SG.hu·

Sikertörténet a Chromecast

Siker­történet a Chrome­cast
A Google által piacra dobott kütyü a tengerentúlon immár a stream-szolgáltatók pozícióját is veszélyezteti.

A Parks Associates piackutató cég legfrissebb adatai alapján a Chromecast értékesítése valóságos sikertörténet. A készülék mindössze 35 dollárba kerül és komoly konkurenciát jelent a klasszikus streaming-boxoknak. Barbara Kraus, a Parks Associates kutatási igazgatója közölte, hogy a piac nagyon gyorsan változik, alkalmazkodik az új digitális médiahasználati szokásokhoz. Jelenleg ugyanakkor az Apple az egyetlen olyan piaci szereplő, amelynek a termékkínálatában még nem található meg a Chromecasthoz hasonló streaming médiaeszköz.

2012-ben és tavaly az Amerikai Egyesült Államok streaming-piacát még a Roku és az Apple TV határozták meg. A harmadik helyet a Sony, míg a negyediket a Netgear szerezte meg. Ezzel szemben idén nagyot fordult a világ, hiszen a Roku ugyan továbbra is piacvezetőnek számít, de a részesedése már csupán 29 százalék, a Chromecast részesedése 20 százalék, az Apple TV-é 17, az Amazon Fire TV-é pedig 10 százalék. Az elmúlt egy-másfél év során a legnagyobbat a Roku bukta, hiszen a piaci részesedése 2013-ban még 50 százalék közelében volt. Az Apple részesedése 9 százalékkal csökkent.

A Chromecastot tavaly júliusban mutatta be a Google. A cél elsősorban az internetes tartalmak elérhetővé tétele a háztartásokban már meglévő nagy képernyős televíziókon. A készülék leginkább egy USB-kulcsra hasonlít, de a HDMI-csatlakozóra épül. Időközben az Amazon stream-szolgáltatást indított és érkezik egy olyan kihívó is, amely a Firefox OS-re épül. Október végén pedig kiszivárgott, hogy legfeljebb hat hónapon belül a boltokba kerülhet a Chromecast második változata.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© fonak2016. 08. 12.. 07:29||#6
Sajnos ez egy szándékosan limitált képességű cucc, az lenne a jó, ha bármit ki lehetne küldeni a tv-re, de így csak youtube videókat szoktam nézni rajta (hát ja, vettem egyet, annyira nem volt olcsó, ahogy nézem, most sem lehet kb. 10 ezer alatt kapni).
© AnarchoiD2014. 12. 05.. 21:18||#5
nekem is van chromecast , arra nagyon faja, hogy olyan streamokat nezzek tv-n amik pl bevannak agyazva weboldalba (atv pl)

@barack1 : netflixet es hulu plus -t nezek itthon 😉 ne sopankodj , inkabb nezz utana a kulcsszo : unotelly.com
© zola20002014. 12. 05.. 12:15||#4
Meg van valami filmport, meg ott az itt-ott tv, de talán ennyi.

(nekem jó a viki.comhoz, és a chrunchyroll.comhoz, az android tvm, de az inkább keleti és tudni kell jól idegen nyelvet hozzá ... vagy a google play filmek, de ott nem tudom van e havi előfizetési lehetőség)

De mivel minden adathordozó után kifizetjük a jogdíjat, ezért googleba a film címe és online kulcsszavak : )
© barack12014. 12. 05.. 12:02||#3
Kár hogy magyar országon nincsenek stream-szolgáltatók. Az az van: pl t-home, de mindössz pár száz film van a kínálatukban, és egyik sem érdekes. Magyaroszágon nincs legális online film forrás. 😞
© Cat2014. 12. 05.. 03:18||#2
Hülyeség: a megvett okostévé öt év múlva is ugyanott fog állni a nappali közepén, és gondolom egyetértesz abban, hogy 5 év múlva messze fog járni a technika a maihoz képest. A párezer forintos USB kulcsot bármikor lecseréled, akár évente, az követni fogja a fejlődést, a tévé nem.
Utoljára szerkesztette: Cat, 2014.12.05. 03:19:01
© Sequoyah2014. 12. 05.. 00:40||#1
Sokat nem invesztalnek bele. Csak addig van ertelme, amig sok a regi tv a haztartasokban. De max 5 ev alatt a nagy piacokon mind lecserelodik uj, mar okos tv-kre, es onnantol ertelmetlen lesz, hisz a TV maga tud mindent.