Szekeres Viktor

Az új Hitman-mozifilm első előzetese..., ejha!

A hónap egyik kötelező előzetese megérkezett.

Voltak, sőt vannak, akik szkeptikusan állnak az új Hitman-mozifilmhez, mások kíváncsian várják a második próbálkozást, hiszen pontosan tudják, hogy az elsőnél szinte biztos, hogy jobb lesz. Most talán kiderül, hogy melyik tábornak van igaza, ugyanis bemutatásra került a Hitman: Agent 47 első előzetese. A film címszereplője Rupert Friend lesz, mellette olyan színészek fognak feltűnni kiemelt szerepben, mint Zachary Quinto, Hannah Ware, Thomas Kretschmann, Dan Bakkedahl és Ciaran Hinds.


A filmet egyébként február végén tervezték bemutatni Amerikában, azonban pár hónapja elhalasztották a premier augusztus 28-ára, így még jó pár hónapot kell várnunk arra, hogy láthassuk a végeredményt, amelyet Aleksander Bach rendezett. Michael Finch, Kyle Ward és Skip Woods forgatókönyvéből. A premier dátuma azért is nagyon fontos a stúdió számára, mert természetesen az elért bevétel függvénye lesz az is, hogy folytatódhat-e a széria - egyelőre mindenképp biztató, hogy erre a dátumra széles körű bemutatóként mindössze Alejandro Amenabar thrillere, a Regression van bevésve Ethan Hawke főszereplésével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dzsagon #25
    A rebootoló ötlettelen kurv@nyatokat
  • senki687 #24
    Ja, erről a jelenetről a 4. Indiana Jones film jut eszembe, amikor belebújt a hűtőbe az atombomba elöl. Nagy kedvencem volt az első 3 rész, ami mind tele van lehetetlen marhaságokkal, mégis szeretem. A 4. részt már sokszor elkezdtem nézni, de sosem bírtam végignézni. Ez a jelenet megölte számomra az egészet. Na kb. ugyan ilyen hibának érzem ezt az ellővi a láncot jelenetet is. Az ide nem való. Az ilyen tipusú jelenet a Mátrix-ba, az X-men-be, az Erő krónikájába és a hasonlókba kell, de nem való egy ilyen filmbe. Olyan hiba ez, mint Sherlock Holmesból akcióhőst csinálni. Nem az akciófilmekkel van bajom, hanem az oda nem illő baromságokkal. Nem tudom miért teszik tönkre ezeket a filmeket, ha már annyi pénzt beleölnek. Ettől csak nézhetetlenné válik. Az ilyet legfeljebb a film+-on nézi az ember munka után félálomban az első reklámig, holott ennyi munkával már akár jó is lehetne.
  • Zero001 #23
    Emberek, új Hitman van Absolution óta. Azóta a Hitman frencsájz Abszolút fos lett, semmi nincs már a régi lopakodós, átöltözős, helyszínmegfigyelős, helyezkedős, _egyszer_ megfontoltan gyilkolós dologból.
    Bemész tömegbe, bullettime segítségével mindenkit fejbe lősz, aki marad azt legéppuskázod, és valahol a tömegben ott vérzik el a célpont is, missön kámplít.
    Nem tudom, miért vártok régi Hitmanes filmet.

    Ja, remélem a Thief-ből is mostanában akarnak filmet csinálni, perpill az a frencsájz is ugyanígy tönkre van kúrva.
  • CairoJack #22
    Az számtalan dologtól függ. Számít a hangtompító mérete, hatékonysága, a kilőtt lövedék kalibere, és kezdősebessége. Mindenesetre annyiban maradjunk, hogy egy szubszonikus, kis kaliberű töltényt, egy jó hangtompítóval ki lehet úgy lőni, hogy halkabb legyen, mint a szán csattanása. És nyilván tehet az ember akár mekkora hangtompítót a fegyóra, ha a lövedék átlépi a hangsebességet, nyilván lesz hangja, lévén ott a hangrobbanás.

    Más: hát ha egy ilyen trailer után ez a film tele lesz " hamisítatlan Hitmanos részek" akkor "gratulálok" a marketing stábnak, ügyesen gondoskodtak róla, hogy a rajongók közül senki ne legyen kíváncsi rá.

    Amúgy meg erről a fasziról ez ugrott be:
    http://www.kephost.com/image/FVJq
    Utoljára szerkesztette: CairoJack, 2015.02.15. 13:08:55
  • Culram #21
    Ha lesz egyszer Terminator remake akkor már látom ki lesz a T1000-es :D
  • Lapajka #20
    Az előzetest megnézve, azt kell mondjam, bár a színész arca nem a legjobb, és az előző Hitman jobb volt, de a film viszont lehet mégis jobb lesz, látványosabb, akciódúsabb... node majd meglátjuk.... nekem tetszett az előző rész is... olyannyira, hogy most lehet mindjárt meg is nézem újra... :D
  • M2 #19
    Minek ezeknek a filmeknek (bárgyú) sztori meg (jellegtelen) szereplők? Egymás után kellene vágni a látványosnál-látványosabb jeleneteket aztán úgy nyomni. Csak bámulni kellene, mint egy tüzijátékot.
    Aki beül rá, az úgyis csak unatkozik a beszélgetős részeknél! :-)
  • Zsoltee_a_bator #18
    A hangtompito kozel sem olyan hatekony, ahogy a filmekben altalaban abrazoljak. Halkabb, de meg mindig nagyon hangos az eredmeny.
  • vérpocok #17
    Nem... ő egy trailerrel kapcsolatban foglalta össze a lényeget. Trailerből még ne ítéljünk meg egy filmet, a látványosabb dolgokat úgyis mindig a trailerbe pakolják. Lehet hogy hamisítatlan Hitmanos részek is lesznek benne.
  • xuldar #16
    Tehát gyorsabban mozgatja a kezét, mint ahogy a puskagolyó repül. Reális. Újabb kihagyható film...