Szekeres Viktor

2016-ban is lesz Arrow és The Flash

Igazolódott a papírforma, jövőre is folytatódik az Arrow és a The Flash.

Nem történt meglepetés, az amerikai CW csatorna úgy döntött, hogy jövőre is folytatja képregény-sorozatait, így az Arrow készítői a negyedik, míg a The Flash stábja a második évadon kezdhet el dolgozni. A csatorna legnézettebb sorozatairól van szó, melyek közül meglepetésre az Arrow leágazása, a The Flash sikeresebb, hiszen legutóbbi részével 4,5 milliós nézettséget produkált, de persze az anyasorozatnak sem kell szégyenkeznie, a crossover epizódot követően majdnem 4 millióan voltak kíváncsiak a meglehetősen sokkoló új felvonásra.

Ilyen sikerek mellett az sem meglepő, hogy már ősszel is elindulhat a következő olyan képregényes széria, mely a DC univerzumában játszódik. Ez a Supergirl lesz, mivel azonban a CBS csatorna szerezte meg a sorozatot, ezért nem biztos, hogy át fognak járni egymás sorozatába a karakterek. Szerencsére a készítői gárda megegyezik, ezért utalások szintjén mindenképpen összekapcsolják majd a szériákat, legalábbis ezt ígérik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SlayR #1
    Néha valami jót is tesznek :)