Berta Sándor

Törvényben tiltanák a munkaidőn túli elérhetőséget Németországban

A politikusok igyekeznek szövetségi szinten fellépni a pszichikai megbetegedések ellen.

Komoly problémát jelent, hogy a munkaadók mobiltelefonon és e-mailben is folyamatosan elérhetik a munkavállalókat, akkor is, ha azok munkaideje hivatalosan már véget ért. A folyamatos elérhetőség állandó stresszt jelent és kiégés szindrómát okoz, amiért egyre többen és egyre gyakrabban kérnek betegszabadságot. Andrea Nahles német munkaügyi miniszter szerint ideje kidolgozni egy stressz-ellenes rendeletet, amelynek a segítségével megakadályozható, hogy a dolgozók ne legyenek állandóan pszichikailag túlterhelve.

A politikus kiemelte, hogy egyértelműen összefüggés mutatható ki az állandó elérhetőség és a pszichikai megbetegedések növekvő száma között. Mindezt már a munkaadók is felismerték, ennek ellenére a jelenség jogi szempontból komoly kihívást jelent. Nahles megbízta a Szövetségi Munkavédelmi és Munkaegészségügyi Intézetet egy megfelelő rendelet kidolgozásával.

Sigmar Gabriel, az SPD vezetője úgy vélte, hogy a témával elsősorban a munkaadóknak és a szakszervezeteknek kellene foglalkozniuk, nem pedig a törvényhozóknak. A Német Nyugdíjbiztosítási Szövetség adatai alapján tavaly 66 441 munkavállaló kérte a korengedményes nyugdíjazását pszichikai megbetegedés miatt. Ez 732-vel több mint 2012-ben és 19 351 emberrel több mint 2005-ben.

Az összeomló számítógépek, a lassú szoftverbetöltési idő és a technikai támogatásra várással töltött gyötrelmes percek mind a digitális korszak betegségéhez, az úgynevezett számítógépstressz-szindrómához vezetnek. A férfiakat jobban idegesítik a számítógéphibák, mint a nőket. Nemrég írtunk arról, hogy a tengerentúlon új divat kezd kibontakozni, a digitális detoxikálás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #9
    igen azért kaptam, hogy elérhessenek munkaidőn belül. De nem azért, hogy a begyűrt nyomtató szalagot, éjjel szedjem ki nekik. Ez a teló arra van, ha komoly gond van, de sok usernek még az is gond, hogy toner-t cseréljen és utána ne kelljen szervizbe vinni az eszközt. A munkaköri leírásom nem tartalmazza, hogy a munkaidőn kívül dolgoznom kell. Nincs ügyelet az informatikai osztályon, tehát el lehet felejteni minket munkaidőn kívül. A rendszer meg amúgy is szól, ha gond van vele, hamarább mint ahogy a user kibökné, hogy gond van. Tovább megyek: mivel a cégünk elég nagy és több időzónában található kirendeltség, ezért van egy online elérhetőség, akik azért vannak fizetve, hogy 0-24-ben elérhetők legyenek. Azt azért nem hívják fel, mert képtelenek még magyarúu is elmondani, hogy mi a gond, pláne angolul/németül.
  • Macropus Rufus #8
    én is régóta buzerálom a gépeket, az elsőt ált. isk. 3-ban kaptam még a 80-as évek közepe táján. És is szeretem őket buzerálni, de amikor valakinek pihi van akkor pihi van, és nem illik visszaélni azzal, hogy a kockája képes éjjel is bűvölni a gépet, csak azért, hogy reggel működjön. Egy 0-24-ben működő cég esetén, elöbb v. utóbb de mindenkinél ki fog borulni a pohár, ha sok idióta konzekvensen hajnalban keres amikor aludnál. Vagy akkor amikor ebédelnél. Nem azzal van a gond, hogy a meló sok, hanem az időbeosztás: leszarják, hogy te is ember vagy.
    Szóval ha munkaidőn kívül keresnek akkor szét kell rúgni a seggüket.
  • liberty2 #7
    Hehe. Ezt nálunk sose fogják bevezetni amíg az a helyzet van, hogy "ha nem vagy elérhető X ideig akkor inkább felveszek mást a helyedre". Keep on dreaming or go to Europe.....
  • eszim #6
    A hozzászólásokat látva nem csodálom, hogy itt tart az ország :(, látszik ki kajálja be a rezsicsökkentést és társait.

