SG.hu
Divinity: Original Sin
Kiadó: Larian Studios
Fejlesztő: Larian Studios
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Duo E6600 2,4 GHz-es vagy AMD Athlon 64 X2 Dual Core 5600+ processzor, Nvidia GeForce 8800 GT vagy ATI Radeon HD 4850 grafikus kártya, 2 GB RAM, 8 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-2400S 2,5 GHz-es vagy AMD FX-6100 processzor, Nvidia GeForce GTX 550 Ti vagy ATI Radeon HD 6570 grafikus kártya, 4 GB RAM, 8 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Diablo III, Divine Divinity
Kategória: akció-szerepjáték
Visszatért gyökereihez a Divinity-sorozat, aminek köszönhetően a Larian Studios elkészítette az idei év egyik, ha nem a legjobb hack and slash akció-szerepjátékát. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként sikerült a Divinity: Original Sin!
A Belgiumból származó Larian Studios csapata az ezredforduló után szó szerint nagyot robbantott, amikor első videojátékuk, avagy a Divine Divinity megjelent, hiszen egy olyan alternatívát biztosítottak általa a Diablo-sorozat, illetve a hack and slash akció-szerepjátékok kedvelőinek, amire akkoriban más nem volt képes. Noha az átütő siker elmaradt, néhány rajongó azonban mind a mai napig könnyes szemekkel emlékszik vissza az alkotásra, valamint Beyond Divinity címre hallgató folytatására.
A fejlesztők azonban nem akartak végérvényesen megállapodni a műfaj tekintetében, ezáltal egy hosszabbra nyúlt szünetet követően egy külsőnézetes akciójáték képében folytatták a sorozatot (Divinity II: Ego Draconis), de készült egy, a sárkányharcra kiélezett mellékszál is Divinity: Dragon Commander címmel. Az alkotók azonban érezték, hogy a rajongók annak örülnének a legjobban, ha a franchise visszatérne gyökereihez, így egy Kickstarter-projekt által nem csak pénzt, hanem ötleteket is kértek a folytatáshoz, ami Divinity: Original Sin címmel néhány nappal ezelőtt – a tervezettnél ugyan jóval később, de – napvilágot látott. Hogy miként sikerült a nagy visszatérés, annak az alábbiakban jártunk utána!
A játék kapcsán az egyik legfontosabb tisztázni való, hogy a történet tekintetében nem egy időrendi folytatásról beszélünk, hanem inkább egyfajta előzményről, ami minden tekintetben saját utakon jár. Noha Rivellon világában járunk, azonban szerencsére nyomuk sincs az utóbbi epizódok őrült teremtményeinek, így cserébe kapunk egy olyan klasszikus fantasy-kalandot – a kötelező klisékkel együtt –, amire hosszú évek óta szinte egyáltalán nem volt példa. Már az első betöltést követően szó szerint elragadja a játékost a nosztalgia, de a rejtélyekkel, valamint fordulatokkal teli történet is ezt az érzést erősíti. A két főhőst is felvonultató cselekmény egyébiránt egy rejtélyes gyilkossággal kezdődik, amiből csakhamar egy, az egész birodalmat átszövő bonyodalom kerekedik, miközben a háttérben olyan események zajlanak és olyan erők munkálkodnak, amelyek már-már a józan ész határait is túlszárnyalják.
Mielőtt azonban belecsapnánk a Divinity: Original Sin történetébe, egy nagyon alapos karaktergenerálással indítjuk kalandor-pályafutásunkat, ezáltal személyre szabhatjuk két főhősünk küllemét, kasztját, képességeit és így tovább. Többnyire itt sem találkozunk mással, mint kliséhalmozással, ami nem feltétlenül baj, mert a játékon belüli fejlődési rendszer rengeteg érdekességgel kecsegtet majd, aminek köszönhetően karaktereinket később egészen különleges hibridekké is fejleszthetjük. Példának okáért bár minden szintlépéskor erősödünk, az újabb képességeket könyvek formájában vásárolhatjuk meg magunknak, így a négy alapvető természeti elem köré csoportosítva bővíthetjük hőseink tulajdonságait.
