Gyurkity Péter
Sétáló halakkal vizsgálják az evolúciót
Egy friss kutatás szerint egyes halfajok nagyon gyorsan alkalmazkodtak a szárazföldi élethez.
Az evolúcióval foglalkozó kutatók számára a mai napig számos kérdés maradt megválaszolatlanul, többek között a vízi és a szárazföldi élet közti átmenettel, az egyes, akkor meglévő fajok alkalmazkodásával kapcsolatban. Kanadai szakemberek most egy érdekes kísérlettel igazolták, hogy a folyamat viszonylag gyorsan végbemehetett, amire a gyors alkalmazkodás szolgál magyarázatként.
Az Ottawa Egyetemen lefolytatott kutatásban a Polypterus senegalus, vagyis a Nílusi sokúszós csuka játszotta a főszerepet, ez ugyanis mind tüdővel, mind pedig kopoltyúval rendelkezik, végtagszerű nyúlványaival pedig a földön vonszolja magát, hogy eljusson az egyik édesvízi élőhelytől a másikig. A szakemberek két csoportra különítették el a kiválasztott populációt, az egyiket vízben tartották, míg a másik tagjait szárazföldi életre kényszerítették, igyekezvén megfigyelni az esetlegesen bekövetkező fejleményeket.
Erre nem is kellett sokat várniuk, a szárazföldön felnövekvő példányok ugyanis meglepően gyorsan alkalmazkodtak az eltérő környezethez. A megfigyelések alapján kitűnik, hogy ezen halak hamar gyakorlott „sétálóvá” váltak, testük pedig változásnak indult: a sétálást lehetővé tévő izmokhoz kapcsolódó csontok megerősödtek, mi több, távolról a nyakra hasonlító testrész is megjelent rajtuk. A kapott eredmény azért is érdekes, mert a korábban megtalált fosszíliák hasonló elváltozásokat mutatnak a szárazföldre évmilliókkal ezelőtt kimerészkedő halak esetében, vagyis a környezeti változás okozta fizikai eltérések (amit a kutatók plaszticitásnak hívnak) viszonylag gyorsan végbemehettek.
Néhány kérdés a mostani kutatás után is megmarad, azt például még az evolúcióval foglalkozó biológusok sem tudják, hogy mi alapján fixálódnak az ilyen módon végbement változások az egyes fajokban. A megfelelő válasz megtalálása itt még várat magára.
Az evolúcióval foglalkozó kutatók számára a mai napig számos kérdés maradt megválaszolatlanul, többek között a vízi és a szárazföldi élet közti átmenettel, az egyes, akkor meglévő fajok alkalmazkodásával kapcsolatban. Kanadai szakemberek most egy érdekes kísérlettel igazolták, hogy a folyamat viszonylag gyorsan végbemehetett, amire a gyors alkalmazkodás szolgál magyarázatként.
Az Ottawa Egyetemen lefolytatott kutatásban a Polypterus senegalus, vagyis a Nílusi sokúszós csuka játszotta a főszerepet, ez ugyanis mind tüdővel, mind pedig kopoltyúval rendelkezik, végtagszerű nyúlványaival pedig a földön vonszolja magát, hogy eljusson az egyik édesvízi élőhelytől a másikig. A szakemberek két csoportra különítették el a kiválasztott populációt, az egyiket vízben tartották, míg a másik tagjait szárazföldi életre kényszerítették, igyekezvén megfigyelni az esetlegesen bekövetkező fejleményeket.
Erre nem is kellett sokat várniuk, a szárazföldön felnövekvő példányok ugyanis meglepően gyorsan alkalmazkodtak az eltérő környezethez. A megfigyelések alapján kitűnik, hogy ezen halak hamar gyakorlott „sétálóvá” váltak, testük pedig változásnak indult: a sétálást lehetővé tévő izmokhoz kapcsolódó csontok megerősödtek, mi több, távolról a nyakra hasonlító testrész is megjelent rajtuk. A kapott eredmény azért is érdekes, mert a korábban megtalált fosszíliák hasonló elváltozásokat mutatnak a szárazföldre évmilliókkal ezelőtt kimerészkedő halak esetében, vagyis a környezeti változás okozta fizikai eltérések (amit a kutatók plaszticitásnak hívnak) viszonylag gyorsan végbemehettek.
Néhány kérdés a mostani kutatás után is megmarad, azt például még az evolúcióval foglalkozó biológusok sem tudják, hogy mi alapján fixálódnak az ilyen módon végbement változások az egyes fajokban. A megfelelő válasz megtalálása itt még várat magára.