Balázs Richárd

Személyi helikopterek a dugók ellen

Két éven belül egy 18 rotoros, elektromos hajtású helikopter segítheti a tehetős ingázók mindennapjait. Fejlesztői bő 10 éven belül ezen közlekedési mód elterjedését vizionálják.

A személyi repülőknek igen hosszú és kalandos a története. A legtöbbek fantáziáját a légijárművekké átalakítható autók mozgatták meg, ebből a kategóriából fog bemutatkozni egy újabb prototípus a jövő héten Bécsben megrendezésre kerülő műszaki konferencián a pozsonyi Aeromobil jóvoltából. Ezzel együtt az ilyen kezdeményezések immár az 1950-es évektől képtelenek kibontakozni, mivel a repülésükhöz szükség van egy kifutópályára is. Nem tudják felváltani az autókat, ezáltal az utak túlzsúfoltságán sem tudnak enyhíteni - tette hozzá Heinrich Bülthoff, a tübingeni Max Planck Biológiai Kibernetikai Intézet kutatója, aki szerint egy függőleges felszállású rendszerre van szükség.


Mindez közelebb lehet, mint gondolnánk. Az év vége előtt a karlsruhei központú E-Volo teljesíti könnyen vezethető függőleges felszállású repülőgépének, a Volocopternek az első pilótával kivitelezett tesztrepülését. Emellett más műszaki előrelépésekről is beszámolhatunk: egy 4 millió eurós európai projekt, a MyCopter kutatói egészen egyszerű repülésirányítási interfészeket fejlesztettek ki, melyek egyike az autók kormánykerekén alapul, valamint olyan kamerákat és szenzorokat, melyekkel a repülő autók automatikusan kitérhetnek egymás elől. A projekt keretében készül egy GPS alapú légiútvonal tervező szoftver, ami kedvezőtlen időjárás esetén megkeresi a legközelebbi leszállóhelyet.

"Ezek a járművek először inkább a szórakozást szolgálják majd, valamint a taxi vállalatoknál jelenhetnek meg. A fő alkalmazási terület idővel azonban eltolódik az ingázók felé, akik nem akarnak nap mint nap a dugókban üldögélni" - mondta Bülthoff, aki szerint a megoldás nem lesz olcsó, 2020 közepére azonban elterjedté teszi az ilyen jellegű repülést.

A brit Liverpool Egyetemen Mark White és Mike Jump pilóták által kifejlesztett szimulátor rendkívül leegyszerűsíti a repülést, gyakorlatilag fel-le, jobbra-balra kell csak mozgatni a vezérlőkart, valamint a sebességet változtatni, ami bárki számára rövid időn belül megtanulható. Rendszerük automatikusan is képes elirányítani egy légijárművet két kiválasztott pont között. A teszteken öt önként jelentkező - akik eddig kizárólag autót vezettek - mindössze 5 óra alatt tökélyre fejlesztették a rendszerben magukat. A Volocopter vezetése is egyszerű lesz - nyilatkozott Stephan Wolf, a cég egyik alapítója -, mivel megoldásuk kiküszöböli a nagy rotorlapátokból adódó problémákat, például a pörgettyűs hatást, ami nagyban nehezíti a hagyományos helikopterek vezetését, több száz órára növelve a tanulási időt.


A Volocopter első repülése 2013 végén, ekkor még pilóta nélkül.

Ehelyett a Volocopter 18 rotorral rendelkezik, melyek egyenként 1,8 méter hosszúak és ellenforgó párokba vannak rendezve egy kör alakú vázon. Bár elég furcsa látványt nyújt, az elrendezésnek köszönhetően a párok által kiiktatott forgatónyomaték-hatás miatt a gép könnyedén manőverezhető bármilyen irányba, pusztán a rotorpárok sebességének változtatásával. A prototípust kilenc lítium-ion akkucsomaggal szerelték fel a rotorpároknak megfelelően, ez jelenleg 20 perc repülést tesz lehetővé. "Könnyű repülni vele, még akkor is, ha előtte soha nem repültünk. Ha elengedjük a botkormányt, a Volocopter tovább lebeg azon a ponton ahol befejeztük a manőverezést" - magyarázta Wolf.