Az ehhez hasonló apró újdonságokat egyébiránt a Divinity: Original Sin teljes egészében megtalálhatjuk, ezáltal kijelenthető, hogy a végeredményt szemlélve egy átlagon felüli akció-szerepjátékot kapunk. Természetesen a Larian Studios most sem találta fel újra a kereket, ezáltal nem tettek mást, mint megalkottak egy óriási, szabadon bejárható területet, hozzá egy rendkívül alaposan behálózott, minden elemében interaktív világot, amelyben bárkivel – még az állatokkal is – szóba elegyedhetünk. Ha szeretnénk, akár hosszú órákig is ellehetünk a játékban úgy, hogy ki sem tesszük a lábunkat Cyseal városából, mindössze ismerkedünk a karakterekkel, a háttértörténettel, valamint segítünk a helyieknek néhány mellékes teendő elvégzésében.
A játékban tehát óriási szerepet kapott a kalandozás, ezenfelül pedig a történet felgöngyölítése és formálása. A rendkívül összetett párbeszédeknek köszönhetően befolyásolhatjuk a cselekményt, döntéseket hozhatunk, sőt mi több, mivel két eltérő jellemű főhőst irányítunk, ezért olyan abszurd helyzetek is előállhatnak, hogy partnerünk beleszól egy beszélgetésbe, vagy nem ért egyet döntésünkkel. Noha kalandjainkat párban indítjuk, csakhamar két további segítőt is felfogadhatunk magunk mellé, akiket ugyanúgy fejleszthetünk és istápolhatunk, mint a főszereplőket.
Bárhová is szólít majd minket a kötelesség a játék világában, nem csak folyamatosan friss kalandokba bonyolódhatunk, hanem állandóan gyűjtögethetünk is, így az ételektől kezdve a műtárgyakig bezárólag bármit összeszedhetünk és értékesíthetünk. Természetesen nem árt vigyázni, hogy kitől és mit veszünk el, a játék világa ugyanis annyira élő, és a karakterek annyira figyelnek ránk, hogy tetteink mindent befolyásolnak. Ezáltal például, ha megloptunk valakit, nem kizárt, hogy legközelebb elhallgat majd előlünk egy olyan fontos információt, ami lényegesen megkönnyítené a dolgunkat egy feladat teljesítésében.
A Divinity: Original Sint természetesen nem véletlenül nevezzük akció-szerepjátéknak, a felfedezés és a történet mellett ugyanis óriási szerepet kapnak benne a harcok is. Ezek a játék többi részével ellentétben nem valós időben, hanem körökre osztott formában zajlanak, ezáltal nem annyira ügyességünk, mint taktikai érzékünk, illetve karaktereink képességei vezethetnek minket sikerre. Az összecsapások során egyébiránt körönként minden egyes harcos egy bizonyos mennyiségű cselekvési pontot kap, amit szabadon elkölthetünk bármire. Ezáltal támadhatunk, mozoghatunk, csapdákat állíthatunk, de természetesen varázsolhatunk is attól függően, hogy karakterünk képességei ezt megengedik-e.
Akárcsak a valós idejű kalandok során, úgy természetesen a harcokban is szó szerint ezernyi lehetőségünk lesz, ezáltal használhatunk varázstekercseket, varázsitalokat, de környezetünkre is hatással lehetünk a cél érdekében. Például amennyiben ellenfeleink egy pocsolyában állnak, villámcsapással érhetünk el területre ható támadást, ha pedig egy varázsló tűzfallal veszi körbe magát – ezzel lényegében elérhetetlenné válik a harcosok számára –, zúdíthatunk rá egy kis esőt a probléma mielőbbi megoldásának érdekében. A rendszer, és maga a játék is egyébiránt sokkal változatosabb és nagyobb élményekkel kecsegtet majd, ha nem egyedül, hanem a kooperatív módnak köszönhetően barátainkkal vagy más játékosokkal éljük át. Ilyen esetekben ugyanis jobban kihasználhatjuk az egyes karakterek összetartozó képességeit, könnyebben megoldhatjuk a feladatokat, illetve a többiek tapasztalataiból is tanulhatunk, hiszen a Divinity: Original Sin legnagyobb hibája, hogy egyáltalán nem tekinthető felhasználóbarátnak.
