Szekeres Viktor

Megvan, mikor láthatjuk a Power Rangers-mozifilmet

Egy gyerekfilm rebootjának nagy sikere egy másik gyerekfilm rebootjának a premierdátumát is meghozta.

A Tini Nindzsa Teknőcök-mozifilm nagy sikerén felbuzdulva a Lionsgate stúdió azonnal bejelentette, hogy 2016. július 22-én mutatják be az eddig csak készülő forgatókönyvvel rendelkező Power Rangers-mozifilmet, akkor, amikor a Guy Ritchie-féle King Arthur is mozikba kerül. A történet alapját az egyik producer, Roberto Orci, valamint a két forgatókönyvíró, az X-Men: Az elsőket is jegyző Zack Stentz és Ashley Miller szállította, s ezek szerint a Mighty Morphin Power Rangers afféle modern verzióját fogjuk viszontlátni, melyben pár átlagos középiskolás földönkívüli képességekre tesz szert, hogy aztán erejüket egyesítsék, s így megmentsék a világot.

A Power Rangers-franchise a tévében több, mint 20 éve mutatkozott be Mighty Morphin Power Rangers címen, és azóta készülnek folyamatosan epizódok belőle. Maga a Power Rangers ekképp a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb márkanevévé is vált, számtalan játék, számítógépes program, jelmez, DVD és képregény jelent meg ezzel branddel. A Fox korábban két filmet is készített, az 1995-ös Power Rangerst (Mighty Morphin Power Rangers: The Movie), valamint az 1997-es Turbócsapatot (Turbo: A Power Rangers Movie).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!