Berta Sándor

Bitcoin kereskedelmi szabályozás készül New York államban

A szövetségi állam pénzügyi felügyelete szigorúan szabályozná a virtuális pénzek területét.

Július elején Kaliforniában már engedélyezték a Bitcoin és más virtuális fizetőeszközök (ajándékkártyák és a hűségpontrendszerek) használatát, de New York nem ilyen liberális. Benjamin M. Lawsky, New York állam pénzügyi felügyeletének vezetője ismertette a kidolgozott csomagot. Ennek alapján a virtuális fizetőeszközökkel kereskedő cégeknek kezdeményezniük kell a Bitlicense megszerzését. A licenc előírja, hogy az adott vállalat Bitcoinnal kapcsolatba kerülő alapítóinak és munkatársainak alá kell vetniük magukat egy megbízhatósági vizsgálatnak. Ennek részeként el kell juttatniuk az ujjlenyomataikat és az igazolványképüket a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI). A New York állam pénzügyi felülete előírná azt is, hogy a társaságok létrehozzanak egy vagyonkezelői alapot. A szükséges összeget dollárban kell biztosítani. A pénzügyi szolgáltatóknak továbbá el kell fogadniuk az amerikai pénzmosás elleni törvény előírásait is.

A Bitcoin Foundation bírálta a tervezetet, mert attól tart, hogy a virtuális fizetőeszközökhöz különleges szabályokat hoznak létre. A szervezet álláspontja alapján a virtuális pénzekkel kereskedő vállalatokra ugyanazoknak az előírásoknak kellene vonatkozniuk, mint a hagyományos bankokra, ezért a Bitcoin Foundation azt javasolta, hogy hosszabbítsák meg a vitára szánt időt. Jelenleg ez 45 nap, de meghosszabbítható akár egy évre is.

A 40 oldalas tervezetet számos más kritika is érte. A felhasználók nem csupán a licencjogok megszerzésének feltételit bírálták, hanem a pontatlan fogalmazást is, abból ugyanis nem derül ki, hogy pontosan kiket érint az új szabályozás. Azt viszont tudni lehet, hogy a különböző tranzakciók adatait legalább tíz évig meg kell őrizni, emellett az ügyfeleknek a személyes információikat is meg kell adniuk, például a nevüket és a címüket. Erre a pénzmosás visszaszorítása miatt van szükség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • WoodrowWilson #9
    A tranzakciós költségből is részesülnek a bányászok, így ha azt emelik folyamatosan, akkor a hálózat fenntartható lehet. Bár közgazdaságilag még mindig epic fail kategória az egész.
  • fszrtkvltzttni #8
    Hagyományos pénz mögött van infrastruktúra. Kinyomtatják a pénzt, vezetik a számládat. A bitcoin mögött mi van? Bitcoin bányák, amelyek az idő előrehaladtával egyre kevesebb bitcoin-t bányásznak. (Utóbbi azért van, mert a bitcoin mennyisége limitált, így a bányászható mennyiség folyamatosan csökken.) Ha az árfolyam ezzel nem tart lépést, márpedig csak az ostobák képzelik azt, hogy a bitcoin árfolyama a végtelenségig emelkedni fog, a bitcoin bányászat veszteséges lesz, a bányák leállnak és ezzel az egész összeomlik.
  • fszrtkvltzttni #7
    "Minden fél évben elkezdenek huhogni, dörzsölik a tenyerüket az ellenzők, hogy "na most vége" és mindig visszatér arra az 500-600 dollár körüli szintre."
    Minden félévbe? Ha már linkelted az árfolyamot, legalább egy pillantást vethettél volna rá. Utóbbi fél évet kivéve 500 dollárnak még a környékén se járt, nehogy visszatért volna oda...
  • sanyicks #6
    aztán visszatért oda ahonnan indul. Minden fél évben elkezdenek huhogni, dörzsölik a tenyerüket az ellenzők, hogy "na most vége" és mindig visszatér arra az 500-600 dollár körüli szintre.

    http://bitcoincharts.com/charts/bitstampUSD#rg1460ztgMzm1g10zm2g25zv

    A valós pénzek mögött meg kamuzott gazdasági teljesítmény van, ami nem áll összhangban a valósággal, hasonlóan megy mint a kreatív könyvelés. Lásd a válságok is a nem valós gazdasági teljesítmény, és a kamuzás eredményei.
  • netperformer #5
    Remélem amikor lenullázódik a bitcoin értéke, akkor majd nem az adófizetők pénzéből fogják kisegíteni a tulajdonosokat. Az viszont már biztos, hogy valaki megint jól megszedi magát a sok idiótából.
  • pixx #4
    Zenty azért ez nem teljesen igaz, van mögötte gazdasági teljesítmény. Példának okáért a GDP mérőszám, mely arányaiban elég jól mutatja egy ország gazdaságát, és annak pénzét.
    Bitcoin, csak egy szerencsejáték.
    Azóta hangos a média ettől, mióta Kína elkezdte használni, és rengeteget vettek belőle a kínaiak.
    Előtte semmit nem ért, illetve egyszer, de aztán nagy esés következett be.
  • Zenty #3
    A dollárra es a forintra sincs fedezet, csak bizalom képzelgés és fölösleges kamat kibocsájtás. A bitcoinra legalább nincs teher kamat és nem az alja bankrendszer bocsátja ki.
  • MasterMason #2
    Fedezet nélküli pénz, még annyi fedezet sincs mögötte mint a legszegényebb országok semmit nem érő pénze mögött.
  • Kryon #1
    Mivel a BTC minden, csak nem hagyományos fizetőeszköz, érdekes lenne ha a vele kereskedőkre ugyanazok a szabályok vonatkoznának mint a hagyományos bankokra. Már annak is örülhetnek, hogy nem tiltják be mint néhány országban.