Berta Sándor

Egyeztetne a "felejtés joga" ügyében az EU

A keresőkből való törlési kötelezettségről tárgyalnának a Google, a Microsoft és a Yahoo! képviselőivel.

A hivatal az úgynevezett felejtés jogáról akar tárgyalni a három társasággal. A The Wall Street Journal tudósítása alapján a megbeszélésekre csütörtökön kerülhet majd sor Brüsszelben. A Microsoft jelezte, hogy mindenképpen jelen lesz a találkozón, míg a Google és a Yahoo! egyelőre még nem reagált a felkérésre. Az egyeztetések során elsősorban a "felejtés joga" lesz a fő téma.

Mint ismeretes, az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy a Google a felhasználók kérésére köteles törölnie a róluk szóló találatokat. A lehetőséggel néhány nap alatt több tízezren éltek. A Google a kérvények benyújtásakor megadott adatokat a feldolgozás után legfeljebb egy hónappal törli. A brüsszeli tárgyalásokon szóba kerül majd, hogy a Google miért csupán a regionális keresőoldalakkal kapcsolatban beérkező keresetekkel foglalkozik és a Google.com kereséseit kifogásoló beadványokkal pedig miért nem.

Az online keresőket üzemeltető cégek számára az jelenti a legnagyobb problémát, hogy jelenleg nincs hivatalos irányelv azzal kapcsolatban, hogy miként foglalkozzanak a megkeresésekkel és hogy döntsék el mely keresési eredmények relevánsak. Mindenekelőtt azt kell megvizsgálni, hogy az adott adatok kapcsolódnak-e csalásokhoz, hivatali visszaélésekhez vagy más büntetőjogi esetekhez.

Szintén megválaszolatlan a döntések átláthatóságának kérdése, hiszen ha egy illető kéri valaminek az eltávolítását, a kérés megtagadásakor bírósághoz fordulhat. Ellenkező esetben viszont, ha elfogadják a kérést, a közvélemény nem tiltakozhat, és nincs módja a döntés felülvizsgálatát kérni. Az adott híroldalt értesítik, de az is csak a keresőből való eltávolítás után tiltakozhat a dolog ellen. A legjobb egy olyan eljárás lenne, amikor már a Google döntése előtt felvetheti érveit. Az is kérdéses, hogy egy arra való figyelmeztetés, hogy eltávolítottak valamit egy illető múltjából nem-e rosszabb, mint bármilyen tényleges cselekmény.

Az EU-szkeptikus angol miniszterelnök, David Cameron egyenesen arra biztatta a brit médiaszervezeteket, hogy álljanak ellent az ítéletnek. A szerkesztőket összefogó szövetségnek írt levelében mélyen problematikusnak nevezte azt, és az információhoz jutás jogával ellentétesnek tartja.

A Google már májusban elérhetővé tette azt a webes nyomtatványt, amelynek segítségével a felhasználók kérhetik a személyükhöz kapcsolódó keresési eredményeket eltávolítását. A dokumentum magyarul is elérhető. A Microsoft is elkészítette azt a keresetet, amit a Binggel kapcsolatban felhasználhatnak az internetezők. Azt ugyanakkor egyelőre nem lehet tudni, hogy az amerikai szoftveróriás miként akarja kielemezni a benyújtott dokumentumokat és miként akarja a gyakorlatba átültetni az Európai Unió Bírósága ítéletét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dyra #13
    A keresőkben lévő adatok nem a Google adatai. Így nem az ő dolga azt eldönteni, hogy azokkal az adatokkal mi legyen.
  • FtranX #12
    Szerintem a kereso altali indexelesnek bele kell fernie a copyright-ba, mint 'fair use'. Azonban gondolom vilagos, hogy ennek az esetnek semi koze a szerzoi jogokhoz. Itt arrol a jogrol van szo, hogy barmilyen valos informaciot minden korulmenyek kozott leirhassunk es elerhetove tegyunk.
  • dyra #11
    Tudom, hogy elég. Az eljárást kifogásolom. A Google egy magáncég. Bárkiről bármi kerül annak rendszerében az nem Google terméke. Nem ő írta, nem ő dolgozott vele. Csak indexelik és találatként hozzák. Szóval nekik nem sok joguk van a másolt tartalom fölött bábáskodni. Erre gondoltam.
  • FtranX #10
    Nem. Eleg a robots.txt-ben beallitani es a google nem fogja indexelni az oldaladat. Persze onnantol gyakorlatilag lathatatlan leszel a kozonseg szamara.

  • dyra #9
    Már megbocsáss, ha én csinálok egy weblapot, akkor annak tartalmát bárki (beleértve a google-t is) milyen jogon indexeli? Nem kértem meg rá. Az a tartalom nem az ő tartalma. Aztán ha ezt valaki ki akarja szedetni űrlapokkal kell szerencsétlenkednie amit még el is bírálnak maguk a keresők?
  • FtranX #8
    Ez az egesz az informacios szabadsag sulyos megsertese es inzultus a tarsadalom fele. Mi az hogy korlatozzak a publikus informaciohoz valo hozzaferest? Mi az, hogy magancegek fognak dontobirot jatszani? Ha az EU ragaszkodik ehhez az egeszhez, akkor legyen tokos es allitson fel egy kozponti cenzura hivatalt!
  • gseldon #7
    Ez egy mekkora baromság már. Egy pedofil mondjuk büntetésének letöltése után levetetheti a Google találati listájából azokat a linkeket, ahol a rávonatkozó ítélet található például? Ne már... Igenis legyen megbélyegezve élete végéig, a társadalomnak joga van tudni!
  • Cat #6
    "a webhelytulajdonosok megkeresése nélkül nem is indexelhetne egy weblapot egyik kereső sem"

    Hülyeséget írsz, miért kellene engedélyt kérni azért, hogy egy cég programja meglátogasson egy adott honlapot? Semmilyen adatvédelmi vagy egyéb jogszabályt nem sért, te is irhatsz ilyen programot. Ugyanolyan, mint sétálni az utcán és felírni a házszámokat, csak éppen ők Ferrarival csinálják a rögzítést.
  • dyra #5
    Fordítva működik a világ, szerintem a webhelytulajdonosok megkeresése nélkül nem is indexelhetne egy weblapot egyik kereső sem. Ezzel szemben most a webhelytulajdonosnak kell kitiltania az összes keresőt az oldaláról ha nem akar azokban szerepelni. A Google ezen konkrétan degeszre kereste magát. Nem is értem mi megy a vita, az az adat nem a keresőké, hihetetlen, hogy űrlapokkal kell totojázni ők meg bírálgatnak. Sikerült az internetet teljesen a nagy cégek kezére játszani.
  • Neocortex #4
    b