MTI

Bíróság elé citálják a Transformers producereit Kínában

Hivatalosan is benyújtotta a keresetet az amerikai Transformers 4. film gyártói ellen a délnyugat-kínai Csungking városban egy helyi turisztikai vállalat, mert a megállapodás ellenére nem szerepeltették logóját a filmben - tájékoztatott helyi forrásból a kínai média.

A Wulong Karst Tourism nevű vállalat 4,8 millió jüan (176,6 millió forint) visszafizetését követeli az amerikai Paramount Picturestől és kínai partnerétől, a pekingi 1905 Internet Technology-tól. Ezen túlmenően 4 millió jüan (147,2 millió jüan) veszteség kárpótlására is számít, amely akkor keletkezett, amikor a forgatás idejére több napra lezárták a területet, valamint az elmaradt haszon kártérítéseként további 12 millió jüanra (441,7 millió forint) tart igényt. A csungkingi 3-as számú középfokú bíróság befogadta a perhez szükséges dokumentumokat.

A vállalat azt is szeretné elérni, hogy a Paramount Pictures tüntesse fel a "China Wulong" logóját a mozi DVD-s, televíziós és a digitális platformokon közzé tett változatain. A világ természeti örökségeként nyilvántartott régió turisztikai vállalata korábban azt állította, hogy nagy összeget fizetett azért, hogy a logó szerepeljen a filmben. A kínai producer vállalat képviselője akkor elismerte a szerződésszegést, de kijelentette, hogy a vulungiakat is felelősség terheli, mivel nem a megállapodás szerinti időben fizették ki a kialkudott összeget. Ezt a cég visszautasította.

A Transformers sorozat negyedik része, A kihalás kora a legfrissebb jelentések szerint több mint 1,9 milliárd jüan (69,9 milliárd forint) bevételt könyvelhetett el június 27-i kínai premierje óta, amivel minden idők legnagyobb kasszasikere Kínában. Az Avatar 2010 óta 1,37 milliárd jüannal (50,4 milliárd forint) tartotta a csúcsot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Svlad Cjelli #1
    En azert atneznem ez a cikket megegyszer. A juan/forint szavakra koncentralnek.