg lehet tanulni.
  • Willenbrock #1
    Titanicon nyomozós játék volt már egyszer. Jobb lenne egy normális Titanic szimulátor.