Szekeres Viktor

Lesz A galaxis őrzői 2

Már a Guardians of the Galaxy premierje előtt bejelentették, hogy elkészül a második rész.

Az idei Comic Con egyik legnagyobb csalódása képregényfilmes szempontból az volt, hogy vasárnapig sem a Marvel, sem a DC nem jelentett be új projektet, mindössze azokat promózta, melyekről már korábban is tudtunk. Nem derült ki tehát, hogy milyen "titkos" filmeken dolgoznak. Mindössze előbbi stúdió rukkolt elő egy premierdátummal, miszerint elkészül A galaxis őrzői (Guardians of the Galaxy) második része, melyet 2017. július 28-án terveznek bemutatni.

Mindez tehát azt jelenti, hogy a Marvel Studios igencsak bízik a jövő héten mozikba kerülő első részben, melyet mi csak augusztus 14-től láthatunk. És persze van is miért bízniuk benne, hiszen már látták a végterméket, mint ahogy pár kritikus is, akik egyöntetűen pozitívan nyilatkoznak az eredményről. A folytatásról egyébként még az is kiderült, hogy ismét csak James Gunn fogja írni és rendezni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!