Szekeres Viktor
Kódjátszma - Alan Turing és a nácik
Érdekes figura volt a matematikus kódtörő, aki munkásságával legalább két évvel rövidítette le a második világháborút. És eközben kvázi még a számítógépet is feltalálta.
Hogy tetszett a Kódjátszma?
Az idei Oscarra készített filmek egy része valós események alapján készült életrajzi alkotásnak tekinthető. A mindenség elmélete Stephen Hawkingról szólt, a Foxcatcher Mark Schultzról, az Amerikai mesterlövész Chris Kyle-ról, a Selma Martin Luther Kingről, míg a Rendíthetetlen Louis Zamperiniről. Miképp utóbbi, a Kódjátszma is egy II. világháborús hősről, Alan Turingról. A különbség annyi, hogy a matematikus nem a harctéren nyújtott teljesítményével nyűgözte le az utókort. Sőt, valójában sokáig fogalmunk sem lehetett arról, hogy milyen hőstettet vitt véghez - angol szemszögből.
Alan Turing amolyan tipikus zseni volt, igazi csodabogár, akiről nagyon sokáig senki sem tudott, illetve ha tudott is, akkor sem pozitív előjellel ellátott dolgokkal kapcsolatban értesülhetett életéről. A matematikus jó pár tekintetben kilógott a társadalomból, ezt pedig a társadalom nem nézte jó szemmel, s a Kódjátszma nem is annyira bravúros teljesítményének, a németek Engima-kódjának feltörésének krónikája, hanem azé a koré, amelyben egy ekkora elmét folyamatos támadások értek nonkonformitása miatt.
A történet szerkezetileg nagyon okosan van felépítve, a jelen (1952) egy eseményén keresztül láthatjuk Turing visszaemlékezéseit hol gyerekkorára, hol pedig a II. világháború időszakára, amikor is kódfejtőként állt hazája szolgálatába. Így elég alaposan megismerhetjük hősünket, akinek személyiségjegyei, pusztán logikai következtetéseken alapuló reakciói sokak számára ismerősek lehetnek a hasonló típusú karaktereket felvonultató filmekből és sorozatokból.
Azonban sajnos ahhoz, hogy a történet magával ragadóbb és izgalmasabb legyen, nem csak a főhősre kellett volna koncentrálni, hanem annak környezetére is. A mellékszálakat jobban ki kellett volna bontani, ami mindenképp a játékidő növelésével járt volna, így meg kell elégednünk azzal, hogy például a szovjetek kémkedése vagy a frontvonalon harcolók sorsa csak afféle kuriózum szintjén van jelen, komolyabban nem foglalkoznak a kevésbé felkavaró momentumokkal.
A Kódjátszma az idei Oscaros felhozatal talán leginkább közönségbarát darabja, mondhatni már-már kommersz film egy csipetnyi drámával meghintve - ennek megfelelően mindenkinek ajánlható. Abszolút élvezhető, szórakoztató és igen tanulságos, a gond az, hogy a túlságosan lájtos megvalósítás miatt a fő mondanivalója el fog sikkadni a nézők zöme számára... Hiába próbálják a végén belénk sulykolni azt, sokakban csak a felszín fog megmaradni. Ez az elmaszatolás pedig a Fejvadászokkal 2011-ben az év legjobb filmjét elkészítő Morten Tyldum hibája is, s ezer szerencséje, hogy Benedict Cumberbatch játéka javarészt kirántja őt a slamasztikából.
A Kódjátszma nem lesz klasszikus, de mivel egy lenyűgöző emberről és annak tragikus sorsáról szól, no meg egy korról, amelyben egyáltalán nem biztos, hogy háború pokla volt a legijesztőbb, valamilyen szinten mindenképpen emlékezetes marad.
Alan Turing amolyan tipikus zseni volt, igazi csodabogár, akiről nagyon sokáig senki sem tudott, illetve ha tudott is, akkor sem pozitív előjellel ellátott dolgokkal kapcsolatban értesülhetett életéről. A matematikus jó pár tekintetben kilógott a társadalomból, ezt pedig a társadalom nem nézte jó szemmel, s a Kódjátszma nem is annyira bravúros teljesítményének, a németek Engima-kódjának feltörésének krónikája, hanem azé a koré, amelyben egy ekkora elmét folyamatos támadások értek nonkonformitása miatt.
A történet szerkezetileg nagyon okosan van felépítve, a jelen (1952) egy eseményén keresztül láthatjuk Turing visszaemlékezéseit hol gyerekkorára, hol pedig a II. világháború időszakára, amikor is kódfejtőként állt hazája szolgálatába. Így elég alaposan megismerhetjük hősünket, akinek személyiségjegyei, pusztán logikai következtetéseken alapuló reakciói sokak számára ismerősek lehetnek a hasonló típusú karaktereket felvonultató filmekből és sorozatokból.
Azonban sajnos ahhoz, hogy a történet magával ragadóbb és izgalmasabb legyen, nem csak a főhősre kellett volna koncentrálni, hanem annak környezetére is. A mellékszálakat jobban ki kellett volna bontani, ami mindenképp a játékidő növelésével járt volna, így meg kell elégednünk azzal, hogy például a szovjetek kémkedése vagy a frontvonalon harcolók sorsa csak afféle kuriózum szintjén van jelen, komolyabban nem foglalkoznak a kevésbé felkavaró momentumokkal.
A Kódjátszma az idei Oscaros felhozatal talán leginkább közönségbarát darabja, mondhatni már-már kommersz film egy csipetnyi drámával meghintve - ennek megfelelően mindenkinek ajánlható. Abszolút élvezhető, szórakoztató és igen tanulságos, a gond az, hogy a túlságosan lájtos megvalósítás miatt a fő mondanivalója el fog sikkadni a nézők zöme számára... Hiába próbálják a végén belénk sulykolni azt, sokakban csak a felszín fog megmaradni. Ez az elmaszatolás pedig a Fejvadászokkal 2011-ben az év legjobb filmjét elkészítő Morten Tyldum hibája is, s ezer szerencséje, hogy Benedict Cumberbatch játéka javarészt kirántja őt a slamasztikából.
A Kódjátszma nem lesz klasszikus, de mivel egy lenyűgöző emberről és annak tragikus sorsáról szól, no meg egy korról, amelyben egyáltalán nem biztos, hogy háború pokla volt a legijesztőbb, valamilyen szinten mindenképpen emlékezetes marad.
|
Kódjátszma (The Imitation Game)
színes, magyarul beszélő, angol életrajzi dráma, 114 perc, 2014 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott rendező: Morten Tyldum forgatókönyvíró: Graham Moore zeneszerző: Alexandre Desplat operatőr: Óscar Faura producer: Nora Grossman szereplők: Benedict Cumberbatch (Alan Turing) Keira Knightley (Joan Clarke) Matthew Goode (Hugh Alexander) Charles Dance (Denniston) Mark Strong (Stewart Menzies) Rory Kinnear (Nock) |
