Gyurkity Péter

Éles bevetésen az amerikai lézerfegyver

A tavaly hadrendbe állított lézerfegyver ma már éles bevetésen vesz részt a Perzsa-öbölben.

Az eredetileg a hetvenes években szolgálatát megkezdő, akkor még kétéltű szállítóhajóként legyártott USS Ponce az utóbbi néhány évben azzal vált híressé, hogy őt választották ki az új lézerfegyver hordozójának, ezzel pedig a hajó kapitányának jutott az a megtisztelő feladat, hogy először próbálja ki élesben a fegyverrendszert. A hajó ezekben a napokban a Perzsa-öbölben őrjáratozik, csak idő kérdése, hogy mikor kerül sor az első harci cselekményre.

A Ponce tavaly kapta meg az engedélyt a hadrendbe állításra, aminek eredményeként a Laser Weapon System (LaWS) névre keresztelt platform megjelent az amerikai haditengerészet hivatalos listáján. A tudományos fantasztikus könyvekből és filmekből már régóta ismerhetjük a félelmetesnek és rendkívül hatékonynak megálmodott lézerfegyvereket, ez a fejlesztés azonban az első olyan példány, amely valóban képes bizonyos objektumok elpusztítására (pontosabban azok felgyújtására), méretei miatt pedig a haditengerészet egységei válhattak elsőként annak hordozóivá.


A LaWS több módban üzemelhet, segítségével figyelmeztető fényjátékot produkálhatunk, de koncentrált erejével hatékony fegyvernek bizonyulhat a kisebb drónok és csónakok ellen is. Ezért is eshetett a választás a Perzsa-öbölre, mivel itt a kisebb iráni vízi egységek rendszeresen okoznak kellemetlenséget az amerikai hajóknak, bár többnyire itt inkább erődemonstrációról, mintsem konkrét összeütközésekről van szó. Korábban már videóban is láthattuk, hogy fegyver valóban működik, az eredményt illetően itt nem maradtak kétségek, bár az első éles akcióra még nem került sor – a lézer elsősorban védelmi eszköz, a később megjelenő fejlesztésekkel ez még változhat.

Az éles körülmények között történő használattal további tapasztalatokat szeretnének nyerni, például a pára, a hő, a por, valamint a tengeri környezet esetleges hatásaival kapcsolatban. A 40 millió dollárt kóstáló prototípus hat, kereskedelmi forgalomban is kapható lézerhegesztőt kombinál, a pontos hatótávot azonban nem árulják el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vol Jin #24
    Amit leírsz, az nem ezt csinálná, és amire gondolsz, az nem ilyen. Ez a prizma a merőlegest verné vissza, a ferdén beérkezőt már nem. A prizma, amire gondolsz, az nem ezt csinálja és nem ilyen. Minden irányban szétküldi a faszba, így érzékelheti a kibocsátó is, és tud mérni távolságot. Olyan nincs, hogy bárhonnan lövöd, mindent visszatükröz és pont a feladónak.
  • Molnibalage #23
    Öööö, nincs 100%-os reflexió... Ezen felül mint lent írtam, hogyan teszed egy rakétára vagy hogyan borítasz be vele bármit...?
  • turidani #22
    Már hogyne létezne ilyen tükör.
    Nemcsak létezik, hanem már régóta tömegben gyártják, "macskaszem" néven.
    Lényegében három, egymásra merőleges síkfelületből áll, vagyis egy kocka sarkához tartozó három síkfelület, belülről nézve.
    Ha a felülethármas bármelyikére fény esik, akkor az háromszori visszaverődés után pont a beesési iránnyal párhuzamosen, de elletétes irányban verődik vissza.
    Ilyen háromlapú tükröt (prizmát) rengeteg helyen használnak, például lézeres távmérőkben, mivel egy bizonyos szögtartományon belül bárhonnan érkező fényt abban az irányban ver vissza, amilyen irányból az jött.
  • loky #21
    Gondolom a kép nem hajón készülhetett, mert ha igen az elég vicces lehet... hát ember azok a dugaszolóajzatok :)
  • teddybear #20
    Meg hogy meddig bírja a festék vagy tükör a lézersugarat. Mert egyszer minden keresztülég, csak eléggé sokáig kell megvilágítani a lézerrel.
  • Molnibalage #19
    Ezen felül rohadtul nem mindegy, hogy milyen hullámhoszban ver vissza a fehér....
  • Papichulo #18
    Ha 6db kereskedelmi forgalomban kapható lézerhegesztőből van ez a fegyver

    Egesz pontosan abbol van... elvegre kb. ugyanaz a technologiai szint a ketto :)

    egyik megoldás az a fajta tükör vagy prizma volt amelyik pontosan a forrásra veri vissza a fényt bárhonnan is esik be.

    Hogy a fenebe tudnanak mar egy lezersugarat ilyen pontosan fokuszalni a kibocsato platformra?

    És ha az az iráni kalózcsónak (mert írja ez a max) fehérre lesz festve akkor máris nem nyeli el a fényt...

    Erre a USN biztosan nem gondolt, most jol kiszurtal veluk... meg szerencse, hogy a feher szin az tokeletesen visszaveri a fenyt, peldaul egy feher kezes-labasban is szivesen allnal egy - csak - 50 fokos napsutesben ;)
    Utoljára szerkesztette: Papichulo, 2014.12.01. 09:25:18
  • halgatyó #17
    A japánok is kifejlesztették a szuperfegyvert: sült garnéla ágyu
  • Vol Jin #16
    Ha ilyet a csatatereken bevetnek, össze-vissza vakul mindenki.

    Régebben láttam egy olyan felvételt, ahol egy sok centi vastag acéllemezre lőttek. A video élvezhetetlen volt, mert minden fehér lett a képen, és egy körben bugyborékolva-vibrálva másként volt fehér. A lövés után ennek a körnek a területén egy luk volt a lemezben, és a kör széle fortyogott, míg meg nem szilárdult. És ez egy lassított felvétel volt, mert a valós idejűben ezt a fortyogást nem látta az ember, csak a vakító fehérséget.
  • Vol Jin #15
    Ilyen tükör nem létezik