Gyurkity Péter

Megvalósult az agyi üzenetküldés

Kutatók az interneten keresztül küldtek agyi üzenetet több személy között, egyelőre kezdetleges módszerrel.

Az agy működésének megfelelő feltérképezése, az így kapott információk feldolgozása, valamint azok továbbítása egyéb személyek felé jó ideje komoly kihívás elé állítja a kutatókat. Most több intézet szakembereinek összefogásával sikerült agyi üzeneteket küldeni a világhálón keresztül, mégpedig egy kezdetleges és igencsak körülményes módszerrel, amely azonban első lépésnek mindenképpen megteszi.

A még augusztusban közzétett anyagban többek között arról olvashatunk, hogy idegkutatók egy Indiában lévő személy agyából az agyhullámokat leolvasó szerkezet segítségével kiolvasták az üzenetet, azt pedig az interneten keresztül több franciaországi résztvevőhöz továbbították, akiknek agyában sikerült előidézni a kívánt jelenséget. Ezzel gyakorlatilag megvalósult az emberei agyak közötti közvetlen üzenetküldés, bár a megoldás jelenlegi formájában igencsak nehézkes és körülményes. Azt még nem tudni, hogy a mindennapokban sor kerül majd-e ennek hasznosítására, ám a probléma megoldása önmagában is komoly előrelépésnek számít.

Ahogy azt sejthetjük, a szakemberek már meglévő, sokszor egyéb célokra használt felszerelést alkalmaztak a kísérlet során. Az üzenet küldője (az emitter) az agyműködést kísérő bioelektromos jeleket rögzítő EEG-sapka segítségével továbbította a jeleket, amelyeket WiFi-kapcsolaton keresztül egy laptop vett át. Itt egy 5 bitből álló bináris rendszerben (Bacon cipher) leírható üzenetet továbbítottak, amit a laptopon a fekete háttér előtt megjelenő fehér kör ábrázolt – a jobb-felső sarokba történő mozgatás „1”-nek felelt meg, míg a jobb-alsó sarok választása „0”-val volt egyenértékű (ez a fázis a súlyosan mozgáskorlátozottak számára kifejlesztett szoftverrel és hardverrel valósult meg, amely lehetővé teszi számukra például a számítógépes kurzor agyhullámokkal történő mozgatását).


A bináris üzenetet (ami két egyszerű, rövid köszönésből állt) az interneten továbbították a célszemélyek felé, akik az elektromágneses hullámok koponyán keresztül történő továbbítására alkalmas, úgynevezett transzkraniális mágneses stimuláció, azaz TMS-gépben ülve várták azt. A pulzusok apró fehér foltok felvillanását eredményezték ezen személyek perifériás látómezejében, lemásolva a küldő által mozgatott fehér kör pozícióit. Azt nem közölték, hogy a célszemélyek miként tartották számon a különböző pozíciókat, ám ezek rögzítése akár papírral és ceruzával is megoldható.

Az amerikai és európai kutatókból álló csapat arra számít, hogy belátható időn belül megvalósulhat a folyamatos kommunikáció az emberi agy és a különböző gépek között, ami számos területen új lehetőségeket nyitna meg, egyben szükségessé téve majd bizonyos jogi és etikai dilemmák megfelelő szabályozását is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gybfefe #3
    Bár így lenne... több mint 15 éve olvasnak az agyamban legalább is én eddig tudok következtetni.
    Szomorú hogy ez a zsarnokság létezik, de remélem mint minden igaztalan rendszert ezt is leverik.
    Szerinted hányban készült ez a film?:
    https://www.youtube.com/watch?v=JLbzKf25aRM&list=UUs2pNg8rZ8kY2QCpI6p6lpA
  • Zodd #2
    Rettentően gyerekcipő, az agyhoz még mindig közünk sincs. Úgy látom még legalább 50 év mire normális számítógép periféria lesz belőle.
  • ostoros #1
    "We are the Borg. Your biological and technological distinctiveness will be added to our own. Resistance is futile."