A játék pedig éppen emiatt nem válhat majd instant klasszikussá, lévén a Larian Studios hiába hallgatta meg aktívan a rajongókat a fejlesztés során, megannyi apró hibát hagyott a végeredményben. Az első és legfontosabb például, hogy nincs egy átfogó betanítás, így a legtöbb lehetőséget – például a craft-rendszert – magunktól kell felfedeznünk és kiismernünk. Kezdőként, vagy az angollal nehezebben boldogulóknak még nagyobb bonyodalmat okozhat, hogy lényegében a haladásunkhoz sem adtak semmilyen segítséget a fejlesztők. Például a térképen nincs jelölve, hogy hová is kellene mennünk a küldetések során, de a küldetésnapló is olyannyira átláthatatlan, illetve rendszertelen lett, hogy ember legyen a talpán, aki mindig kiigazodik rajta. Milliónyi ehhez hasonló apró negatívumot lehetne még felróni a játéknak – például azt is, hogy szinte lehetetlen elegendő pénzhez jutni benne –, de szerencsére még mindig több benne a pozitívum, mint az idegesítő, esetleg a haladást hátráltató elem.
Grafika:
Noha testközelből a Divinity: Original Sin egyértelműen nem tekinthető túl kiemelkedőnek a grafika tekintetében, de saját stílusában, illetve madártávlatból igencsak kellemes élmények várnak ránk ebben a tekintetben. Különösen azoknak a szívét dobogtatja meg a játék, akik imádják a kissé mesés megvalósítású, már-már túlszínezett kalandokat, a Larian Studios ugyanis határozottan ezt a klasszikus útvonalat választotta a külcsín megalkotása során.
Kezelőfelület, irányíthatóság:
Noha az irányíthatóság önmagában nem túl nehéz, mondhatni a műfaj kliséit vonultatja fel, azonban a kamerakezelés eléggé problémásra sikeredett azáltal, hogy folyamatosan nekünk kell egérvonogatással követni az eseményeket. Alapvetően a kezelőfelület nem tekinthető túlbonyolítottnak, de mivel kispórolták a játékból a betanítást, ezért hosszú órák után is képes lesz meglepni minket ezen a téren az alkotás, arról nem is beszélve, hogy számtalan hasznos lehetőség emiatt teljesen háttérbe szorul, vagy létezésükről már csak akkor értesülünk, amikor túl késő.
Játszhatóság: A főküldetések mellett a Divinity: Original Sin töménytelen mennyiségű mellékes feladattal és háttér-információval szolgál, aminek köszönhetően garantáltan hosszú napokra, de sokkal inkább hetekre elegendő kikapcsolódást nyújt. Az élményt pedig még inkább elnyújtja a kooperatív mód, aminek köszönhetően akár többször is újraélhetők lesznek a csaták és a nagy kalandok, hiszen a közösségi élmény garantáltan nagyobb örömet okoz majd a legtöbb játékos számára.
Intelligencia, nehézség: A mesterséges intelligenciának ugyan vannak nagyon jó húzásai – így például az ellenfelek a kasztjuknak megfelelően támadnak, taktikáznak, figyelembe veszik gyengeségeinket és erősségeinket –, azonban a nehézségi szint olyannyira behatárolhatatlanra sikerült, hogy bármikor elbukhatunk a harcokban. Mivel ugyanis a játék a teljes szabadság jegyében nem vezet minket kézen fogva – sajnos még külön kérésre sem –, ezért például bármikor belefuthatunk ellenfelek olyan csoportjába, akik túl erősek hozzánk képest, így nem is érdemes megpróbálni legyűrni őket. A rendszertelenség egyébiránt a teljes játékra jellemző, és olyannyira rányomja a bélyegét az élményre, hogy garantáltan nagyon sokan emiatt lépnek vissza az alaposabb ismerkedéstől.
Hangok, zene:
A szinkronok tekintetében a Divinity: Original Sin hagy maga után kívánnivalót, de a zenék olyannyira hangulatosra és hatásosra sikeredtek, hogy emiatt megérdemli az átlagon felüli kitüntetést a végeredmény.
Összegzés: Összességében kijelenthető, hogy bár többször is kért extra időt a fejlesztések befejezéséhez a Larian Studios, a Divinity: Original Sin azonban mégsem lett olyan kiemelkedő, mint amilyen az alapok ismeretében lehetett volna. Nyilván mindent meg lehet magyarázni azzal, hogy a fejlesztők csak szerettek volna visszatérni a műfaj és a sorozat gyökereihez, de amennyiben mindez a játékélményre is negatív hatást gyakorol, akkor nem biztos, hogy foggal-körömmel kellett volna ragaszkodniuk ehhez az elképzeléshez. Ha imádod az Diablo-féle akció-szerepjátékokat, amelyben a kaszabolás helyett a taktikus harcok kapták a főszerepet, akkor biztosan te is a szívedbe zárod majd a végeredményt, de azért szükség lesz néhány javításra, illetve módosításra ahhoz, hogy az örömünk teljes legyen.