    A tisztelt politikusok, meg ha ilyesmi miatt aggódnak, első körben magukat számolják fel, mert ha valami stresszt okoz, akkor az az amit ők művelnek.
  • Lack #5
    "Nem érdekli őket, hogy 12:00-tól ebéd idő van, mivel ők már ettek elöbb, ezért ők már dolgoznak (mondjuk ez egy színjáték, annak érdekében, hogy a vezetőség lássa, hogy ők még délben is dolgoznak."

    Az ilyenek az igazi férgek, az ilyenek miatt emelik sokszor a gyárakban a normát, nem jönnek rá a birka agyukkal, hogy felesleges ezt csinálni.

  • Milo01 #4
    Az ebédidőben zavarás az egy dolog de az otthoni zavarást igen könnyen megoldhattad volna pl.: veszel egy feltöltőkártyás telefont és az van megadva a munkahelyen, ha meg céges a telefonod akkor 1, lenémíthatod esetleg 2, lehet azért kaptad, hogy elérhető legyél ergo ez a munkád része...
  • dyra #3
    Támogatom. Munkaidőn kívül ne zargassák az embert max ha ég a ház, de akkor is csak akkor ha nagyon.
  • wraithLord #2
    Szerintem csak az lesz beteg attól, ha állandóan munkával cseszegetik, aki rühelli a munkáját. Nekem pl. nincs bajom ezzel, sokszor otthon is szoktam dolgozni (magamtól, nem azért, mert kell), mert szívesen csinálom.

    Persze ez visszaüthet, és vissza is üt néha úgy, hogy pl. éppen nem érek rá valamit megcsinálni, de kénytelen vagyok rá időt szakítani, mert a főnök hozzászokott, hogy megcsinálom otthonról is, amit szeretne.

    A számítógéphibák ugyan idegesítenek, de csak azért, mert mindenki engem szórakoztat, ha nem működik a gépén valami, vagy nem tud valamit megcsinálni. Egyébként jó troubleshooter vagyok, 5 éves koromtól kezdve "szokom", hogy a gépek néha nem azt csinálják, amit szeretnék, és kénytelen vagyok a dolgok mélyére nézni. Szerintem jó kihívás.

    Inkább a kollégák miatt leszek egyszer "pszichikailag rokkant". :D
    Utoljára szerkesztette: wraithLord, 2014.09.01. 17:43:44
  • Macropus Rufus #1
    támogatom. Saját tapasztalatból mondom: nem a főnökök a legrosszabbak, hanem a kollégák, akik úgy érzik, hogy ha nekik a munkaidejük pl. 14:00-tól 22:00-ig tart, akkor ezen időn belül bárkit zavarhatnak, függetlenül attól, hogy akit zavarnának annak a munkaideje már 17:00-kor lejárt. Nem érdekli őket az sem, hogy hétvége van, mert nekik van hétvégi műszak, és akkor másnak is legyen, függetlenül attól, hogy nekik ez munkaköri leírás + fizetik a hétvégi műszakot, akit meg zavarnának annak nem. Nem érdekli őket, hogy 12:00-tól ebéd idő van, mivel ők már ettek elöbb, ezért ők már dolgoznak (mondjuk ez egy színjáték, annak érdekében, hogy a vezetőség lássa, hogy ők még délben is dolgoznak.), és feljogosítva érzik magukat, hogy mást, az ebéd időben zavarjanak. És ezeket - mondom saját esetek - NEM a vezetőség köreiben követik el, hanem a saját kollégáink. Szóval én még azt is bevezetném, hogy ha ilyen történik, a második eset után fegyelmi. A harmadikra meg kalap-kabát, mehet ahová akar. Indok: a viselkedése nagymértékben hozzá járul a burnout kialakulásához + ki a fenének képzeli magát, hogy csicskáztasson mát a szabadidőben. Ui. ha nem érnek el akkor megy a rinya a főnöknek, és azt már nem teszik hozzá, hogy pl. hajnal fél kettőkor keresett minket (ilyen is volt). Szóval én nagymértékben támogatom ezt a törvényt, csak sajna ez nem itt fog megvalósulni.