Szekeres Viktor

Ennyire imádjuk a második részeket?

Nemrég a legnézettebb 10 film közül 5 második rész volt, egy pedig negyedik epizód.

Sokan kelnek ki a filmes folytatások ellen, azzal vádolva Hollywoodot, hogy ötlethiányban szenved, holott épp arról van szó sok esetben, hogy túl sok ötlettel rendelkeznek egy-egy franchise-ot, vagy franchise-kezdeményt illetően. Ráadásul, ami a legfontosabb, a nézőket is érdeklik a folytatások. Azt ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy a legtöbb folytatás egy-egy "eredeti" film sikerének köszönhető.

Nemrég például az amerikai bevételi toplistát böngészve azt vehettük észre, hogy a 10 legnézettebb film között írd és mondd, öt második rész volt (A majmok bolygója: Forradalom, Így neveld a sárkányodat 2, A megtisztulás éjszakája: Anarchia, Repcsik: A mentőalakulat és 22 Jump Street - A túlkoros osztag) - plusz a Transformers 4. Ezek a számok önmagukért beszélnek a közönség érdeklődését illetően, de azt is mutatják, hogy mi lesz azoknak a filmeknek a sorsa, melyek előzmény nélkül érnek el sikert a mozikban.

És persze a fentiek fényében ki lehet azt is találni, hogy mi lesz azon sikerfilmek sorsa, melyek a legutóbbi amerikai 10-es listán a fentiek közé ékelődtek. Igen, jó eséllyel folytatás. Nem lenne meglepő, ha nemsokára bejelentenék, hogy elkészül a Lucy 2 Luc Besson rendezésében, illetve jó nemzetközi szereplés esetén a Herkules is kaphat egy második részt, vagy a Melissa McCarthy főszereplésével készült Tammy.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #1
    A folytatásokkal nincs semmi gond (max. a franchise-zal). A rebootokkal viszont annál inkább. Nincs annál idegesítőbb, amikor megetetik az emberrel ugyanazt egy kicsit más/komolyabb kivitelben, ráadásul nem halad előre az adott univerzum cselekménye. Kb. mint a Groundhog Day-ben, egymás után állandóan ugyanazt bámuljuk...

    Igaz, voltak jó (Batman) és érdekes (Dredd, Robocop) rebootok is. Csak kezd egyre divatosabbá válni, és rohadt idegesítő.

    Több új ötlet kéne, személy szerint én pl. a District 9 és az Elysium-féle sci-fiket nagyon szeretem.