Berta Sándor

Határtalan gondolkodásra tanít a Szingularitás Egyetem

A felsőoktatási intézményben az emberiség nagy problémáinak megoldására helyezik a hangsúlyt.

Az intézményt 2008-ban alapította Peter Diamandis és Ray Kurzweil. Az egyetem azt akarja elérni, hogy az emberek a látszólag lehetetlen dolgokat is lehetségesnek tartsák, mindenekelőtt pedig a világ valódi problémáinak megoldásán gondolkozzanak. Két programjukra lehet beiratkozni: a 10 héten át tartó Graduate Studies Program (GSP) 29 500 dollárba kerül és egy kurzuson legfeljebb 80-an vehetnek részt. Az Executive Program egy héten át tart, az ára 12 000 dollár. Ez egy intenzív tanfolyamnak felel meg, ahol az előadók között a technológiai ipar számos jeles képviselője található meg. Szétosztanak ösztöndíjakat is, ezek esetében a partnercégek (Google, Cisco, Genentech, Autodesk) fizetik ki a képzés árát.

Rob Nail, az egyetem vezérigazgatója korábban robotokat fejlesztett a rákkutatás és a gyógyszeripar számára. A szakember kijelentette: olyan ötleteket keresnek, amelyek teljesen a háttérbe szorítanák a már meglévő technológiákat és megoldanák a világ valódi problémáit. A világnak nem új Facebookra, új zene- vagy videomegosztó oldalra van szüksége, s nem is olyan szolgáltatásokra, amik már léteznek, ezekkel ugyanis nem lehet a globális problémákat megoldani.

A GSP keretében a startupok továbbfejleszthetik az ötleteiket. Amennyiben egy ötlet különösen izgalmas, akkor felveszik a Singularity Accelerator-Programba. Ebben jelenleg 29 startup vesz részt, ezek között van a Solvy matematikai oktatási platform, a Miroculus nevű rákfelismerő rendszer, a Swifttram, az Acquatico nevű óceánrobotikai vállalkozás és a MadeinSpace, ami 3D-nyomtatókat küldene az űrbe.


A legfontosabb kérdések egyike, hogy miként menedzselhető az emberiség számára egy olyan világ, amiben 10, 12 vagy akár 15 milliárdan fogunk élni. Az egyetem nyolc fő területre összpontosít, ezekkel kapcsolatban keres ötleteket. A nyolc terület az energia/közlekedés, a környezet, a víz, a globális egészség, az élelmezés, a nevelés, a biztonság és a szegénység.

Nail szerint technikailag sok minden megvalósítható már, így az igazi kihívást az fogja jelenteni, hogy az innovációkat és az ötleteket miként lehet társadalmilag átültetni a gyakorlatba. A mostani generáció tagjai alighanem megélik majd, hogy az energiatechnológiák szabadon hozzáférhetők lesznek és az energia szinte ingyenes lesz. A kérdés csak az, hogy a jelenlegi hatalomstruktúrák és a politika miként fog reagálni egy ilyen innovációra és hogy lehetővé teszik-e majd az elterjedését. Szerinte hosszú átmeneti időszak elé nézünk, de az új energiakoncepciók elterjedését nem lehet feltartóztatni. Az is kérdéses, hogy ezeket a koncepciókat csak azért eldobjuk-e, mert szabályozási okokból megtiltják vagy megakadályozzák a használatukat. Könnyen előállhat az a helyzet, hogy egy innováció társadalmi dilemmát fog kiváltani, ugyanis a társadalom egy része egyáltalán nem tudja, hogy miként kell viszonyulni az innovációkhoz.

A gyógyászat területén hasonló viták várhatók. Peter Diamandisnak, a Szingularitás Egyetem társalapítójának a cége kifejlesztette a Nanobiosym Health RADAR nevű diagnosztikai eszközt, ami a jövőben bármelyik orvosnál jobb tájékoztatást nyújthat az emberi test egészségi állapotáról. Az amerikai FDA máris jelezte, hogy hét éven keresztül fogják vizsgálni a készüléket, mielőtt engedélyeznék a forgalomba hozatalát.