Fejlesztő: Larian Studios
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Duo E6600 2,4 GHz-es vagy AMD Athlon 64 X2 Dual Core 5600+ processzor, Nvidia GeForce 8800 GT vagy ATI Radeon HD 4850 grafikus kártya, 2 GB RAM, 8 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-2400S 2,5 GHz-es vagy AMD FX-6100 processzor, Nvidia GeForce GTX 550 Ti vagy ATI Radeon HD 6570 grafikus kártya, 4 GB RAM, 8 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Diablo III, Divine Divinity
Kategória: akció-szerepjáték
Visszatért gyökereihez a Divinity-sorozat, aminek köszönhetően a Larian Studios elkészítette az idei év egyik, ha nem a legjobb hack and slash akció-szerepjátékát. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként sikerült a Divinity: Original Sin!
A Belgiumból származó Larian Studios csapata az ezredforduló után szó szerint nagyot robbantott, amikor első videojátékuk, avagy a Divine Divinity megjelent, hiszen egy olyan alternatívát biztosítottak általa a Diablo-sorozat, illetve a hack and slash akció-szerepjátékok kedvelőinek, amire akkoriban más nem volt képes. Noha az átütő siker elmaradt, néhány rajongó azonban mind a mai napig könnyes szemekkel emlékszik vissza az alkotásra, valamint Beyond Divinity címre hallgató folytatására.
A fejlesztők azonban nem akartak végérvényesen megállapodni a műfaj tekintetében, ezáltal egy hosszabbra nyúlt szünetet követően egy külsőnézetes akciójáték képében folytatták a sorozatot (Divinity II: Ego Draconis), de készült egy, a sárkányharcra kiélezett mellékszál is Divinity: Dragon Commander címmel. Az alkotók azonban érezték, hogy a rajongók annak örülnének a legjobban, ha a franchise visszatérne gyökereihez, így egy Kickstarter-projekt által nem csak pénzt, hanem ötleteket is kértek a folytatáshoz, ami Divinity: Original Sin címmel néhány nappal ezelőtt – a tervezettnél ugyan jóval később, de – napvilágot látott. Hogy miként sikerült a nagy visszatérés, annak az alábbiakban jártunk utána!
A játék kapcsán az egyik legfontosabb tisztázni való, hogy a történet tekintetében nem egy időrendi folytatásról beszélünk, hanem inkább egyfajta előzményről, ami minden tekintetben saját utakon jár. Noha Rivellon világában járunk, azonban szerencsére nyomuk sincs az utóbbi epizódok őrült teremtményeinek, így cserébe kapunk egy olyan klasszikus fantasy-kalandot – a kötelező klisékkel együtt –, amire hosszú évek óta szinte egyáltalán nem volt példa. Már az első betöltést követően szó szerint elragadja a játékost a nosztalgia, de a rejtélyekkel, valamint fordulatokkal teli történet is ezt az érzést erősíti. A két főhőst is felvonultató cselekmény egyébiránt egy rejtélyes gyilkossággal kezdődik, amiből csakhamar egy, az egész birodalmat átszövő bonyodalom kerekedik, miközben a háttérben olyan események zajlanak és olyan erők munkálkodnak, amelyek már-már a józan ész határait is túlszárnyalják.
Mielőtt azonban belecsapnánk a Divinity: Original Sin történetébe, egy nagyon alapos karaktergenerálással indítjuk kalandor-pályafutásunkat, ezáltal személyre szabhatjuk két főhősünk küllemét, kasztját, képességeit és így tovább. Többnyire itt sem találkozunk mással, mint kliséhalmozással, ami nem feltétlenül baj, mert a játékon belüli fejlődési rendszer rengeteg érdekességgel kecsegtet majd, aminek köszönhetően karaktereinket később egészen különleges hibridekké is fejleszthetjük. Példának okáért bár minden szintlépéskor erősödünk, az újabb képességeket könyvek formájában vásárolhatjuk meg magunknak, így a négy alapvető természeti elem köré csoportosítva bővíthetjük hőseink tulajdonságait.