Talán nem meglepő, hogy a legnagyobb kihívást nem is a műszaki megoldások, hanem a hatósági engedélyek jelentik. Például az első kétszemélyes Volocoptereket, melyeket 2016-ban vehetnek majd át a megrendelők 250 000 eurós áron, ultrakönnyű repülőgépként kerülnek besorolásra a Német Szövetségi Repülési Hivatal által és a német törvényeknek megfelelően csak repülőtereken szállhatnak fel és le. Wolf ennek ellenére optimista, a vezető nélküli autók gyors elfogadottságából, valamint a közutak rendszeres túlterheltségéből merítve erőt.

A fejlődő metropoliszokban, mint például Rio de Janeiro vagy Sao Paulo, a gazdag lakosoknál már mindennapos a helikopter használat, ezáltal a Volocopter iránti érdeklődés is. Az elektromos repülés alacsonyabb széndioxid kibocsátást is jelent, különösen, ha a repülés enyhít a dugók kialakulásán. Mindezekhez társul az utazás gyorsasága, ami a szakértők szerint szintén erős ütőkártya lesz a piac élénkítésében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vol Jin #40
    A rotorzaj a jelentős minden helikopternél. A motor hangját árnyékolni nem nagy kihívás. A rotorlapátok ugyanis átlépik a hangsebességet. Van egy angol fejlesztés, aminél a lapátvégeket módosították, így gyakorlatilag, ha nem helyben áll a helikopter, hanem rád repül, akkor előbb veszed észre vizuálisan, mint a hangját hallanád.
  • NEXUS6 #39
    A PC-k-ben ezért alkalmaznak kis átmérőjű nagyobb fordulatszámú venti helyett, nagy átmérőjű alacsonyabb fordulatszámút. De ez csak maga a lapát zaj.

    Egy helikopternek ott van még a hajtómű zaja is, ami villanyosnál viszont töredéke annak, mint amit egy gázturbinás művel.
  • Tetsuo #38
    Csendgenerátorral* (vagy mi a neve) is próbálkozhatnának, de akkor megint csak többe lenne a leves, mint a hús. Alapból egy elvetélt ötlet ez is, mint a legtöbb "tudomány" és technika-cikk a mai magazinokban.

    *-Olyan hangkeltő eszköz, ami a rotorok és lapátok zajára ellenfázisú hanghullámokat kelt, így kioltja vagy nagymértékben csökkenti azokat.
    Körülményes, de nem lehetetlen. Pl. fölfelé és oldalirányban nem kellene hatni, csak nagyjából lefelé.

  • Molnibalage #37
    A sebesség 8-dik hatványától függ a hangteljesítmény szint. A nagyobb és kisebb rotor lapátvégei is kb. ugyanazon sebességgel bírnak, csak az általuk megmozgatott levegő tömege más. A hangnyomásszintek összegzése meg lineáris akusztikával nem nagy cucc. Az interferáló zaj viszont nagyon kellemetlen szubjektív hangérzetet okoz.
  • NEXUS6 #36
    Csodálkoznék, hogy ha nem rezonálna az egész, hóbelevanc.

    Plusz. Max seb olyan 80 lehet, nem a motorok, hanem a légellenállás a rácsszerkezet keltette turbulencia miatt.
  • Tetsuo #35
    A lapátoknak is olyan zaja lehet, mint az "állat". ;-)
  • duke #34
    En is ezen gondolkodom, vajon melyik hangosabb, egy nagy lassabb rotor, vagy sok kisebb nagyobb fordulatszamu ?
    Az jo poen lenne, ha a sok kis rotor esetleg, reszben kioltana egymas zajat.
  • Vol Jin #33
    Halk lehet az elektromos hajtás miatt.
  • Zolly75 #32
    Nem semmi zajszintje lehet ennek a járgánynak... Ha körülöttem fel-le szálldosnának ilyenekkel a szomszédaim nem biztos örülnék neki.
  • Vol Jin #31
    Most látom, hogy a felépítés ez, de a pálcikák egy része hiányzik. Hat küllő szétválik 120 fokban további 12-re.