A jövőbeli élelmezés szintén nagyon fontos téma. A hús a jövőben nem úgy fog elkészülni, mint napjainkban. A Modern Meadow egy fiatal vállalat, amely 3D-nyomtató segítségével teszi lehetővé a hús előállítását. "A minőség garantálható, az ember ugyanis pontosan tudja, hogy mi van az ételében, s ez a hús sosem élt" - hangsúlyozta Nail. Az ötlet legkésőbb 2020-ra megvalósulhat és így elkerülhetők lesznek a tömeges állattartás negatív hatásai. Fontos, hogy a jövőben az élelmiszer organikus, tartós és helyben elkészíthető legyen, ehhez szintén szükség van ötletekre és új technológiákra.

A Szingularitás Egyetem a Moffet Federal Airfield területén található, amit a NASA Ames Kutatóközpontja üzemeltet és ami a Lockheed Martin Space Systems otthona is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • xpek55 #11
    Szerintem ez egy értékes kezdeményezés.

    Kicsit a területek alapján végig gondolva a koncepciót nem lehetne ez egyáltalán rossz ötlet. Na jó természetesen van ennek pár hátráltató tényezője sajnos. Sajnos sok ember inkább olyan, hogy túlságosan be van süppedve egy túlzottan kényelmes pozícióba, ahol játszik kedve szerint a saját, vagy akár mások helyzetével. Sajnálatos...

    Ez nemcsak a politikusokra lehetne igaz, hanem az olyan tettleges szervezetekre is, amelyek egyenruhát viselnek. Tehát a rendőrség és a katonaság is ide tartozhat. Sajnos itt egyfajta generáció váltásra lenne szükség, de az vagy legalább 100+ év... Most itt komolyan beszélek. Vagy még több. De bármit hozhat a jövő.

    Ez az egész egyetemi dolog a pénzessége miatt kicsit sántít viszont. Szóval ez egy nagyon két oldalú dolog.
  • Tetsuo #10
    Baromság.
  • caius marius #9
    Nem jó példát hoztál fel Putyin személyében, mert ő nem a zavarosban halászik, hanem meglehetősen egyértelmű politikát folytat szerintem. Ráadásul, ha már a bolygónk kapacitásának elpazarlásával érvelsz, akkor az erőforrások fő elpocsékolóját, az USA-t kellene emiatt idecitálnod. Az ördögöt meg inkább hagyd otthon...
    Uff
    Beszéltem
  • emberz #8
    A Föld el tud tartani tízszer ennyi embert is, vagy még többet. Csak éppen a zavarosban halászó (erre ma Magyarországon a kormány a legjobb példa, külföldön meg éppen Putyin) bűnözők igyekeznek minél élhetetlenebbé és zűrzavarosabbá tenni a világot, hogy megragadhassák a (vagy kiterjeszthessék a mi rovásunkra a már megragadott) hatalmat. Az ördögi erők szolgálatába szegődött emberek (lásd Fidesz-KDNP) semmitől nem riadnak vissza a győzelem érdekében, mert jól tudják, számukra nincsen más lehetőség, csak ha vezérük győz, mert ellenkező esetben szembe kell nézniük szomszédaik, testvéreik, környezetük haragjával.
  • Pares #7
    "A legfontosabb kérdések egyike, hogy miként menedzselhető az emberiség számára egy olyan világ, amiben 10, 12 vagy akár 15 milliárdan fogunk élni."

    Hogy hogyan? Sehogy... esetleg úgy, hogy nem engedjük, hogy 15 milliárdra nőjön a népesség.
  • caius marius #6
    Véleményem szerint, jelen állás szerint ez lehetetlen azért, mert a 3 hatalmi oldalból kettő már túl szorosan kapcsolódik, sőt függ egymástól. Nem látom annak lehetőségét, hogyan fejlődhetne ki a harmadik oldal a totalitárius másik kettő mellett. Persze ezzel nem azt mondom, hogy elvetendő az elméleted, csak a történelem azt mutatja, hogy ezt a gyakorlatban nem nagyon lehet összehozni. A civil kontroll, sajnos érdeklődés hiányában elmarad. Illetve előbb-utóbb beépűl a politikába.
    Az államra, mint közérdeket szolgáló intézmény, szükség van ez tény, de nem lehetne (kicsit lehet, hogy vakmerő feltételezés) ezt is automatizálni?
    Jól fogalmaztál akkor mikor azt mondtad, hogy "Nem, mert hogy a gazdaságnak arra a részére, ami profitot termel, meg az államra, ami közfeladatokat lát el igen is szükség van erre a gazdasági/politikai rendszerre.". Valóban így van, nekik erre a rendszerre szükségük van, viszont a fejlődés szempontjából ők már inkább hátramozdítók. Nem?
    A közfeladatokat én úgy látom, hogy egyáltalán nem, (lásd ukrajna, az afrikai országok legjava vagy akár Magyarország) vagy csak korlátozott mértékben képesek ellátni a mai államhatalmak. Pl. ott van az általad is említett ebola, amit ugye nem nagyon sikerült megállítania az államoknak. Ellenben, ha lenne egy rencer ami az ilyen eseteket jól kidolgozott forgatókönyvek alapján automatikusan levezényelné akkor az, lényegesen hatásosabb lenne. Teszem azt a korrupció nem lenne képes megjelenni a végrehajtási folyamatban, ami egy gyenge állam esetében mindenképpen megjelenik és gátolja a hatásos intézkedések kivitelezését, ill. eredménytelenné teszi azokat.