Az ehhez hasonló apró újdonságokat egyébiránt a Divinity: Original Sin teljes egészében megtalálhatjuk, ezáltal kijelenthető, hogy a végeredményt szemlélve egy átlagon felüli akció-szerepjátékot kapunk. Természetesen a Larian Studios most sem találta fel újra a kereket, ezáltal nem tettek mást, mint megalkottak egy óriási, szabadon bejárható területet, hozzá egy rendkívül alaposan behálózott, minden elemében interaktív világot, amelyben bárkivel – még az állatokkal is – szóba elegyedhetünk. Ha szeretnénk, akár hosszú órákig is ellehetünk a játékban úgy, hogy ki sem tesszük a lábunkat Cyseal városából, mindössze ismerkedünk a karakterekkel, a háttértörténettel, valamint segítünk a helyieknek néhány mellékes teendő elvégzésében.
A játékban tehát óriási szerepet kapott a kalandozás, ezenfelül pedig a történet felgöngyölítése és formálása. A rendkívül összetett párbeszédeknek köszönhetően befolyásolhatjuk a cselekményt, döntéseket hozhatunk, sőt mi több, mivel két eltérő jellemű főhőst irányítunk, ezért olyan abszurd helyzetek is előállhatnak, hogy partnerünk beleszól egy beszélgetésbe, vagy nem ért egyet döntésünkkel. Noha kalandjainkat párban indítjuk, csakhamar két további segítőt is felfogadhatunk magunk mellé, akiket ugyanúgy fejleszthetünk és istápolhatunk, mint a főszereplőket.
Bárhová is szólít majd minket a kötelesség a játék világában, nem csak folyamatosan friss kalandokba bonyolódhatunk, hanem állandóan gyűjtögethetünk is, így az ételektől kezdve a műtárgyakig bezárólag bármit összeszedhetünk és értékesíthetünk. Természetesen nem árt vigyázni, hogy kitől és mit veszünk el, a játék világa ugyanis annyira élő, és a karakterek annyira figyelnek ránk, hogy tetteink mindent befolyásolnak. Ezáltal például, ha megloptunk valakit, nem kizárt, hogy legközelebb elhallgat majd előlünk egy olyan fontos információt, ami lényegesen megkönnyítené a dolgunkat egy feladat teljesítésében.
A Divinity: Original Sint természetesen nem véletlenül nevezzük akció-szerepjátéknak, a felfedezés és a történet mellett ugyanis óriási szerepet kapnak benne a harcok is. Ezek a játék többi részével ellentétben nem valós időben, hanem körökre osztott formában zajlanak, ezáltal nem annyira ügyességünk, mint taktikai érzékünk, illetve karaktereink képességei vezethetnek minket sikerre. Az összecsapások során egyébiránt körönként minden egyes harcos egy bizonyos mennyiségű cselekvési pontot kap, amit szabadon elkölthetünk bármire. Ezáltal támadhatunk, mozoghatunk, csapdákat állíthatunk, de természetesen varázsolhatunk is attól függően, hogy karakterünk képességei ezt megengedik-e.
Akárcsak a valós idejű kalandok során, úgy természetesen a harcokban is szó szerint ezernyi lehetőségünk lesz, ezáltal használhatunk varázstekercseket, varázsitalokat, de környezetünkre is hatással lehetünk a cél érdekében. Például amennyiben ellenfeleink egy pocsolyában állnak, villámcsapással érhetünk el területre ható támadást, ha pedig egy varázsló tűzfallal veszi körbe magát – ezzel lényegében elérhetetlenné válik a harcosok számára –, zúdíthatunk rá egy kis esőt a probléma mielőbbi megoldásának érdekében. A rendszer, és maga a játék is egyébiránt sokkal változatosabb és nagyobb élményekkel kecsegtet majd, ha nem egyedül, hanem a kooperatív módnak köszönhetően barátainkkal vagy más játékosokkal éljük át. Ilyen esetekben ugyanis jobban kihasználhatjuk az egyes karakterek összetartozó képességeit, könnyebben megoldhatjuk a feladatokat, illetve a többiek tapasztalataiból is tanulhatunk, hiszen a Divinity: Original Sin legnagyobb hibája, hogy egyáltalán nem tekinthető felhasználóbarátnak.
A játék pedig éppen emiatt nem válhat majd instant klasszikussá, lévén a Larian Studios hiába hallgatta meg aktívan a rajongókat a fejlesztés során, megannyi apró hibát hagyott a végeredményben. Az első és legfontosabb például, hogy nincs egy átfogó betanítás, így a legtöbb lehetőséget – például a craft-rendszert – magunktól kell felfedeznünk és kiismernünk. Kezdőként, vagy az angollal nehezebben boldogulóknak még nagyobb bonyodalmat okozhat, hogy lényegében a haladásunkhoz sem adtak semmilyen segítséget a fejlesztők. Például a térképen nincs jelölve, hogy hová is kellene mennünk a küldetések során, de a küldetésnapló is olyannyira átláthatatlan, illetve rendszertelen lett, hogy ember legyen a talpán, aki mindig kiigazodik rajta. Milliónyi ehhez hasonló apró negatívumot lehetne még felróni a játéknak – például azt is, hogy szinte lehetetlen elegendő pénzhez jutni benne –, de szerencsére még mindig több benne a pozitívum, mint az idegesítő, esetleg a haladást hátráltató elem.
