Berta Sándor

Változtatnának a szélessávú elérés meghatározásán

Európai távközlési szervezetek új szövetséget alapítottak, hogy elősegítsék az optikai kábelhálózatok elterjedését.

Az Európai Optikai Kábel Szövetség (ELFA) alapító tagjai között van két német szervezet, a BREKO és a BUGLAS, valamint számos dán, észt, finn, francia, brit, svéd és spanyol helyi, illetve regionális internetszolgáltató. Az érdekközösség tagjai jövőbiztos technológiaként tekintenek az optikai kábelre. Az ELFA minden tagja vállalja, hogy felgyorsítja az ultragyors hozzáféréseket kínáló hálózatok kiépítését. Johannes Pruchnow, a BREKO alelnöke azt mondta, hogy az ELFA megalapításával az alternatív optikai kábelszolgáltatók hallathatják a hangjukat Brüsszelben és egész Európában.

Jens Prautzsch, a BUGLAS elnöke kifejtette, hogy bár az egyes szolgáltatások globálisak, de az optikai kábelhálózatok kiépítésére szinte kizárólag helyi szinten kerül sor. Az ELFA-tagok teljes lefedettségű optikai kábelhálózatot építenének ki Európában és ez lehetne az alapja a gazdaság és a társadalom digitalizálásának, illetve modernizálásának. Mindez erősítené a gazdaság erejét és egyúttal növelhetné a jólétet. Az új szövetség támogatja azt a stratégiát, hogy vidéken is elterjedjenek az optikai kábelek, annak ellenére, hogy gazdasági szempontból aligha térülnek meg ezek a befektetések. Az ELFA egyúttal felszólította az Európai Uniót, hogy változtassa meg a szélessáv jelenlegi definícióját. Jelenleg ugyanis az EU-ban már a 144 Kbps-os sebességet kínáló hozzáférés is szélessávúnak számít.

Az Amerikai Egyesült Államokban nemrég meghatározták, hogy pontosan mi számít szélessávú elérésnek. Eddig az elvárt minimum letöltési sebesség 4 Mb/s, a feltöltési sebesség pedig 1 Mb/s volt. Most az új érték a letöltéseknél 25 Mb/s, míg a feltöltéseknél 3 Mb/s. Az USA-ban a jövőben csak az ilyen értékkel rendelkező kapcsolatok nevezhetők szélessávúnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MsUser #2
    Ezt már sajnos leírtam, Magyarországon a 29-es körzet elvileg UPC gyakorlatilag 6-7000.-Ft ért 7Mb/s le- 1Mb/s fel ADSL-t tud max. szolgáltatni vagy lassabbat!
    Miközben évek óta olcsóbban ennek a többszörösét kínálják 25 percnyi autó úttal arrébb
    Pl. Vecsésen más szolgáltatók, ahogy elhagyjuk a monopol helyzetet kialakító szolgáltatói környezetet!
  • Tetsuo #1
    A viszonylagos helyett használhatnának abszolút neveket is, pl. 4+, 25+ stb. vagy egyszerűen csak kimondják, hogy mekkora a sebessége. ;-)