  • NEXUS6 #5
    Szerintem ez így parasztvakítás az egész.
    OK gondolkodjunk különböző technológiákról, meg társadalmi hatásokról.

    Csakhogy pl. nem a hatalmi struktúrák állnak ellen ezeknek a nagyon öko technológiának, hanem minden technológia bevezetésének, intézményesülésének van egy folyamata, ami által a technológia bekerül pl a jogrendszerbe. Pl bevezetek egy új energetikai technológiát, felrakom a netre, hogy csinálja mindenki kedvére, majd bocsi kiderül, hogy olyan mellékhatásai vannak, ami egészségkárosodást okoz. Pl egy rosszul megépített szupertakarékos kályha teleköpi CO-val a lakást és mindenki megfullad. Természetesen a hatóság nem engedélyezte, mert még nem járta be az engedélyeztetés útját.
    Ha a neten megkérded a forradalmár feltalálót, azt mondja azért nincs engedélyeztetve, mert a hatalom direkt keresztbe tesz az ő öko-kályhájának.

    Másik oldalról meg a politikusok, üzletemberek miért foglalkozzanak olyan eszközökkel, amiből tényleg nehéz bármilyen politikai, vagy pénzügyi hasznot kihozni. Nem akadályozzák, csak épp lexarják. Az ő hibájuk? Nem feltétlenül, csak ugye az egész politikai rendszerünk alapja a gazdasági érdekek érvényesítése. Akkor lőjünk minden politikust, meg bankárt a dunába? Nem, mert hogy a gazdaságnak arra a részére, ami profitot termel, meg az államra, ami közfeladatokat lát el (pl. rendszabályokat alkalmaz, ha kitörne az ebola, hogy aktuálisak legyünk) igen is szükség van erre a gazdasági/politikai rendszerre.

    A megoldás egy civil nonprofit jellegű hálózat, ami egyfajta 3. hatalmi oldalt képvisel, az állam és a profit orientált gazdaság oldalon túl. Nem a másik kettőt kell elsorvasztani, hanem a harmadikat felnevelni, hogy a 3 oldal kiegyensúlyozhassa egymást. MInt egy 3 lábú szék.

    Szerintem.
  • caius marius #4
    Jó kezeményezés!
    Pár dolgot azonban nem értek.
    Miért kell ezért ennyit fizetni? Ki szavatolja azt, hogy az új ötleteket nem nyúlják le és keresnek maguknak dollár milliókat, úgy, hogy közben a közt leszarják?
    Az a gondolat bennem is felsejlett már, hogy vajh mit fog csinálni az emberfia mikor mindent automatizálnak majd? Kötelező lesz az elhülyülés vagy felismerik e az emberek az új vonalat?
    Az szerintem nem kérdés, hogy a jelenlegi hatalomstruktúrák ill. a politikusok hogyan élik ezt meg. Nyilvánvaló, hogy támadásnak. Egy ilyen rendszerben a politikusokra, vezérekre nincs semmi szükség. Ezeknek az elmebetegnek csak a labilitás a megfelelő társadalmi tényező, csak ez igazolja a pozícióik meglétét. Szóval nehéz dió lesz ez, de vagy ezt választjik vagy a középkor újrajátszását. Na ez utóbbi nekem nem kéne.
  • Darth Sith #3
    és ez a tudás bárkié lehet mindössze 29500 dollárért... :)
  • Sir Cryalot #2
    -és közben is akadálytalanul áramlik át az "infotainment" az érzékszerveken a végtelenségig!