Balázs Richárd

Lokalizálhatták az MH17 vesztét okozó rakéta kilövését

Az Egyesült Államok szerint szinte biztos, hogy a 298 emberrel a fedélzetén repülő malajziai gépet egy oroszbarát szakadárok által kilőtt rakéta semmisítette meg, mintsem az ukrán légierő akciója, nyilatkozott Barack Obama elnök és Samantha Power amerikai ENSZ nagykövet az ENSZ Biztonsági Tanácsának, kiemelve, hogy egy föld-levegő rakéta okozta az MH17 vesztét, amit a szeparatisták által felügyelt keleti országrészből indítottak. A brit kormány is hasonló állásfoglalást adott ki.

Az amerikai légierő megfigyelő műholdjai valószínűleg egy árulkodó rakéta radarjelet észleltek Kelet-Ukrajna fölött, amit hamarosan egy levegőben bekövetkezett robbanás infravörös jele követett. Az eredmények egybehangzanak az ukrán kormány állításával, miszerint egyetlen föld-levegő rakétájuk sem hiányzik, ezáltal nem is került kilövésre, emellett az utasszállító gép kívül esett az ukrán légierő rakétahadtesteinek hatótávolságán.

Egyeseknek egyértelmű a vétkes. Tom Nichols az amerikai Newporti Haditengerészeti Iskola nemzetbiztonsági szakértője az Al Jaazeera televíziós hálózatnak már korábban elmondta, "az oroszok ujjlenyomataival van tele az eset, legyen az közvetlen, vagy közvetett". Ilyenkor azonban csak a bizonyítékok számítanak. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa - melynek soraiban öt állandó tag között orosz is helyet foglal - teljes, átfogó és független nemzetközi vizsgálatot rendelt el az incidenssel kapcsolatban, biztosítva a repülési helyszínelő csapatok szabad hozzáférését a területhez, ahová a gép lezuhant.

Azonban amikor pénteken az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) harmincfős csapata megérkezett a helyszínre, a szakadárok kordonokkal zárták el előlük a területet, így az EBESZ-nek nem sikerült az összes roncsot megvizsgálnia. A roncsokról készült képeken látható, hogy több bizonyítékot is megsemmisítettek.


Mind az ukrán hatóságok, mind a szeparatista csoportok azt állítják, hogy megszerezték a lelőtt gép pilótafülkéjének hangfelvételeit és a fekete dobozt. Ezek nélkül az SBIRS műholdjai jelenthetik az egyetlen esélyt a 298 utas gyilkosai kilétének felfedésére. Az SBIRS egy négy geoszinkronos és két elliptikus pályán keringő infravörös műholdból álló hálózat, melyet az Egyesült Államok Űrparancsnoksága és a Los Angeles-i Légitámaszpont üzemeltet. A geoszinkronos csapat az árulkodó rakéta, vagy robbanási hőjeleket keresi a kontinensek felett. Amikor jelet észlelnek, egy nagyobb felbontású letapogató szenzor megállapítja a kilövés helyét, így mélyebb elemzésnek vethetik alá a műhold adatokat, nagy pontossággal megállapítva, hogy orosz, ukrán, vagy szeparatista erők állnak a támadás mögött.

A szakértőket meglepte, hogy egy nagy, radaros nyomkövető rakétát használtak az utasszállító lelövéséhez az eddig nagyobb veszélynek tartott vállról indítható, hőkövető rakéták helyett. "A repülőgépekre leselkedő veszélyek több mint 90 százaléka a vállról indítható rakétákból adódik elterjedtségük és könnyű használatuk miatt" - mondta Dan Slasky, az izraeli Elbit Systems optikai szakértője, akinek cége zavaró rendszereket gyárt az utasszállító gépekhez, melyek összezavarják az infravörös hőérzékelőket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sempronius18 #202
    Ha az egész hozzászólásomat beidéznéd nem csak kiragadnál részleteket akkor abban láthatnád, hogy azt is írtam benne, hogy ezek ellenére mégsem tudom elítélni Izraelt sem az USA-t sem az Oroszokat és direkt kértem, hogy hagyjuk ebben a topikban a Palesztin példát mert nincs igazság.

    Fölösleges ezután a ferdítésed után beszélnem veled.



  • Papichulo #201
    Fel kéne már hagyni ezzel az egysíkú gondolkodásoddal.


    Mondja az, aki mar 100 commenttel ezelott zsidozni kezdett:

    Izrael is 3 meggyilkolt zsidó miatt háborút indít aminek már kb 1000 Palesztin áldozata van abból mondjuk 800 ártatlan és ezek között vannak akiket élve felgyújtottak.
    Csak ezeket az országokat "valamiért" mégse szankcionálja sohasem az ENSZ és a nyugati sajtó sem száll rájuk annyira "valamiért"
  • sempronius18 #200
    Nálad van a gond csak. Ha téged megvernek a szomszéd gyerekek és a bátyád azt mondja, hogy megvéd nem fogsz foglalkozni azzal, hogy a bátyád közben ugyanúgy veri a kisebbeket.

    Fel kéne már hagyni ezzel az egysíkú gondolkodásoddal.
  • Papichulo #199
    Azert nem kontroverzalis ez neked?
  • sempronius18 #198
    Az Oszétok pont leszarják, hogy a Csecsenekkel mi a helyzet Oroszországban, ha nekik Grúziában szar.
  • Papichulo #197
    ha a Grúzok egyenlő állampolgárként kezelik az Oszétokat is.

    Mint ahogy az Oroszok egyenlo allampolgarkent kezelik pl. a csecseneket, vagy jopar mas kisebbseget? Nem ismerem Gruzia emberi jogi helyzetet, de ketlem, hogy rosszabb lenne az orosznal...
  • sempronius18 #196
    Nem tartom ott gonosznak a Grúzokat meg az Oroszokat sem és jónak sem, de nem tudták volna az Oroszok olyan könnyen "elpartizánosítani" a területet ha a Grúzok egyenlő állampolgárként kezelik az Oszétokat is.
  • Vol Jin #195
    Ajjaj, a grúzok nagyon gonoszak, amiért megpróbálták visszaszerezni azt a területet, amit az oroszok elpartizánosítottak tőlük.
  • Papichulo #194
    Dehognem erzem, ezt nyomasgyakorlasnak nevezik. De meg mindig fenntartom, hogy a ket orosz hajo is lufi volt, mivel eselytelen volt, hogy emiatt haboruba keveredjenek egymassal. Szerintem ez inkabb egy gesztus volt Assad fele, kulonosen a hajok szamat tekintve... igy barmikor mondhatta Moszkva, hogy ok megprobaltak segiteni, de nagy volt az amerikai tulero. Az amerikaiakat viszont nem rettentettek el semmitol, ahogy az korabban elhangzott.
  • gforce9 #193
    Egy magyar politikus azt mondja, hogy az ukrán nyelvtörvény sérti a magyar érdekeket. Ez kb lufi. Ha a hadseregünk felvonul a határ mellet, szintén lufi, mert nyilván nem lesz háború. De nem érzed a 2 közötti leheletnyi különbséget?