Berta Sándor

Az intelligens otthon lesz az IFA egyik fő témája

A cégek nem értenek egyet abban, hogy mindenképpen szükség van-e új szabványokra a különböző eszközök összekötéséhez.

Az IT-ágazat képviselői biztosak abban, hogy az intelligens otthonok a jövő részét képezik, már csupán a részletek kérdésesek. Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy a terület kiemelt hangsúlyt kap a berlini Nemzetközi Híradástechnikai Kiállításon is (IFA). Hans-Joachim Kamp, a gfu nevű szervezet igazgatótanácsi tagja elmondta, hogy napjainkban már 50 millió olyan szórakoztató elektronikai eszköz van világszerte, amelyek összeköthetők egymással. A dolgok internete az ágazat következő nagy trendje.

Az intelligens otthonokhoz kapcsolódó technológiák lehetővé teszik új szolgáltatások létrehozását, amelyek többek között a készülékek energiafogyasztásának csökkentésében segíthetnek. Új lehetőséget is adnak a felhasználóknak, például hogy azt a filmet, amit a televízión kezdtek nézni, a táblagépükön nézhessék tovább, természetesen megszakítás nélkül. Vagy például a mosógép az okostelefonon át jelezze, ha lejárt a program. A legtöbb megoldásnál éppen ezért kulcsszerep hárul a mobilra vagy a tabletre; már most lehetőség van arra is, hogy az összes programot egyetlen alkalmazással lehessen vezérelni.

A zökkenőmentes kapcsolathoz azonban szükség van a termékeken átnyúló nyílt szabványokra. Sajnos eddig pont az volt a legnagyobb probléma, hogy minden gyártó saját szabványokat dolgozott ki, ugyanakkor nem mindenki tekint tökéletes megoldásként a nyílt szabványokra. Köztük van Hans Wienands, a Samsung menedzsere is, aki szerint az eszközök közötti zavartalan kommunikáció már a jelenlegi szabványokkal is megvalósítható. Úgy véli, megfelelő programokkal és a WLAN vagy a Bluetooth bevonásával is össze lehet kötni a különböző termékeket. Wienands szerint nagyon sok eltérő rendszer van, amelyek a meglévő készülékeken és alkalmazásokon alapulnak. Az okostelefonok elősegítették a vezérlés és az új megoldások fejlődését, s a legtöbb ember nyitott arra, hogy az okostelefonját használja vezérlőegységként.

Az idei IFA-n mutathatják be többek között a Samsung Gear VR nevű virtuális valóság szemüvegét, a Motorola Moto G2-t és az LG két új okostelefonját is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!