Grafika:
Noha testközelből a Divinity: Original Sin egyértelműen nem tekinthető túl kiemelkedőnek a grafika tekintetében, de saját stílusában, illetve madártávlatból igencsak kellemes élmények várnak ránk ebben a tekintetben. Különösen azoknak a szívét dobogtatja meg a játék, akik imádják a kissé mesés megvalósítású, már-már túlszínezett kalandokat, a Larian Studios ugyanis határozottan ezt a klasszikus útvonalat választotta a külcsín megalkotása során.Kezelőfelület, irányíthatóság:
Noha az irányíthatóság önmagában nem túl nehéz, mondhatni a műfaj kliséit vonultatja fel, azonban a kamerakezelés eléggé problémásra sikeredett azáltal, hogy folyamatosan nekünk kell egérvonogatással követni az eseményeket. Alapvetően a kezelőfelület nem tekinthető túlbonyolítottnak, de mivel kispórolták a játékból a betanítást, ezért hosszú órák után is képes lesz meglepni minket ezen a téren az alkotás, arról nem is beszélve, hogy számtalan hasznos lehetőség emiatt teljesen háttérbe szorul, vagy létezésükről már csak akkor értesülünk, amikor túl késő.Játszhatóság:
A főküldetések mellett a Divinity: Original Sin töménytelen mennyiségű mellékes feladattal és háttér-információval szolgál, aminek köszönhetően garantáltan hosszú napokra, de sokkal inkább hetekre elegendő kikapcsolódást nyújt. Az élményt pedig még inkább elnyújtja a kooperatív mód, aminek köszönhetően akár többször is újraélhetők lesznek a csaták és a nagy kalandok, hiszen a közösségi élmény garantáltan nagyobb örömet okoz majd a legtöbb játékos számára.Intelligencia, nehézség:
A mesterséges intelligenciának ugyan vannak nagyon jó húzásai – így például az ellenfelek a kasztjuknak megfelelően támadnak, taktikáznak, figyelembe veszik gyengeségeinket és erősségeinket –, azonban a nehézségi szint olyannyira behatárolhatatlanra sikerült, hogy bármikor elbukhatunk a harcokban. Mivel ugyanis a játék a teljes szabadság jegyében nem vezet minket kézen fogva – sajnos még külön kérésre sem –, ezért például bármikor belefuthatunk ellenfelek olyan csoportjába, akik túl erősek hozzánk képest, így nem is érdemes megpróbálni legyűrni őket. A rendszertelenség egyébiránt a teljes játékra jellemző, és olyannyira rányomja a bélyegét az élményre, hogy garantáltan nagyon sokan emiatt lépnek vissza az alaposabb ismerkedéstől.Hangok, zene:
A szinkronok tekintetében a Divinity: Original Sin hagy maga után kívánnivalót, de a zenék olyannyira hangulatosra és hatásosra sikeredtek, hogy emiatt megérdemli az átlagon felüli kitüntetést a végeredmény.Összegzés:
Összességében kijelenthető, hogy bár többször is kért extra időt a fejlesztések befejezéséhez a Larian Studios, a Divinity: Original Sin azonban mégsem lett olyan kiemelkedő, mint amilyen az alapok ismeretében lehetett volna. Nyilván mindent meg lehet magyarázni azzal, hogy a fejlesztők csak szerettek volna visszatérni a műfaj és a sorozat gyökereihez, de amennyiben mindez a játékélményre is negatív hatást gyakorol, akkor nem biztos, hogy foggal-körömmel kellett volna ragaszkodniuk ehhez az elképzeléshez. Ha imádod az Diablo-féle akció-szerepjátékokat, amelyben a kaszabolás helyett a taktikus harcok kapták a főszerepet, akkor biztosan te is a szívedbe zárod majd a végeredményt, de azért szükség lesz néhány javításra, illetve módosításra ahhoz, hogy az örömünk teljes legyen.