Gyurkity Péter

Android appok immár Chrome OS alatt is

A Google megkezdte az androidos alkalmazások engedélyezését a másik operációs rendszere alatt.

A júniusban megrendezett idei Google I/O alatt több újdonságot is bemutattak a cég fejlesztői és illetékesei, ezek között pedig az az érdekes ígéret is helyet kapott, miszerint belátható időn belül a Chromebook megoldásokon is gond nélkül futtathatjuk majd a különböző androidos alkalmazásokat. Ezen alkalmazások első csoportja most vált elérhetővé az alternatív rendszeren.

Az elérhető áron érkező, kifejezetten a vékonyabb pénztárcájú felhasználóknak szánt Chromebook termékek az App Runtime for Chrome segítségével birkóznak meg az eredetileg az Android platformra fejlesztett appok futtatásával, ez a jelenleg még béta állapotban lévő szoftver szükséges ahhoz, hogy mindez megvalósuljon. A cél természetesen az, hogy az immár rendkívül széles felhasználói bázison belül is kiemelkedően népszerű, meglehetősen sokak által ismert alkalmazások itt is elérhetővé váljanak, ezzel is segítve a Chrome OS, ezzel együtt pedig a Chromebook termékek népszerűségének felívelését.

Az első négy alkalmazás sorrendben a Duolingo, az Evernote, a Slight Words, valamint a Vine. Ezek közül az Evernote és a Vine számít egyértelműen a legnépszerűbbnek, a területen kevésbé otthonosan mozgók kedvéért azonban érdemes megjegyezni, hogy előbbivel (nevének megfelelően) jegyzeteket készíthetünk és azokat rendezhetjük, míg utóbbi a rövidebb videók elkészítésében segít. A Doulingo a maga részéről az idegen nyelvek alapjainak, azok gyakran elhangzó szavainak memorizálását teszi lehetővé a fejlesztők szerint szórakoztató módon, míg a Slight Words a gyerekek olvasási készségét hivatott javítani.

A Google az elkövetkező hónapokban további külső fejlesztőkkel állapodik majd meg alkalmazások elérhetővé tételéről, ezzel egy időben azonban arra kérik a felhasználókat, hogy jelezzék, mely appokat látnák legszívesebben mindkét platformon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    Nagyjabol az tortent amit jopar eve irtam. Mivel azonos a kernel a ket rendszer alatt, ezert csak az android library-k (runtime) kell ahhoz, hogy az android-os alkalmazasok chrome os alatt is menjenek. Arrol nem beszelve, hogy akar meg az ablakozas is megoldhato, mert az android api-ban benne van, csak minden alapbol teljes (vagy ujabban osztott) kepernyon fut. De attol meg szabadon atmeretezhetoek az android-os ablakok is. (android-ul activity-k)

    Egyebkent a tiszta megoldas az lenne, ha fognak es a teljes market-et (google play-t) kiraknak a chrome os-es felhasznaloknak, aztan majd mindenki eldonti mit rak fel. (en a nagyon duhos madarakra tippelek mint legnepszerubb programra)